Nem tud tovább hitelezni az államnak a Semmelweis Egyetem (SE).
A pályázati pénzek zárolása jelenti a gondot az intézménynek - mondta Tulassay Tivadar rektor. Az innovációs alapnál minden kifizetést leállítottak egy évvel ezelőtt, így jelenleg a kutatóegyetemen harminc, országosan pedig több száz megnyert, de ki nem fizetett tudományos pályázat sorsa vált bizonytalanná - fejtette ki az intézmény vezetője, aki szerint a kieső finanszírozást a koldusszegény egyetemek igyekeznek pótolni úgy, hogy más területekről vonják el a pénzt. Igyekezetük azonban így sem képes pótolni a kiesett összegeket - tette hozzá. Az SE ilyen módon egymilliárd forintot hitelezett meg idáig kis- és közepes vállalkozóknak.
Az egyik nagy jelentőségű kutatás, amelynek magyarországi piacra dobását veszélybe sodorja az innovációs pénzek befagyasztása, a Takáts Zoltán által kifejlesztett, intelligens onkokés. A nemzetközi érdeklődésre számot tartó sebészeti vágóeszköz a másodperc töredéke alatt képes tájékoztatni az orvost műtét közben, hogy egészséges vagy rákos szövetnél tart. Noha korábban a tudós pályázat útján 126 millió forintos támogatást nyert el, egyelőre nincsen hír arról, hogy mikor kaphatja meg az összeget. Hiába a jó szándék az egyetemek részéről, az államnak lépnie kell - véli a rektor.
Tulassay Tivadar szerint nem lehet sikeres egy nemzetgazdaság, ha az alap- és az alkalmazott kutatást, valamint az arra épülő hasznosuló, hasznosító kutatásokat nem tudja piacképes termékké alakítani, ha a nemzetközileg ismert és elismert kutatóit külföldre űzi munkahelyeik, vállalkozásaik csődje, a hazai reménytelenség vagy a csábító külföldi lehetőségek.