Akár törzsi esőcsináló a ceremónia előtt, úgy gyűjti maga köré a gyógyszerpiac potentátjait a kormány.
A közjó nevében a Széll Kálmán Terv a betegek támogatásának harmadát, 120 milliárd forintot vonna el a gyógyszerköltségvetéstől. Mindezt úgy, hogy - legalábbis a kormányzati kommunikációs gépezet szerint - a vásárlók számára mégsem kerül majd többe a gyógyszer. Ehhez varázsló kell. Ebből a kasszából ugyanis ekkora összeget biztosan nem lehet kivenni úgy, hogy az ne fájjon mindenkinek.
Pedig a kormány a piacregulázó eszközök széles skáláját ajánlja az iparág szereplőinek. A mintegy tucatnyi javaslat között szerepel a (legolcsóbb termékeket kedvezményező) úgynevezett referenciaár kiterjesztése újabb gyógyszercsoportokra, a támogatási kulcsok fölülvizsgálta, az olcsóbb, utángyártott készítményeket favorizáló generikus program, valamint olyan bónuszrendszer, amellyel több támogatást kaphat gyógyszereihez az a beteg, aki az orvos utasításait pontosan betartja. Felvetik azt is, hogy a nagyon drága és ritkán alkalmazott terápiákat lehetőleg valamilyen uniós alapból finanszírozzák, illetve az igen költséges rákterápiák árát szabják az ország lehetőségeihez a gyártók.
A gyakorlatban ez például azt jelenthetné, hogy itt ugyanazt a terméket a németországi ár feléért kéne adniuk. Ez utóbbira szinte az egyetlen logikus gyártói válasz, hogy az ilyen készítményt kivonja a magyar piacról... Persze a kormány arról is gondoskodik, hogy felkeltse az ipar együttműködési kedvét, hiszen jelezte, hogy ha nem hajlanak másra, kész akár egy-másfél évre is hatósági árassá tenni a gyógyszereket, vagy kényszerbefizetésekre kötelezni az ágazathoz tartozókat.
A teljes írás a Népszabadság Online-on