Szurka-piszka

Azt írja az újság, hogy valamilyen titokzatos módon éppen a sürgősségi központnak kijelölt kórházak maradtak ki a kormányzat által ilyen célra elkülönített fejlesztési pénzekből. Mikor az erről szóló hírt olvastam, először is ellenőriztem több lapban, mert, mint tudjuk, ma már egy újsághírt nem elég egyetlen forrásból meríteni, az ember soha nem tudhatja, miféle szándék vagy hátsó politikai gondolat szülte. Tekintettel arra, hogy az ellentétes lövészároknak számító két napilap is megerősítette a hírt, végképp nem értettem azt, amit olvasok. Márpedig eddig abban a tévhitben ringattam magam, hogy újságot nem csak írni, hanem olvasni is tudok.

Főként az előbbit döntse el más, de egy biztos, a memóriámmal néhány hónapos távlatban nincs baj. Márpedig én emlékszem, hogy májusban hangzott el felelős kormányzati szájból az ígéret: biztosítjuk, hogy az orvosi segítség az ország területén mindenhol legkésőbb 15 percen belül megérkezzen. Azokon a területeken, ahol nincs, sürgősségi osztályt, központi ügyeletet létesítünk.

Érthető, hogy az eredetileg ilyen célra tervezett pénznek csak tört részét osztották ki: egy elszegényedett, minden pontján nadrágszíjat behúzó költségvetésben miért épp ez a tétel maradt volna érintetlenül?! Azt már kevésbé értem, hogy ezt a karcsúsított tételt miért nem azok a városok kapták, ahol leginkább hiánycikk a sürgősségi ellátás, és ahol az ilyen osztály létesítésére már felkészültek. Igaz, hogy a gyakorlatilag szétosztást célzó, maximum 40 milliós tételek egy-egy intézetben talán egy váróterem, vagy vécé létesítésére elég, hiszen egy sürgősségi osztály, ágyakkal, felszereléssel, milliárdokba kerül.

De nem tudom, végig gondolta-e valaki, csupán merkantilista módszerrel, mennyibe kerül egy-egy vidéki baleset helyszínéről csodával határos esetben helikopterrel, normál körülmények között mentővel elszállítani sok kilométerre a súlyos állapotú betegeket. Humanitárius oldalról pedig jobb nem belegondolni, mi vár az olyan válságos állapotú betegre, aki szerencsétlenségére kistérségben lakik,, és kezelése, gyógyítása csak órákkal a krízis beállta után, sok kilométerrel távolabb kezdődhet meg. Ennek felelőssége, gondolom, hogy rendszer függetlenül vállalhatatlan. Jelenleg mégis úgy fest a helyzet, hogy a sürgősségi ellátásban ez a jövő. Hogy honnan lehetne átcsoportosítani pénzt erre a célra,– amit már az előző kormány is prioritásként emlegetett – nem világos, de biztos, hogy nem soká’ halasztható.

Addig pedig mindenki úgy válasszon lakóhelyet, hogy közelében ne csak bevásárlóközpont, hanem jól felszerelt sürgősségi centrum is működjön, vagy marad az évszázadok óta bevált ima. És mivel szépen fejlődő idegenforgalmunk remélhetőleg minden évben több turistát vonz paradicsomnak kikiáltott üdülőhelyeinkre, azzal is számolhatunk, hogy szégyenünket szétviszik a világba. Ilyen esetet vizionál az alábbi keserű tréfa is.

Az amerikai, a japán és az orosz motorbalesetet szenved. Bekerülnek a korházba. Az orvos bemegy a japánhoz és kérdezi:
– Magával mi történt?
– Menni yamaha. Menni kétszáz. Jönni fa. Bumm.
Bemegy az amerikaihoz és kérdezi:
- Magával mi történt?
- Menni honda. Menni kétszáz. Jönni szalagkorlát. Bumm.
Bemegy az oroszhoz és kérdezi:
- Magával mi történt?
- Menni simpson. Menni negyven. Többiek elhúzni kétszáz. Azt hinni, állni. Leszállni. Bumm.