A gépjárművezetői orvosi alkalmassági vizsgálatokkal kapcsolatos szabályozás az idei év elejétől megváltozott.
A háziorvos vagy az illetékes üzemorvos bírálja el továbbra is az alkalmasságot, ugyanakkor pontosították, hogy milyen szakrendeléseken kell részt venniük azoknak, akiknek a betegsége befolyásolhatja az autó, a busz, a kamion vezetését. A házi és üzemorvosoknak jogszabály szerint életkortól függően kell fizetni, 40 éves korig 6800 forintot, 40-60 év között 4500 dorintot, 60 év felett pedig 2300 forintot.
A rendelkezésben akkor még nem volt utalás arra, hogy a szakorvosi vizsgálat mennyibe kerül. Erről a kórház hivatalos állásfoglalást kért a hatóságoktól - megérkezett a válasz.
- Egyértelműen kimondja a jogszabály, hogy minden korcsoportba tartozónak egységesen 6800 forintot kell fizetnie a szakorvosi vizsgálatokért - tájékoztatta a 24 Órát dr. Fáin András, a Szent Borbála Kórház orvos igazgatója. Amennyiben a háziorvos nem tud egyértelmű választ adni az alkalmasságról, a kérelmezőt mindenképpen szakorvosi vizsgálatra kell beutalnia. Az ottani diagnózis alapján születhet meg a döntés. Természetesen akinek rendben van a látásélessége kontaktlencsével illetve szemüveggel vagy normális a vércukorszintje, bár gyógyszert szed, annak nem kell szakorvoshoz fordulnia.
A lap megtudta, hogy a Szent Borbála Kórházban egyelőre nem vezették be a fizetős vizsgálatot, de várhatóan rövidesen megteszik. Mindenképpen érdemes a jogosítvány meghosszabbítása vagy megszerzése előtt jó néhány héttel szakorvoshoz fordulni, hiszen ez nem számít sürgősségi esetnek, hosszú lehet a várakozási idő.