Szurka-piszka

Azt írja az újság, hogy szinte nem ír meg semmit. Kedves olvasóim már ennyiből is kitalálhatták, hogy kissé megkésve, de én is írok a szaloncukor-botrányról. Mikor e sorok megjelennek, emberi számítás szerint már rég’ hullnak a tűlevelek a karácsonyfákról, és felgyógyultak mindazok, akik valamilyen emberi fogyasztásra alkalmatlan, de olcsó finomságtól megbetegedtek.

Bizonyára valamennyien emlékeznek, hogy a teljes magyar média foglalkozott a történettel: egy máig ismeretlen, meg nem nevezett, de állítólag frekventált édességgyártó cégtől karácsony előtt forgalomba került szintén meg nem adott mennyiségű coli-baktériummal fertőzött gyermekszaloncukor. A magyar gyomor már lassan hozzászokott a dögkútból származó húshoz, az egértetemet tartalmazó sörhöz, a penészes bejglihez és a ki tudja ki-mi tojta tojáshoz. Ezért nem is érdemelne szót ez a coli cirkusz, ha kezelésének módja nem lett volna olyan botrányos.

Velem együtt bizonyára sokan emlékeznek a kronológiára. Amikor az izgága sajtó először hírt adott róla, hogy az üldözött majom gyorsaságával szednek le az élelmiszerboltok édességpolcáról egy bizonyos szaloncukrot, mert coli-baktériumot találtak benne, akkor már nem csak az édesség, de hogy úgy mondjam, a hír is, másodlagos frissességű volt. Mert mint kiderült, azon a néhány darabon kívül, amelyben megtalálták az inkriminált bacit, az összes többi már elfogyott (karácsony előtt ez teljesen normális), tehát nincs is mit igazán bevonni.

Valamint az azonnal ágaskodó kérdésre, hogy mégis ki a hunyó, ki engedett ki kiskereskedelmi forgalomba fertőzött szaloncukrot, erre sem volt válasz. „Illetékes elvtárs" a vele készült sokadik számonkérő riportban is csupán annyit mondott, hogy a coli-baktérium ugyan valóban benne volt a szaloncukorban, az ténylegesen csak emberi mulasztás eredményeképp történhetett, de baj nincs, és nem érdekes, hogy ki gyártotta. Baj azért nincs, mert ahhoz, hogy a komoly bélfertőzést okozó coli-baktérium valóban kárt tegyen a fogyasztóban, egy személynek egyszerre több kilót kellett volna elfogyasztania, ami nem életszerű. A gyártót pedig azért nem nevezi meg (bár szerintem tudták kiről van szó), mert ez az egyetlen fertőzött terméke, amiért nem szabad egy jó nevű cég renoméját csúcsvásárlási szezonban rongálni.

Na ez lett nálam az utolsó csepp a pohárban. Először is: mindnyájan emlékszünk, hogy a szintén nagy port felvert mérgezett pirospaprika esetében szintén minimális volt a fűszerben talált aflatoxin méreg, és ahhoz, hogy betegséget okozzon, egy fürdőkádnyi, ezzel fűszerezett halászlevet kellett volna megennie a szerencsétlen alanynak. Ennek ellenére siettek megnevezni a paprika gyártóját, sőt tudomásom szerint még olyan céget is, amely ártatlan volt az ügyben, és a mai napig pereskedik hírnevének védelmében. Ezért nem értem, ez esetben miért számít, hogy a kis mennyiség okán a coli-baktérium nem okozhatott tényleges mérgezést.

Mondjuk ki: ez a baktérium csak emberi ürülékkel kerülhet bárhová, tehát ahol ez a szaloncukor készült –feltételezem nem illemhelyen gyártják –, vagy az édességet gyártó dolgozó egészségi és higiénés állapotát nem vizsgálják, vagy a gyártás technológiájával van hiba. Márpedig egy ilyen üzemet jogunk van nevén nevezve megismerni! Egyébként ugyanez volt az ombudsmanok véleménye is, de hogy úgy mondjam, az illetékesek erre a véleményre is azzal reagáltak, amiből a coli származik…! Kíváncsi vagyok, hogy valaha az életben megtudjuk-e, hol töltik ilyen delikátesz adalékkal a speciális szaloncukrot.

A hír hallatán felötlött bennem egy bizarr sztori:
Egy fiatal egyetemi hallgató vidéki kisvárosban végzi tanulmányait. Albérletben lakik egy paraszt házaspárnál, akik nagyon megszeretik. Szülei helyett óvják, de egyben nagyon szigorúak vele. Amikor a diák tanul, rázárják szobája ajtaját, és amíg nem végez a napi penzummal, se ki-se be. Egy ilyen alkalommal a szerencsétlen diák városi gyomrát igencsak megterheli az előző napi töltött káposzta, és tanulás idő alatt jön rá a szükség. Kimenni nem mer (és nem is tud), kínjában a télire eltett és a faluhelyen szokásosan szekrény tetején tárolt lekvárok egyik félig telt üvegét használja vécének. Gondosan visszazárja, és el is felejti az ügyet. Majd ledoktorál, és sok év multával meglátogatja az idős házaspárt. Vacsora közben az elfogyasztott ital hatására meggyónja fiatalkori botlását. Odáig jut történetében, hogy görcsbe rándult gyomorral hozzányúlt a lekváros üveghez, amikor a ház ura felkiált: asszony! Én több mint 10 éve mondom, hogy szar van a palacsintában!!!