Kora tavasszal kezdődhet mohácsi kórház sürgősségi osztályának bővítési, korszerűsítési munkálata.
A mohácsi kórház több mint öt évvel ezelőtt hozta létre sürgősségi osztályát, mely akkor önerős beruházásként valósult meg. Erre azért volt szükség, mert az intézmény ellátási körzetébe több mint 58 ezer ember tartozik, a konkrét sürgősségi ellátóhelyet pedig naponta 58-64 beteg keresi fel. Ehhez a létszámhoz viszont már szűknek bizonyult a félévtizede kialakított fogadóhely.
Mielőtt az osztály bővítése, illetve korszerűsítése megkezdődik, közbeszerzési pályázatot hirdet az intézmény, s csak annak elbirálását követően kezdődhetnek a beruházási munkálatok. Ennek várható ideje jövő év tavasza lesz. A hatvanmillió forintot érő pályázaton kívül a többi tenderen is sikerrel szerepelt a mohácsi önkormányzat. Így például a helyi egészségügyi alapellátó szolgálat 2,4 millió forintot kapott egy új ügyeleti gépjármű beszerzésére, de jutott még forrás a meglévő eszközpark korszerűsítésére is.