Elszaporodtak az egészségügyi dolgozókkal szembeni atrocitások országszerte.
Sajnos nem jelent kivételt ez alól a Szent Borbála Kórház sem. - Néhány évvel ezelőtt olyan ritka volt az orvosok és az ápolók sértegetése, mint a fehér holló - emlékezik dr. Fáin András orvos igazgató. - Mostanában szinte minden hónapban előfordul, hogy minősíthetetlen hangnemben beszélnek az őrzők vagy az intenzív osztály személyzetével, rasszista jelzőket használnak, ordítoznak.
Az egészségügyi törvény szerint megvan a betegellátás visszautasításának joga, de ezt eddig még nem alkalmaztuk, sürgős esetben pedig egyáltalán nem. A munkarend, a betegek látogatási lehetősége nem egyforma a Szent Borbála Kórház különböző osztályain, mint ahogyan a megye és az ország többi kórházában sem. Ahol súlyosan beteg embereket ápolnak, ott korlátozzák a látogatási lehetőséget. Sajnos, a jól látható helyeken kifüggesztett kiírások, figyelmeztetések ellenére gyakran önkényesen bemennek a hozzátartozók. Volt arra példa, hogy a biztonsági szolgálatot kellett az őrző elé állítani; nem hallgattak sem az orvosra, sem az ápolóra.
- Úgy gondolom, meg kellene érteniük az embereknek, hogy a gyógyítás, a betegek nyugalma érdekében akarjuk azt, hogy ne legyen átjáróház a kórház - hangsúlyozta dr. Fáin András. - Nem hatalmi szóval szeretnénk megakadályozni az aggódó szülőket, testvéreket, gyerekeket a látogatásban. Kérjük őket, tartsák be a kórházi rendet.