Kiürítették a Zala Megyei Kórház egy részét a tűzoltók szerdán, mert etilén-oxid ömlött ki a zalaegerszegi intézmény diagnosztikai osztályán. A gáz egy dolgozóra ömlött, aki nem sérült meg, s a szivárgás egészségi problémákat sem okozott.
Kecskés Gábor, a kórház orvos-igazgatója az MTI-nek elmondta: a diagnosztikai szárny harmadik emeleti, központi sterilizáló egységében, negyed 11 és fél 11 között történt a műszaki baleset, egy palackhoz tartozó vezeték meghibásodása miatt ömlött ki az etilén-oxid, rá az egyik férfi dolgozóra, aki ezt észlelve azonnal el is zárta a csapot.
Hozzátette: semmilyen komoly sérülést vagy egészségi károsodást nem okozott a baleset. Dolgozójukat azonnal orvosi vizsgálatnak vetették alá, ez igazolta, hogy nem történt baj.
Az épületszárnyat a tűzoltók közreműködésével áramtalanították, elővigyázatosságból nemcsak a harmadik és a második szintet, hanem minden alsóbb emeletet kiürítettek - pontosította a katasztrófavédelem korábbi közlését az orvos-igazgató.
Csak kis mennyiségű légnemű anyag került a levegőbe, a szivárgás a csap elzárása után teljesen megszűnt. Potenciálisan azonban mérgező gázról van szó, ami nagy koncentrációban megbetegedést okozhat, ezért is értesítették a katasztrófavédelmi igazgatóságot.
Kecskés Gábor beszámolt arról, hogy a betegellátásban némi fennakadást okozott a baleset. Fel kellett függeszteni a központi sterilizáló működését, emiatt néhány, délutánra tervezett műtétet el kellett halasztani.
A második szinten lévő központi laboratórium munkáját is szüneteltetni kellett az épületet érintő áramtalanítás miatt. A laborvizsgálatokat és a sterilizáló üzemeltetését délután folytatták, hogy a csütörtöki műtétekre elő tudjanak készülni.
A
z első szinten lévő radiológiáról és a földszinti fizioterápiáról a betegeket is kiterelték az épületből, a megkezdett kezeléseket félbe kellett szakítani az áram kikapcsolása miatt. Az így elmaradt vizsgálatokat és kezeléseket csütörtökön pótolják, vagy ha ez nem lehetséges, akkor adnak új időpontot - tette még hozzá az orvos-igazgató.
Az MTI tudósítója a helyszínen azt tapasztalta: a kórházban pánikot, fennakadást nem okozott a műszaki baleset, a betegek és a dolgozók fegyelmezetten vették tudomásul a történteket.