''Egy kicsit el vagyunk keseredve''

Kimondatott már sokszor, hogy az egészségügyi reform egyik fő iránya az alapellátás fejlesztése. Az elmúlt közel két évtizedben sokszor megfogalmazott, s leírt cél: lehetőség szerint minél több betegnek definitív - vagyis teljes gyógyulást hozó - ellátást nyújtani ezen az ellátási szinten. Ezért kerül minden – de különösen a finanszírozási – kérdés a családorvoslás fókuszába.

Május végén ígéretesen rendeződni látszott a háziorvosok kieső bevételeinek pótlása a vizitdíj eltörlése miatt. Különböző jogcímeken tízmilliárd forinttal növelték a háziorvosok bevételét az Egészségbiztosítási Alapban rendelkezésre álló forrásból. A szaktárca ígérete szerint ez a keret 2009-ben is rendelkezésre áll majd. A háziorvosok ötven forintot kapnak minden egyes betegük jogviszonyának ellenőrzéséért, felülvizsgálták a szakmai szorzók rendszerét, s megemelték a praxisok fix összegű díját.

Az első, tisztán értékelhető helyzet most következett be. Dr. Mészáros Ibolya, a dunaújvárosi háziorvosok szakmai vezetője szerint "inkább csak törekvés volt a kompenzációra". A finanszírozást eddig sem tartotta megfelelőnek, ám a vizitdíj javított a helyzeten, eltörlésével azonban a korábbinál is rosszabb helyzetbe kerültek a praxisok.

– Szeptember volt az első hónap, amikor tisztán látszott, hogy a kompenzációval csak a felét tudják pótolni a kiesett vizitdíjnak. Nem titkolom, vizitdíj-párti vagyok. Sokat jártam külföldön, ez mindenhol bevett szokás, és máshol jóval többet fizetnek. Amíg fizetni kellett az orvos-beteg találkozásért, meggondolták magukat a betegek, hogy mikor jöjjenek. Összeszedték a kérésüket, nem jöttek folyton, hogy most éppen ez vagy az jutott eszükbe, nem futottunk üres köröket. A fizetésünk annyi, amennyi a kiadások levonása után megmarad, nem annyi, amennyit elvárhatnánk a több évtizedes praktizálás után. Nem csoda, ha kicsit el vagyunk keseredve.

Jórészt egyetért orvoskollégájával dr. Sirák András, a Fejér megyei háziorvosok szakfelügyelő főorvosa:
– A vizitdíj jó kiegészítés volt financiálisan, noha magam ellene szavaztam. A kompenzálásra való törekvések nem teljesültek, a kieső vizitdíj felét fedezik a tárca intézkedései. A szakmai szorzó emelkedett, ám egyelőre az ígéretek dacára nincs benne például az, hogy a több szakasszisztenst foglalkoztatónak vagy a több szakvizsgával rendelkezőnek magasabb a szorzója. Mindenképpen jó, ám nem elégséges segítségként értékelem a kompenzációt. Ha egy görbével érzékeltethetném, akkor úgy rajzolnám, hogy a vizitdíj eltörlése után a mínusz tartományba esett a finanszírozásunk, a kompenzáció után nagyjából a nullán állunk. A praxisoknak a rendelkezésükre álló forrásból nincs lehetőségük fejlesztésre, ilyen anyagi konstrukcióval nem merünk belevágni egy-egy műszer beszerzésébe, részletfizetésekbe. A rendelők többsége siralmas állapotban van, az önkormányzatok nem költenek rájuk.

Az egészségügyi tárca szándékai szerint jövő év januártól költségvetési forrásból létrehoznák a már régóta hiányolt, úgynevezett praxisalapot, amely hitellehetőséget biztosítana a praxisvásárláshoz. Erre nagy szükség lesz, ugyanis nyolc éve hiába jutottak hozzá alanyi jogon, lényegében nemzeti ajándékként a háziorvosok praxisuk működtetési jogához, a 6800 körzetből alig kétszáz cserélt gazdát.

A gondok forrását abban látja Sirák doktor, hogy a praxis adás-vétel nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A praxisok eladhatósága és az ott végzett szakmai munka színvonala között semmiféle összefüggés nincs. A földrajzilag jó helyen fekvő praxisokat könnyebb eladni, a rossz fekvésűeket pedig képtelenség. A FAKOOSZ (Falusi Körzeti Orvosok Országos Szövetsége) tagjaként javasolta a minisztériumnak: a praxisból nyugdíjba vonuló háziorvosoknak végkielégítésszerű egyszeri juttatást kellene adni. Legalább 15 évi háziorvosi munka után közel öt millió forintot is kaphatna például a nyugdíjba vonuló kollega. Ugyanekkora összeggel lehetne támogatni a praxisba belépő fiatalt, amennyiben vállalja: legalább öt évig háziorvosként dolgozik. Ezzel elősegítenék a letelepedését is, hiszen ha az idős orvos nem tud elmenni a praxisából, a másik nem tud praxishoz jutni. A javaslatban szerint ötmilliárd forintból lehetne megteremteni a praxisalapot., amibe a kifizetett összegeket vagy a költségvetés pótolná évente, vde az sem elképzelhetetlen, hogy a praxisalap önfentartóvá válna oly módon, hogy az egyes praxisok évente befizetnek egy meghatározott összeget. Az pedig, hogy ki kezelje az alapot - az alapellátási intézet, esetleg más szervezet - döntés kérdése.

– A kérdés rendezésével elejét lehetne venni a praxisok elöregedésének, és nem kellene kényszerből hetven év felett is dolgoznia egy-egy háziorvosnak – teszi hozzá. – Erre sajnos van példa Fejérben, mint ahogy arra is, hogy egy idős orvos praxisát havi néhány tízezer forintért váltotta meg egy fiatal orvos. A nyugdíjas háziorvos úgy van vele, hogy amíg él, jól jön ez a nyugdíjkiegészítés. Ám ez nem jelenti a fenti probléma valós megoldását. A legjobban képzett, fiatal orvosok elmennek vidékről. Valamit tenni kell a fiatalítás érdekében, mert az elöregedés már középtávon is veszélyezteti az ellátás biztonságát.