A romló időjárás miatt több balesetre és megszaporodott akut teendőkre számítanak az év utolsó napján.
Három évvel ezelőtt fordult elő, hogy az egyik házi óévbucsúztatón a szülők óvatlansága miatt a tizenegy éves gyerek például olyan állapotba került a felnőttek poharából elfogyasztott whyskitől, hogy napokig küzdöttek életéért az intenzív osztályon. De szintén fontos szabály, ha az utcán magatehetetlen embert, vagy fiatalt látunk, ne menjünk el mellette azzal , hogy majd kijózanodik. Hívjunk azonnal segítséget, mert a keringés megváltozása miatt a kihűlés már nulla cesius foknál is gyorsan bekövetkezik.
A baranyai, illetve pécsi hajléktalanok idén már nagyobb biztonságban érezhetik magukat az év utolsó napjaiban , mert sikerült számukra megszervezni az éjjel-nappali ügyeleti szolgálatot. A baranyai megyeszékhely hajléktalan ellátását, ideértve a hozzá kapcsolódó egészségügyi feladatokat is, több mint tizenkét éve a pécsi Támasz Alapítvány végzi. Szolgáltatásaik köre évről évre bővült, függyetlenül attól, hogy a szervezet anyagi gondokkal küzd. Most már nem csak nappali és éjszakai fogadóhelyeikre húzódhatnak be a fedél nélküliek, ahol megfelelő tisztálkodási, illetve étkezési lehetőséget biztosítanak számukra, de van már önálló beteggondozójuk, lábadozójuk, saját fogorvosuk. Két hónapja pedig létrehozták számukra a 24 órás háziorvosi ügyeleti szolgálatot is.
- Hónapok óta szerveztük ezt a fajta egészségügyi ellátást, melynek létrehozása nem volt egyszerű feladat, de ma már elmondhatom: ezidáig 18 olyan háziorvosnak van szerződése, akik önként vállalták: baj esetén éjszaka is kimennek a betegség miatt bajba került fedél nélküli rászorulóhoz - fogalmazott érdeklődésünkre Lőcsei Attila, a Támasz Alapítvány egyik vezetője. Ez az ellátás azért fontos, mert az utcán élők többsége súlyos betegségekkel küzd, sok közöttük a rákos, és a szív-érrendszeri bajokban szenvedő ember. Ők bármikor akut életveszélybe kerülhetnek.
Tévedés azonban azt hinni, hogy az alapítvány csak a hajléktalan betegek sorsát vállalta magára, az ellátottak között szép számmal vannak olyan egyedülálló, idős beteg emberek , akik a társadalom szegényrétegéhez tartoznak. Ők ugyan nem az utcán élnek, de egészségügyi ellátásuk nem megoldott. Sok esetben még a szükséges gyógyszereiket sem tudják kiváltani – hangsúlyozta Lőcsei Attila.
A hajléktalanok háziorvosi szolgálatát és az éjszakai ügyeleti munkát a szociális munkások segítik , akik napközben feltérképezik azokat a lehetséges helyeket, ahova éjszakára behúzódnak a fedél nélküliek. Az így felfedezett helyszíneket aztán az est beköszönte után rendre végig is járják a gondozók. Ezt teszik most szilveszter éjszakáján is, s akinek állapota indokolja, ahhoz vagy kiviszik az ügyeletes orvost, vagy mentővel azonnal kórházba szállíttatják.
A legfrissebb információk szerint nincs még a mentők számára megközelíthetetlen település Baranyában, de az egyre erősődő szél miatt gyakoriak a hóátfúvások. A folyamatosan nehezedő közlekedési helyzet azt feltételezi, hogy a mentő még mindenhova eljut a betegért, de a kiérkezési idő várhatóan meghosszabbodik majd. A szilveszteri és az újévi ügyelet az egész megyében biztosított, így az ünnepek alatt sem marad egyetlen beteg sem ellátás nélkül- ígéri dr. Vajda János, a pécsi Egyesített Egészségügyi Intézmények főorvosa.