A székesfehérvári kórház egyik kórtermében rugdosta a csempéket a férfi, közben kiabált.
Garázdaság és rongálás elkövetése miatt indult büntetőeljárás egy 23 éves pátkai férfivel szemben, mert a fehérvári kórház sürgősségi osztályának egyik kórtermében még szerda este lerúgta a falról a csempéket miközben hangosan kiabált. A kórháznak emiatt 20 000 forintot meghaladó kára keletkezett - közölte Németh–Kész Mónika. a megyei rendőr-főkapinyáság szóvivője a rendőrség honlapján.
A férfi azért került be szerdán késő este a fehérvári kórházba, mert a buszpályaudvaron ismeretlen személy megverte. Sérülései ellátása, valamint ittassága miatt a mentők szállították be. Mint a vele szemben lefolytatott vizsgálatok alapján kiderült, sérülései nyolc napon belül gyógyulóak.
A járőrök a férfit kijózanodását követően tegnap délelőtt állították elő a Székesfehérvári Rendőrkapitányságon, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. Ennek során azt mondta, nem érti, hogy miért csinált ilyen „hülyeséget", hogy lerúgta a falról a csempét, talán azért, mert előtte alkoholt fogyasztott. Cselekményét azonban megbánta.
A nyilvántartó adatai alapján kiderült, a 23 éves pátkai férfivel szemben már korábban is folyt eljárás garázdaság és rongálás elkövetése miatt, melynek során a bíróság el is marasztalta.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a férfi bántalmazása miatt ismeretlen tettessel szemben nyomoz.