A privatizációs bevételt nem szabad a folyó költségvetési kiadások fedezetére költeni.
Az SZDSZ érdeklődve szemléli, hogy miután már a Nemzeti Egészségügyi Fejlesztési Alapra, majd a népbetegségek elleni küzdelemre, később a Magyar Tudományos Akadémiának, legújabban pedig oktatásra, majd vállalkozásfejlesztésre is elígérte a bevételt, milyen megbeszélést kíván még folytatni a Fidesz vezetője.
Mint emlékezetes, a Fidesz egészségügyi egyeztető fóruma az EDDSZ javaslata mellé állt. amely szerint a kormány akkor járna el a leghelyesebben, ha a 464,5 milliárd forintot teljes egészében az egészségügyre fordítaná.
A vonatkozó törvény szerint a magánosításból származó bevételt valóban állami célokra lehet fordítani, csakhogy azt már a kormány döntheti el, hogy mire - írja a téma kapcsán a Népszava. Ezért is érte meglepetésként a kormánypártokat, hogy a legnagyobb ellenzéki párt vezetője "elígéri" azt az öszeget, amelynek felhasználásáról a törvény szerint nem ő dönt. Az SZDSZ szerint a privatizációs bevételt a Fidesz elnöke minden nap újra elkölti, s mindig éppen annak ígéri oda, akinél kampányol. Az MSZP pedig felszólította az ellenzéki pártot, hogy pénzköltési ötletelése előtt tanulmányozza a hatályos jogszabályokat, és ne tegyen törvényellenes javaslatot, ugyanis a privatizációs bevételt nem lehet folyó kiadások fedezésére fordítani. A szocialisták szerint a Fidesz ötletelése ráadásul növelné a költségvetés hiányát, vagyis ártana az államháztartásnak.
A javaslatának törvényellenessségét jelző kormánypárti felvetésre a Fidesz elnöke úgy reagált: a privatizációs bevételt nem is folyó kiadásokra kell költeni, hanem a jövőt segítő, nagy ívű fejlesztésekre kellene fordítani. Orbán Viktor hozzátette: a tervezett egészségügyi alap létrehozása nem folyó kiadásokat fedez, egy nagy ívű tudományos kutatási fejlesztés szintén nem folyó kiadás, hanem egy, a jövő szempontjából, a jövő érdekében végrehajtott nagy ívű fejlesztés.