A Harvard közegészségügyi intézetében készült jelentés szerint több amerikai dohánygyártó a mentol adagolásának gondos megválasztásával igyekezett rászoktatni fiatalokat a cigarettázásra.
A cégek elmúlt évtizedekben folytatott kutatásait, termékfejlesztéseit vizsgálták. A cégek a fiatalok megnyerésére indított kampányokban rendszeresen alacsony mentoltartalmú cigarettáikat osztogattak. A fiatalokat a lágy mentol íze jobban megfogja, mint a hagyományos, aromamentes dohányé, viszont az erős dohányosok számára, akik már rákaptak a mentől ízére, a biztonság kedvéért emelték a dózist - írja a New York Times.
A jelentés a manipulátorok közé sorolta a Marlborót gyártó Philip Morrist (PM), amely ezt szóvivője útján kérte ki magának. Az intézet bizonyítékként értékeli, hogy amikor a cég piacra dobta a fiataloknak szánt Mildet, egyidejűleg az erős dohányosok Marlboro Mentoljában 25 százalékkal növelte az ízesítőanyag koncentrációját. A hatás frenetikus volt: a PM a második helyre jött föl a mentolos termékek forgalmazóinak a versenyében.
A mentolos cigaretták és a rák közötti összefüggést is felállította a Howard Koh vezette kutatócsoport. Eszerint a mentolosat szívó fekete dohányosok körében sokkal gyakoribb a rákbetegség. A mentolos cigaretták nagyon népszerűek a tengerentúlon: az évi 70 milliárd dolláros forgalom 28 százalékát adják.