Mítoszfoszlatás

A magyar egészségügy-finanszírozási rendszer modernizálása mindnyájunkat érintő, alapvető fontosságú feladat. Nem csoda, hogy a médiában is sokat halljuk az "egy vagy több biztosító" kérdést. Az így feltett kérdés azonban inkább akadályozza, hogy a közvélemény tisztán láthassa, miről is szól a vita. Az alapvető kérdés: a szolidaritási elven alapuló társadalombiztosítást modernizáljuk-e, vagy váltsuk fel azt az üzleti biztosítók versenyén alapuló kötelező magánbiztosítással?

Milyen szerepe legyen az üzleti biztosítóknak a magyar egészségügyben: hasonlóan a nyugat-európai országok túlnyomó többségéhez, csak a kiegészítő biztosításokat nyújtsák, vagy vegyék át az alapvető egészségügyi ellátás finanszírozását is? Az üzleti biztosítók versenyén alapuló modell híveinek érvelése elvont közgazdasági megfontolásokra épül. A fő érvük: az üzleti biztosítókat az ügyfelekért folytatott verseny arra készteti, hogy a páciensek érdekét képviseljék, és a szolgáltatótól jó minőségű, költséghatékony szolgáltatást vásároljanak; továbbá a verseny csökkenti a költségeket, így visszafogja az egészségügyi kiadások növekedését.
Ez az okfejtés - első ránézésre - sokaknak logikusnak és vonzónak tűnik. Alátámasztja-e azonban bármilyen nemzetközi tapasztalat ezeket a feltételezéseket? Helytállóak-e elméleti szempontból? Abból, hogy az üzleti biztosítók fontos szerepet játszanak, jól működnek a piacgazdaság számos területén, következik-e, hogy ők tudnák legjobban finanszírozni az alapvető egészségügyi ellátást is? A következőkben látni fogjuk, hogy éppen ellenkezőleg.
A magyar egészségügy alapvető, hoszszú távú problémáira az üzleti biztosítók versenyén alapuló kötelező magánbiztosítás nem nyújt megfelelő terápiát. Egyaránt ezt mutatják az - egészségügy sajátosságait figyelembe vevő - elméleti, szakmai megfontolások, és a nemzetközi tapasztalatok is. Írásom ezek közül a legfontosabbakat foglalja össze.

Orosz Éva cikke itt olvasható