Erős a társadalmi elutasítás

A közösségekben rejlik a válság megoldása - állítja Buda Béla pszichiáter, akivel 70. születésnapján a Népszabadság készített interjút. Buda Béla eredetileg pszichoterapeuta, de mint mondja, ez a munka határos területekre is átvitte: alkoholizmus, szexualitás, öngyilkosság. Ma is ezekkel foglalkozik, ami luxusnak tűnhet, hiszen most egy jól kiválasztott területen kell elmélyedni. Ő viszont tucatnyi témában jutott el arra a szintre, amiben már alkothatott volna jelentőset, de nem ért el átütő sikert, mert ahhoz az kellett volna, hogy közelítőleg olyan feltételek között dolgozhasson, mint az Nyugaton természetes. Viszont minden terület hasznosan egészítette ki a másikat, az öngyilkosságok kutatásában például összeér az alkohol, a drog, a pszichoterápia, a szociológia. De ezekkel a területekkel senki nem tudott klasszikus karriert csinálni.

Igaz hogy vezette a Nemzeti Drogmegelőzési és az Országos Addiktológiai Intézetet, azonban az „állandó ellenszél" miatt nem tudott sokat elérni: a Nemzeti Drogstratégia megvalósítását is leállították, a Nemzeti alkoholstratégiát pedig megírták, viszont a pénz és a politikai akarat hiánya miatt ebből nem lett semmi. A pszichiátria, az alkohol, a drog nem mozgat tömegeket, nagy erőket. Buda Béla szerint ez abból látszik, hogy erős a társadalmi elutasítás, az emberek dühbe gurulnak, ha arról van szó, hogy gyógyítsuk a drogfüggőket. Emellett ha egy kórházban csökkenteni kell az ágyszámot, először mindig az addiktológiát építik le, aztán a pszichiátriát, és csak aztán valami mást.

A pszichoterápiával kapcsolatban elmondta, hogy a mestersége, hogy beszélgetéseken keresztül megváltoztassa valaki gondolkodását, érzelmi világát, ezáltal a viselkedését, és ebben nagy jelentősége van a kommunikációnak és a beleérző megismerésnek, az empátiának. Ezért kezdte ezeket kutatni. Felfigyelt arra is, hogy az orvosok mennyire nem tudnak kommunikálni a betegekkel, ami nekik is rossz. Nem hagyják a lelküket megpuhítani. Viszont már oktatják az orvosi egyetemen a kommunikációt, pedig ez még Európában sem általános.

Az empátia kevésbé épült be a köznyelvbe, mivel empatikusnak lenni idő-és energiaigényes, ma viszont gyorsan kell cselekedni. Ráadásul az empátia alkalmazása önismeretet, önfejlesztést feltételez, de senki nem akar szembenézni a saját patológiájával.

Buda Béla szerint még valamire képtelenség rászoktatni a (nem csak politikai) vezetőket: egy kis irónia, egy kis önreflexió. Senkinek nem jutott eszébe az egész válságkommunikációban, hogy elmondja: nem tudjuk teljes egészében áttekinteni a folyamatokat. Ehelyett azt mondják, hogy tudják, mi lesz. Pedig senki sem lát tisztán, ezt Nyugaton ki is mondják. Például Olaszországban úgy látta a pszichiáter, hogy őszintébb a hangnem, kifejezik, hogy csak keresik a problémák nyitját, pedig „ők is bohóc, teátrális népség, mint mi". Buda Béla úgy véli, ilyen bizonytalan helyzetben segítséget a közösségek tudnak adni, ezeket kell újjáéleszteni, a szomszédságtól a vallási azonosságon keresztül a hobbicsoportokig. Ezek nem hagyják, hogy elromoljon a kedv, hogy eluralkodjon a rettegés. Segít, ha látjuk, hogy a másik miként értelmezi a történteket, mit csinál.

Újra kell szabni az életstílusunkat, és ez nem csak spórolást jelent. Óriási erejük van a személyes kapcsolatoknak. Most egy kommunikációs főiskolán dolgozik kutatóként, ahol éppen ezt a közösségi momentumot akarja válságkommunikációs programoknak kidolgozni. Ezzel kapcsán Buda Béla elmondja, hogy szerencsésnek mondhatja magát, hogy kutatóként dolgozhat, hiszen tele van ötlettel, gondolattal és felelősséggel. Persze igazán sokat munkatársakkal, csapatban lehet tenni.