Prof. Forgon Mihály életútja

Forgon professzor szakmai életútja egybeesik a magyar balesetsebészet kialakulásával. Átíveli a böhleri konzervatív iskola s az AO elvek megvalósulásának időszakát hazánkban.

Iskoláit Debrecenben végezte. 1943-ban avatták orvosdoktorrá a Debreceni Egyetem Orvostudományi Karán. A Debreceni I. sz. Sebészeti Klinikán dr. Pap Károly mellett balesetsebészettel és ortopéd sebészettel foglalkozott. A balesetsebészeti hálózat kialakítása kapcsán dr. Szántó György inspirációjára docenseként pályázott és nyert kinevezést 1969-ben a Pécsi Orvostudományi Egyetem I. sz. Sebészeti Klinikájának Traumatológiai Osztályára.

Az I. sz. Sebészeti Klinika akkori vezetője Prof. Dr. Karlinger Gy. Tihamér volt. Az Egyetem önálló traumatológiai tanszéket nem akart létrehozni. Kárpótlásul nyugdíjba vonulása előtt 1986-ban a Pécsi Ortopédiai Klinikára nevezték ki tanszékvezető egyetemi tanárnak; e klinikát a Traumatológiai Osztállyal együtt 1989-es nyugdíjba vonulásáig vezette. 4 szakképesítést szerzett: általános sebészetből, ortopédiából, traumatológiából és plasztikai sebészetből.

 
1964-ben az orvostudomány kandidátusa, 1976-ban pedig – a magyar traumatológusok között elsőként – az orvostudomány doktora tudományos fokozatot nyerte el. Kutatásai középpontjában a combnyaktörés állt. Számos előremutató tudományos megállapítást tett, új kompressziós elven működő combnyakszeget készített.
Az I. sz. Sebészeti Klinikán maga köré gyűjtötte a balesetsebészet iránt fogékony munkatársakat.

Minden új iránt érzékeny természetéből egyenesen következett, hogy a számos külföldi tanulmányútján és a kongresszusokon megismert legújabb traumatológiai műtéti, illetve gyógyító eljárásokat igyekezett az osztályon a lehető leghamarabb bevezetni.

Az általa vezetett intézet biztosítani tudta a legkorszerűbb eljárásokat is nemcsak a traumatológia széles területén, de annak határterületein is, így a rekonstrukciós sebészet, ortopédia széles palettáját művelte.
Mint tanítványai elmondhatjuk, hogy Forgon professzor sohasem volt elégedett önmagával és az elért eredményekkel. Munkatársainak számtalanszor kifejtette, hogy nincsen olyan jó gyógyító megoldás a traumatológiában, amelynél jobbat ne lehetne kitalálni. Ez a mindig újat kereső, javítani akaró felfogás motiválta egész életútját és ennek köszönhető, hogy számos új, vagy újszerű ellátási módszer született az általa vezetett klinikán.

Pályafutásának meghatározó élménye volt a †Jörg Böhler professzornál tett kézsebészeti tanulmányútja. Itt szerette meg a kézsebészetet, ezt átadta munkatársainak is, akik alkotó módon továbbfejlesztették annak több területét.

A kézsebészet művelésére, fejlesztésére fiatal ambiciózus traumatológust hívott meg Klinikájára: dr. Bíró Vilmosra a flexor inak sebészetének kutatását, fejlesztését bízta. Ennek eredménye egy kandidátusi és egy doktori értekezés lett, a kutatási eredmények a hazai kézsebészet művelésében az egyik legfontosabb mérföldkövet jelentette.

Mint minden újat, így a replantációs sebészet kibontakozását, Dr. Nyárády József kísérletes és klinikai munkáját is támogatta. Megteremtette a mikrosebészet művelésének feltételeit a Dél-Dunántúli régióban.

Az osztályon végezték hazánkban az első sikeres kis replantációt teljes öregujj leválasztás után és az első sikeres végtag visszaültetést (Dr. Nyárády). A kar visszaültetést végző teamet az Egészségügyi Minisztérium Honthy Hanna Alapítványának jutalmában és kitüntetésben részesítette Forgon professzorral együtt..
Az átvágott perifériás idegek rekonstrukciós lehetőségét és gyógyulását kutató feladatot dr. Kovácsy Ákos kapta és végezte eredményesen. Egy kandidatúra született belőle.

Munkatársával dr. Zadravecz Györggyel a sarokcsonttörések kezelésében új, percutan műtéti módszert dolgozott ki. Az eljárást nemcsak a hazai, hanem a német nyelvterület számos traumatológiai klinikája és osztálya alkalmazza. E témából munkatársa kandidátusi értekezést védett meg sikerrel. A módszer a mai legmodernebb minimál invazív beavatkozások között foglal helyet.

A tudomány szeretetére munkatársait folytonosan tanította, nevelte. Tanítványai közül többen egyetemi tanárok, docensek, illetve osztályvezető főorvosok lettek.

Forgon professzor tudományos munkássága sokoldalú volt: balesetsebészeti, ortopédiai, illetve kézsebészeti témakörből írt közleményeinek száma 130. Ezek felerészben külföldi folyóiratokban jelentek meg német, vagy angol nyelven. Számos előadást tartott hazai és külföldi kongresszusokon is.

Lelkesen és szívesen oktatott. Sokat asszisztált fiatal munkatársai műtéteinél. Pécsi Orvosegyetemen Ő szervezte meg a traumatológia magyar és angol nyelvű oktatását. Az előadások többségét Ő tartotta, a vizsgáztatást is maga végezte.

Az orvostanhallgatók számára – Berentey György professzorral közösen – traumatológiai jegyzetet szerkesztett.

Tevékenysége alatt intézetében az általa elnyert OTKA, ETT illetve más szponzori forrásokból, valamint egyéb támogatásokból sokoldalú klinikai kutatómunka folyt, az állatkísérleteket és a klinikai kutatásokat felölelve. A kutatómunkákban Forgon professzor mindig élen járt. A tudományos munkában, valamint az oktatásban is nagy jelentőséget tulajdonított a fotó- és videotechnikának; ezeket intézetében kinevezése után igen hamar bevezette, folyamatosan fejlesztette.
Hosszabb-rövidebb ideig tanulmányúton tartózkodott Ausztriában, Németországban, Svédországban, Angliában, Szovjetunióban, Olaszországban, az USA-ban. Fiatalabb korában belföldi tanulmányutak során járt Zinner, Hedri, Érczy és Zoltán professzoroknál.
A tudományos tevékenység méltatása mellett nem maradh

at el a tudományos rendezvényekről szóló beszámoló sem. Ő szervezte a Magyar Traumatológus Társaság pécsi kongresszusát 1982-ben, a Plasztikai Sebészeti Konferenciát 1984-ben, illetve Kézsebészeti Szimpóziumot 1986-ban Pécsett.

Forgon professzor aktív tevékenysége idején mindvégig a hazai traumatológia élvonalába tartozott és tevékeny szerepet játszott a magyar traumatológia fejlesztésében és irányításában. 9 éven át volt a Magyar Traumatológus Társaság elnöke, majd tiszteletbeli elnöke. Tagja volt a Magyar Traumatológus Társaság és a Magyar Ortopéd Társaság vezetőségének, a Traumatológiai Szakmai Kollégiumnak, továbbá a Magyar Tudományos Akadémia II. sz. Klinikai Bizottságának. Tagja az Osztrák Baleseti Társaságnak és tiszteletbeli taggá választotta a Jugoszláv Baleseti Társaság. 9 éven át képviselte hazánkat a Nemzetközi Ortopéd-Traumatológiai Társaságban (SICOT).
Több éven keresztül elnöke volt a Pécsi Akadémiai Bizottság Klinikai-Kutatási Szakbizottságának. A Magyar Tudományos Akadémia Minősítő Bizottságában (TMB) 10 éven át volt referens traumatológiából és ortopédiából. Számos alkalommal szerepelt kandidátusi vagy doktori értekezések opponenseként, bíráló bizottsági tagként, illetve elnökeként. 20 éven keresztül volt Baranya megye traumatológus szakfőorvosa. Sok éven keresztül dolgozott a Magyar Traumatológia, Ortopédia és Helyreállító Sebészet című szakfolyóiratunk szerkesztőbizottságában. Teljes aktív professzori tevékenysége alatt – mint a Szakképesítő Vizsgabizottság tagja – számos kollégát vizsgáztatott a szakképesítés megszerzése céljából traumatológiából, illetve ortopédiából.

Széles látókörű balesetsebészeti tevékenységét a pécsi egyetem nem honorálta. Balesetsebészeti Klinikát nem sikerült létrehoznia. Utódjának Bíró professzor úrnak egy önálló, de a sebészet keretén belül működő osztályt adott át.

Forgon professzor Úr 1989-ben vonult nyugállományba. Ezután gyógyítással már nem foglalkozott.

Befejezett néhány állatkísérletes munkát: kutatásai a transzplantált csont vérellátására irányultak. Eredményeiről 1992-93-ban számolt be. A Traumatológiai és Ortopéd Klinikák vezetőségével és volt munkatársaival jelenleg is kitűnő kapcsolatban állt. 1995-től egészségi állapota arra késztette, hogy visszavonuljon, azonban továbbra is figyelemmel kísérte a hazai traumatológia eredményeit, a pécsi klinika működését. Az utóbbi pár évben, teljes visszavonultságban élt.

Számos kitüntetésben részesült; ezek közül a jelentősebbek:
Kiváló orvos (1983, Eü. Minisztérium)
Honthy Hanna Alapítvány: jutalom és dicséret (1985, Eü. Minisztérium)
Oktatásügy kiváló dolgozója (1986, Eü. Minisztérium)
A Magyar Traumatológiáért emlékérem (1989, Magyar Traumatológus Társaság)
Pro Universitate emlékérem arany fokozat (1989, Pécsi Orvostudományi Egyetem)
Munka Érdemrend arany fokozat (1989, Eü. Minisztérium)
A Magyar Kézsebészetért emlékérem (1997, Magyar Kézsebész Társaság)

Nagyon büszke volt arra, hogy tanítványain keresztül megvalósulni látta azt, amiért 20 éven át kitartóan harcolt: egy sebészeti klinikának rosszul felszerelt, és a kezdet ezernyi nehézségével küzdő traumatológiai osztályából jól felszerelt, a traumatológia széles területeit is magas szinten ellátni képes, oktatásra és magas színvonalú tudományos munkásságra jól felkészült és igen eredményesen tevékenykedő, korszerű Traumatológiai Centrum lett, ennek jelenkori átalakulása is mélyen érintette.
2010. március 4.
(Prof. Dr. Nyárády József és Prof. Dr. Bíró Vilmos)