Abádszalók polgármestere felmondta az orvosi ügyelet ellátásáról kötött szerződést Tiszaburával.
A települések közös feladatellátása miatt veszélybe került a gyermekétkeztetés a Tisza-tó több településén. Bár ideiglenesen született megoldás, a helyzet végleges, megnyugtató rendezése még kétséges. Abádszalók polgármestere, Kovács Mihály felmondta az orvosi ügyelet ellátásáról kötött szerződést Tiszaburával, mert az utóbbi település több mint tízmilliós tartozást halmozott fel a szalóki gesztorsággal működő rendszerben. A felmondási idő pedig lejárt.
- Az elmúlt időszakban több hivatalnál, illetőleg szakhatóságnál is jeleztem, hogy az immár 11,2 millió forintos tiszaburai tartozásállomány miatt nem tudjuk ellátni a kötelező feladatot - mondta el Kovács Mihály. - Időközben ugyanis Abádszalók tartozása is több mint 15 millió forintra duzzadt a gyermekétkeztetésre vonatkozóan. Április 5-én, az adósságrendezési eljárás előtti utolsó fizetési felszólítást kaptunk a szolgáltatótól. A gyermekétkeztetést végző cég ügyvezetője jelezte, hogy amennyiben Abádszalók nem fizet, április 11-től nem biztosítja a szolgáltatást. Ebben a helyzetben azonban nem csupán a város működőképessége, hanem Tiszaigar és Tiszaszőlős óvodai gyermekétkeztetése is veszélybe kerülhetett volna, mivel Abádszalók gesztorságával működik a Hat Szín Virág Óvoda is, amelynek tagintézménye a tiszaigari és a tiszaszőlősi óvodai egység.
Rengeteg egyeztetés és tárgyalás végeredményeként most átmeneti megoldás született. A napokban Tiszaburán megindul az adósságrendezési eljárás. Abádszalók vezetése figyelembe véve és méltányolva a kialakult tiszaburai körülményeket, továbbra is biztosítja az orvosi ügyeletet Tiszaburán a bíróság által kijelölt pénzgondnok fellépéséig. A döntés pedig az ottani pénzügyi gondnokkal folytatott és a Kormányhivatal által moderált jövőbeni egyeztetés eredményétől függ.
Az abádszalóki, tiszaszőlősi, tiszaigari gyermekétkeztetés helyzetére is született ideiglenes válasz. A szolgáltató - bár szintén rendkívül nehéz pénzügyi helyzetben van - megértve a kialakult helyzetet, egyezségre jutott Abádszalók vezetésével. így a város részletekben térítheti meg tartozását.
- Mindez azonban csak ideiglenes problémakezelés. Amennyiben Abádszalók nem jut hozzá a kintlévőségéhez, úgy nem tud az étkeztetést végző szolgáltatónak sem fizetni, valamint az ügyeleti szolgáltatást sem tudjuk biztosítani - tette hozzá Kovács Mihály. - Mert hiába a kötelező önkormányzati feladatellátás, ha nem tudjuk az orvosokat kifizetni, vagy ha nem tudjuk az ügyeleti autót tankolni. Ekkor azonban az abádszalóki összevont orvosi ügyeleti rendszerben már a tiszagyendai, illetőleg a tiszaroffi orvosi ügyelet ellátása is veszélybe kerülhet a tiszaburai mellett.
A kormányhivatal a felmerült probléma megoldása érdekében a felek között egyeztető, közvetítő szerepet is kíván ellátni - mondta az Új Néplapnak Korim Éva sajtófőnök.