Belgium: Önfoglalkoztató orvosok

Saját zsebből is csak minimális önrészt kell az ellátásért fizetniük a betegeknek. Ugyanakkor Belgiumban az orvosok egy százalékának van csupán munkaszerződése, döntő hányaduk önfoglalkoztató. A belga egészségügyi rendszer alapköve a független szolgáltatók közötti szabad választás. Ennek megfelelően az egészségügyi ellátást java részben a magánszektor szolgáltatói -- jellemzően nonprofit szervezetek -- nyújtják. Az ellátórendszer finanszírozásáért az állam vállal felelősséget. Az állam határozza meg a "szolgáltatáscsomagot", a szolgáltatások árát, és részt vesz a kórházi költségek tervezésében. A látszólag erőteljes állami irányítás mellett azonban a rendszer egésze túlnyomóan biztosítási jellegű.

A biztosítási rendszer tényleges működtetése a kölcsönös egészségpénztárak feladata. Ezek valójában törvény által létrehozott, kötelező egészségbiztosítók. A kölcsönös pénztárak privát nonprofit szervezetek, közhasznú társaságok, melyek fontos közfeladatokat látnak el. Ellenőrzik, hogy a szolgáltatók valóban az adott ellátást nyújtják-e, és hogy a számlázás megfelel-e a szabályoknak. A biztosítottaknak kötelező a kölcsönös egészségpénztárak valamelyikéhez csatlakozni. (A pénztárak egyébként érdekes módon többnyire nem foglalkozási csoportok, hanem egyházi vagy politikai hovatartozás mentén szerveződnek. Vallási, illetőleg politikai irányultságukra általában már az elnevezésük is utal, és ezen irányultságok alapján tömörülnek országosan öt biztosítói szövetségbe.)

A társadalombiztosítás Belgiumban nem teljesen egységes. Két különálló kötelező rendszer létezik: egy a foglalkoztatottak és egy az önfoglalkoztatók részére. A foglalkoztatottak járulékait az Országos Társadalombiztosítási Hivatal (ONSS) szedi be, majd az így befolyt összeget a szükségletek alapján szétosztja a megfelelő társadalombiztosítási ágak között. A lakosság körülbelül 12 százalékát kitevő önfoglalkoztatói réteg a járulékokat közvetlenül az önfoglalkoztatói társadalombiztosítási pénztáraknak fizeti meg. A járulékokat azonban a törvény mindkét rendszer esetében a jövedelem arányában határozza meg.

 
A foglalkoztatotti rendszer esetében a munkavállaló a bruttó bérének 3,55 százalékát, munkáltatója pedig a bruttó bér 3,8 százalékának megfelelő összeget fizeti ki járulékként, míg az önfoglalkoztatók esetében a járulék mértéke egységesen jövedelmük 3,2 százaléka. A különbséget az indokolja, hogy az önfoglalkoztatók rendszere csak a kórházi ellátások igénybevételét teszi lehetővé, míg a foglalkoztatottak az alapellátást, illetve az ambuláns szakellátást is támogatással vehetik igénybe. Belgium lakosai közül mintegy százezren nem biztosítottak (mert soha nem dolgoztak legálisan, és szociális ellátást sem igényeltek). A biztosított betegek a szolgáltatónak közvetlenül fizetnek az ambuláns ellátások túlnyomó többségéért. A biztosító a megállapított díjtétel alapján utólag nyújtja a támogatást, a számla bemutatásakor.

Támogatás természetesen csak abban az esetben adható, ha az adott ellátás szerepel az országos díjtáblázatban. Ez a díjtáblázat azonban rendkívül részletes, mintegy 8000 különféle szolgáltatás árát tartalmazza. Belgiumban a "Pax Medica" néven ismert szövetségi törvény keretszabályként határozza meg az éves ártárgyalásokat a biztosítók és a szolgáltatók szövetségei között. A támogatás rendszerint a tárgyalással megállapított ár 75 százaléka, a rászorultak részére azonban 100 százalék téríthető. A kórházi ellátás költségeit -- szemben a járóbeteg-ellátással -- jóformán teljes mértékben térítik az egészségbiztosítók. A kórházak a betegnek csak a szállás, a kezelés, a gyógyszerek és a laborvizsgálatok címén számítanak fel bizonyos napi átalányösszeget, melynek mértéke egységes.

 
Összességében a belga biztosítottak az egészségügyi ellátásra fordított összegeknek mintegy 17 százalékát fedezik saját zsebből vagy kiegészítő biztosításuk segítségével. Ez Nyugat-Európában alacsonynak számít. Ráadásul a belga egészségbiztosítási rendszer a betegek által fizetett "önrész" alól szociális alapon széles körben nyújt mentességet, a bizonyos éves összeget meghaladó önrész pedig leírható a személyi jövedelemadóból. Belgiumban az orvosok túlnyomó többsége önfoglalkoztató, munkaszerződése legfeljebb 1 százalékuknak van, ez utóbbiak vagy államilag garantált megelőző ellátásokat nyújtanak, vagy egyetemi klinikák alkalmazottai.

Az önfoglalkoztatás természetesen nem jelent teljes szabadságot, a központilag meghatározott szolgáltatásárak miatt a szakorvosok között árverseny gyakorlatilag alig képzelhető el. A kórházban dolgozó orvosokat a szolgáltatásaikért -- ambuláns ellátásokat nyújtó kollégáikhoz hasonlóan -- közvetlenül díjazzák. A kórházi orvosok általában olyan keretszerződést írnak alá kórházukkal, amelynek alapján az intézmény a díjazásuk egy részét -- infrastruktúra- és eszközhasználati költség címén -- elvonja.
(Ötvös Péter, Országos Egészségbiztosítási Pénztár)