Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) adatai szerint a tb-kasszában május végén 60 milliárdos többlet volt, ami a tavaly év végi megtakarítás kétszerese.
A Népszava cikke szerint a kormány eddig elégedett lehet, mert minden az előzetes terveknél jobban alakult. Az egészségügyi rendszer, a háziorvosok, a fogorvosok, szakrendelők, a kórházak finanszírozására öt hónap alatt 298 milliárd forintot költöttek, miközben a költségvetésben csaknem tízmilliárddal többel számoltak. Csak májusban 60 milliárdot fordítottak erre a célra, s ez is kétmilliárdos megtakarítást jelent.
A gyógyszerek állami támogatására májusig 131 milliárd forint költöttek el, s ez 14 milliárddal kevesebb a büdzsében szereplő előzetes terveknél. A gyógyszerkasszába az orvosságok gyártói és forgalmazói is kötelező befizetések eszközöltek. A cégeknek az állami támogatással vásárolható készítményeik árából 12 százalékot kell visszafizetniük a kasszába, s ez az összeg az első öt hónapban elérték a 16,5 milliárd forintot.
Gyurcsány Ferenc kormányfő és Székely Tamás egészségügyi miniszter ígéretet arra, hogy a tb-kasszában keletkező megtakarításokat egyébként az ágazat fejlesztésére fordítják. Azt még nem tudni, hogy pontosan milyen célokra, de a többletbevételből pótolják a háziorvosok kieső vizitdíj-bevételeit.
Mint ismert a megszűnésével a családorvosok rosszul jártak, nekik havi 150-200 ezer forint kiesést jelentett, hogy korábban a betegek is hozzájárultak az ellátás költségeinek fedezéséhez. A szaktárca és a háziorvosok érdekképviseleteinek megállapodása alapján az érintetteket összesen 10 milliárd forinttal kárpótolják. A doktorok először e hónapban számíthatnak többletpénzre, de áprilisra visszamenőleg is megkapják az elmaradt bevételeket. Jut a pénzből a korábban felvett szakszemélyzet fizetésére is.