150 éve született az első magyar orvosnő

A nagytétényi Hugonnay grófi család ötödik gyermeke tizennyolc évesen ment férjhez Szilassy György földbirtokoshoz, akinek három gyermeket szült. A házasság boldogtalanak bizonyult: a könyvek iránt kevés érdeklődést tanúsító férfi értetlenséggel fogadta felesége tudományos érdeklődését. Elképedése még nagyobb lett, amikor felesége 1869-ben azzal állt elő, hogy orvosi diplomát akar szerezni a zürichi egyetemen, ahol ekkortól kezdtek nőket is oktatni. Keserves alkudozás után a férj végül beleegyezett Vilma tervébe, de anyagi támogatást nem adott neki.

A már válófélben lévő asszony 1872-ben rangrejtve, neve végén az y-t i-re változtatva kezdte meg tanulmányait és hét évi megfeszített tanulás (és keserves nélkülözés után) 1879-ben kapta meg diplomáját. Egy évig Svájcban dolgozott, majd 1880-ban hazatért és megkezdte két évtizedig tartó, tengernyi megaláztatást hozó harcát diplomájának honosításáért.

Kérelmét Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter következetesen elutasította, ezért csak bábaként dolgozhatott. 1884-ben férjhez ment Wartha Vince műegyetemi tanárhoz, és megjelentek első munkái. A bölcsészeti, doktori és gyógyszerészi fakultás csak 1895-ben nyílt meg a nők előtt, s bár az első évben elutasították, a második évben vizsgáit Budapesten is letéve, Hugonnai Vilmát 1897. május 14-én - ötven évesen - orvosdoktorrá avatták. Ettől kezdve gyakorló orvosként működhetett, előadásokat tartott a Bábaképző Intézetben, sorra jelentek meg munkái. A nőmozgalom egyik úttörője, a nők oktatásának és nemüknek megfelelő foglalkoztatásának élharcosa volt, az Országos Nőképző Egyesületben évekig tanította a gyermekgondozást, a gyermekvédelmet, a fertőző betegségek ismereteit.

Az első világháború kitörésekor, hatvannégy évesen részt vett a sebesültek ellátásának megszervezésében, érdemei elismeréséül 1915 augusztusában hadiékítményekkel díszített érdemjelet kapott. Hetvenévesen még gyógyított, szívszélhűdésben halt meg 1922. március 25-én, Budapesten.