Nem vonulnak ki az országból, de korszerű készítményeket kivonnak Magyarországról.
Tízmilliárdot meghaladó árkedvezménytől, 50 milliárdos klinikai gyógyszerkutatástól eshetek el a hazai kórházak, illetve jelentős számú orvoslátogató maradhat munka nélkül, ha elfogadja a kormány az egészségbiztosító gyógyszerkasszájának 120 milliárdos csökkentését. Egyebek mellett ezt is figyelmébe ajánlotta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkárnak és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek három nagy multinacionális gyógyszercég európai vezetője a napokban náluk tett látogatásuk alkalmával.
A gazdasági miniszter nevéhez kötődő Széll Kálmán-terv gyógyszercégekre hárított különadóinak terhét ellensúlyozni kell a gyártóknak - mondták, s ugyan nem vonulnak ki az országból, de - a nemzetközi piaci viszonthatások miatt - olyan korszerű készítményeket vonnak ki Magyarországról, amelyek terápiás hatása igazolt. A gyógyszervállalatok szerint a 12 százalékos cégadó mértékének 20 százalékra növelése, valamint az orvoslátogatók 5 millió forintos évi díjának megduplázása és a támogatásvolumen-szerződéssel forgalmazott készítmények utáni fizetési kötelezettség a jelenlegi évi 57,2 milliárdon felül további évi 32 milliárdot vesz ki a zsebükből.
Az elsősorban generikus szereket forgalmazó hazai cégeket pedig tovább sújtja a negyedévente meghirdetett és sok esetben Távol-Keletről származó szerekkel folytatott árverseny. Ennek hatására a hazai gyártók - ha piacon akarnak maradni - kénytelenek rendkívül alacsony áron adni készítményeiket.
-"Példátlan, hogy a tervezett megszorításokkal a gyógyszerkassza állami hozzájárulását 60 százalékkal csökkentenék" - fogalmazott Bogsch Erik, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének elnöke. "Sem a módszerrel, sem az adómértékkel nem értünk egyet" - jelentette ki Szolyák Tamás, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnöke.
Várhatóan ma ismét tárgyal a kormány a gyógyszer-támogatási rendszer átalakításáról szóló előterjesztésről, nem tudni, mennyiben változott az eredeti előterjesztés. Valószínű, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetőjének tartania kellett magát a gazdasági tárca előírásaihoz: az idén 26,3, jövőre 83, azt követően pedig 120 milliárd forintot kell megtakarítani a jelenleg 343,5 milliárd forintos gyógyszerkasszából. Ráadásul mindezt úgy, hogy ne emelkedjenek a lakosság terhei.
Technikailag minden megoldható, kérdés azonban, ki és mennyire sérül - mondta a Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász. A gyógyszerkassza harmadolása ugyanis a cégek mellett növeli a betegek kiadásait, ha nem váltanak vagy állapotuk miatt nem válthatnak át olcsóbb szerekre - véli.