Összehangolt kacsintások

Nincs menekvés - néhány másodpercenként mintegy fél másodperc erejéig le kell csukjuk szemünket, azaz pislognunk kell. Ez a szó szerint szemvillanásnyi idő elég ahhoz, hogy szemhéjaink segítségével egyenletesen szétoszlassuk látószervünk felszínén a könnyet. A könnymirigyeink által termelt antibakteriális folyadék így szinte átöblíti szaruhártyánkat, ezzel védve azt a kiszáradástól és a különböző sérülésektől. A folyamat percenként kb. 25 alkalommal ismétlődik, de ettől az értéktől jelentősen eltérő adatok is előfordulnak: teljesen normálisnak mondható, ha valaki ugyanennyi idő alatt csak 8-szor vagy akár 41-szer zárja össze szemhéjait.

Amikor pislogunk, szervezetünk megszünteti vizuális érzékelésünk folytonosságát, vagyis ilyenkor egy pillanatnyi időt (egy percből átlagosan 6 másodpercet) vakon töltünk. A jelenség tulajdonképpen egy feltétlen reflex, tudatunktól teljesen függetlenül, akaratlanul megy végbe. Egy közelmúltban végzett japán kutatás ugyanakkor kiderítette: agyunk meghatározhatja, hogy pontosan mikor és milyen gyakran következzen be.

A Tokiói Egyetemen dolgozó Tamami Nakano és kollégái az emberek pislogási szokásait vizsgálták. A kutatók három különböző filmből vett rövid részleteket mutattak be a kísérleti személyeknek, melyek közül a pörgős cselekményű alatt a résztvevők percenként a szokásosnál jóval kevesebbszer, mindössze 17 alkalommal hunyták le szemüket, míg a lassúbbaknál a pislogások száma az átlagos érték körül maradt. A vizsgálatot többször is megismételték, s meglepő eredményre jutottak: a kísérleti személyek 50 százalékban a filmek ugyanazon pontjain pislogtak, sőt a nézők egyharmada összehangoltan, egyszerre zárta le szemeit.

A szakemberek a Proceedings of the Royal Sodety B című szakfolyóirat hasábjain mindezt azzal magyarázzák, hogy sem a tájképek szemlélése, sem a varázslótanonc kalandjainak hallgatása nem igényel különösebb figyelmet látószervünk részéről, vagyis ilyenkor többször pisloghatunk anélkül, hogy lemaradnánk valamilyen fontos információról. Agyunk valószínűleg folyamatos kontroll alatt tartja a film cselekményét, és csak a lehető legkevesebb értékes vizuális tartalommal rendelkező időpontokban, például egy-egy jelenet végén hagyja érvényesülni a szemhéjzáró reflexet, ellenkező esetben elnyomja azt - állítják a kutatók.