„Volt olyan vidéki város, ahol kinyitott újév napján a nappali melegedő, sok helyen erre nem volt szükség. Győrben kinyitottak az óév utolsó napján és újévkor is az államilag finanszírozott nappali melegedők, ez a lelkes munkatársaknak köszönhető" – fogalmazott
Sütő Csaba, a szolgálat vezetője. Elmondta, Győrben mintegy 550 hajléktalan él, közülük utcán keresztül 227-en vették igénybe a szolgálatot. Hozzátette: 270 állandó és 60 idény-férőhelyet tartanak fenn. Tavaly óta az utcai szociális munkát a Segítőház Alapítvány végzi. Győrben két gondozószolgálat működik, több civil szervezet is támogatja az állami szolgálatot, többek közt a Bárka kiemelkedően közhasznú szervezet, az adventista, a baptista és a katolikus egyház. Nehéz a helyzetük, mert az a pluszforrás, amelyet eddig a a téli krízisidőszakban adott az állam, 2005-ben elmaradt. Hozzátette: szemben a fővárossal a vidéki szolgálatok egyike sem kapta meg a többletpénzt.
Vecsei Miklós miniszteri biztos azt mondta, az állam egyre többet költ arra, hogy a hajléktalanokról gondoskodjon. Hozzátette, egyedül nem képes erre, az önkormányzatok és a civil szervezetek segítségére is szükség van. Szerinte óriási előrelépés, hogy normatív alapú lett az utcai munka, vagyis ezt központilag finanszírozza az állam, Győr 6,3 millió forintot kapott erre a célra, ami majdnem 400 millió forintos többlettámogatást jelent. A népkonyhai ellátás is normatívvá vált, nem kell külön pályázni érte.