Bár csökkent a komlói kórház adóssága, az önkormányzati biztos munkájára azonban jövőre is szükség lesz.
A Baranyában működő, 150 ágyas, négy alapszakmás komlói kórház illetve a vele közös egységben lévő városi rendelőintézet élére az elmúlt év novemberében kényszerült az önkormányzat egy gazdasági szakembert kinevezni. Az ok a kórház létét fenyegető 100 millió forintos hiány volt.
A biztos regnálását követően megkezdődőtt az intézményi struktúra átalakítása. Így került sor a kórházon belüli mátrix jellegű osztályok kialakítására, amellyel elérték, hogy az osztályok betegforgalma egyensúlyba kerülhetett. A sebészeti osztályt 70 ágyra bővítették , amely most már magába foglalja a nőgyógyászatot illetve a szülészetet is. De ez utóbbi mátrixon belül folyik a kardiológiai, a diabetológiai és a gerontológiai ellátás is. Annak ellenére, hogy a strukturális átalakítás megtörtént, nem kerültek tömegesen utcára dolgozók, az elmúlt közel egy év alatt csupán néhány főtől kellett megválnia az intézménynek.
Az önkormányzati biztos, Somogyi Ferenc szerint a következő lépés a betegellátás javítása, s a valóságos teljesítmény utáni OEP finanszírozással a pénzügyi mérleg egyensúlyának helyreállítása. A következő hónapokban arra kell összpontosítani - mondta a biztos -, hogy a közüzemi tartozás is érezhetően csökkenjen. A jelenlegi hiány összege azonban azt mutatja, hogy az önkormányzati biztos tevékenységére továbbra is szükség lesz, így Somogyi Ferenc szerződését várhatóan még egy évre meghosszabbítja a testület.