A Somogy egészségügyi ellátásának szinte teljes vertikumát felölelő, kétnapos tudományos kongresszust tartanak.
Az idővel kissé megkopott, egyre gyérebb érdeklődéssel kísért rendezvényt most ismét Siófokon igyekeznek életre kelteni. Ennek érdekében a hétvégi rendezvényen már nem csak a megye öt kórházának – a kaposvári, a siófoki, a marcali, a nagyatádi és a mosdósi – orvosai, hanem az alap-és szakellátás doktorai, valamint az e területeken tevékenykedő szakdolgozók is részt vesznek.
Ugyancsak fontos szereplői lesznek a tudományos programnak a Kaposi Mór Oktató Kórházzal konzorciális együttműködésben munkálkodó Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centruma, valamint a Seffer&Renner Magánklinika szakemberei.
A korábbi évekhez hasonlóan, Somogy egészségügyi ellátásához kapcsolódóan budapesti, pécsi és székesfehérvári előadók ismertetik a szakterületükhöz kapcsolódó aktualitásokat.
Vendége lesz még a rendezvénynek dr. Matolcsy Sándor, a Massachusetts-i Orvosi Egyetem professzora, aki a sürgősségi ellátás aktuális kérdéseiről tart referátumot a résztvevőknek. A 9 óra 30 perckor kezdődő megnyitót követő plenáris tudományos ülés vendége lesz dr. Rácz Jenő egészségügyi miniszter, aki a magyar egészségügy helyzetéről és feladatairól szól, majd dr. Bujdosó László országos tisztifőorvos ismerteti a lakossági szűrőprogramok helyzetét, lehetőségeit. Dr . Székely Tamás, az OEP főigazgatóhelyettese a Sürgősségi ellátás finanszírozási kérdéseiről, Boldogné Csurik Magdolna, országos vezető ápolónő a Szakfelügyelet jogszabályi hátteréről és módszertanáról tart referátumot.
A 13 órakor kezdődő szekcióüléseken négy kiemelt témakörben az intézeti, valamint a szak-és alapellátásban tevékenykedő orvosok, szakdolgozók előadásait hallgathatják a résztvevők.