A szándék, hogy a betegek testi gyógyításán túl lelki erőgyűjtésükről, megerősödésükről is gondoskodjanak az intézményben, korábban megfogalmazódott. Valóra válásával – mint azt
dr. Csiba Gábor főigazgató főorvos bejelentette a kápolna átadásakor – létrejött az ökumenikus kórházi lelkészség is. Az egyes felekezetek lelkészei a jövőben különböző időpontokban tartanak majd szertartásokat és végzik a hozzájuk fordulók lelki gondozását.
A kápolna létrejöttét az egyházak, valamint magánszemélyek és szervezetek, köztük a megyei kórház összességében 5,5 millió forintos támogatása tette lehetővé.