Nem értük, ellenük magánosítottak

Magánosították a XIII. kerületi Visegrádi utcai fogászati rendelőt. Azonban oly módon, hogy mind a nyolc felnőttfogászaton dolgozó orvos vette a kalapját, olyanok, akik eltöltöttek ezen a helyen húsz-harminc évet, de akad közöttük, aki negyvenet is. A rendelő etalonként működött város- és országszerte: Nyíregyházától Zalaegerszegig, Szegedtől Miskolcig sorba álltak a betegek azért, hogy itt kezeltessék a fogaikat. Szívesen tértek be ide a fogorvosjelöltek is későbbi munkájukhoz tapasztalatokat szerezendő.

Jó csapat, jó hangulat - ez jellemezte a légkört, jó anyagokkal dolgoztak, egyszóval korrekt módon ment a gyógyítás. A magánosítás azonban elkerülhetetlen volt. Érthető, hogy szabadulni akart a tehertől az önkormányzat is, mert a fogászat ráfizetéses volt. A magánosítással végső soron nem lett volna baj, csak a módja alakult volna másképpen - a betegek megnyugtatására és örömére.

Hihetnék, hogy optimális esetben, ha az önkormányzat a csapatot meg akarja tartani, leül az érdekeltekkel, és megpróbál egyezkedni velük, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon. Ehelyett azonban - a kompromisszumkészség legkisebb jele nélkül - a fogorvosok kéthetes ultimátumot kaptak, hogy nyilatkozzanak: elfogadják a feltételeket vagy nem.

A fogorvosok méltánytalannak találták, hogy hét-tíz-tizenöt és tizennyolc éves gépekért fejenként hétszázötvenezer, egymillió-kétszázezer és egymillió-ötszázezer, illetve kétmillió forintot is kértek. Ezt megfejelték még fejenként 72 ezer forintos havi bérleti díjjal. Sőt az is szerepelt a szerződésükben, hogy járjanak ki munkaidejükön túl házakhoz, és ott is biztosítsák az ellátást - ingyenesen.

Az önkormányzatot tájékoztató kerületi egészségügyi vezetők érvelése a magas árak megszabásakor az volt, nem akarják, hogy megvádolják őket azzal: elherdálják a vagyont. A tények ismeretében: nyolc érdemes fogorvos - a betegek legnagyobb bánatára - nemet mondott az „ajánlatra", így aztán két hét elteltével, április elsejei hatállyal kézhez kapták felmondólevelüket. Pedig ha tisztességesek a kívánalmak, maradtak volna szíves örömest, és ott folytatták volna, ahol abbahagyták.