A magán-üzemeltetésben működő kórházak dolgozói mikor kapják meg az ágazati béremelést?
A parlament hétfői ülésén a szocialista képviselő azt kérdezte, a magán-üzemeltetésben működő kórházak dolgozói mikor kapják meg az ágazati béremelést. Sós Tamás (MSZP) a parlament hétfői ülésén arról beszélt: szerinte a nemrég elfogadott visszamenőleges egészségügyi béremelés egyrészt nem volt elegendő mértékű, másrészt nagyon sok kórház dolgozója nem részesült ebből, így ez belső feszültségeket szül – írja a Heves Megyei Hírlap – online.
Sós Tamás példaként a 2009 óta magánüzemeltetésben lévő gyöngyösi kórház dolgozóit hozta fel, akik nem kapták meg ezt a juttatást. A gyöngyösi intézmény félezer dolgozója ugyanazt a munkát végzi, ugyanúgy közszolgáltatást lát el, mint az állami, vagy egyházi intézményben dolgozó kollégáik – húzta alá Sós.
A nemrég elfogadott törvénymódosítás értelmében egyelőre az állami, egyházi fenntartású intézmények dolgozói részesültek a béremelésben, de ez csak az első lépése volt az egészségügyi bérfejlesztésnek és a kormány célja egy hatékonyabb és jobb minőségű rendszer létrehozása – húzta alá válaszában a szaktárta államtitkára, Halász János, aki hangsúlyozta azt is: a kormány folyamatosan vizsgálja a béremelés bővítésének jogszabályi és anyagi feltételeit és "lesz jó válasza".
Ezen államtitkári választ Sós Tamás nem fogadta el, az Országgyűlés viszont, 193 igen és 71 nem szavazattal, igen – emeli ki a lap.
Bérkorrekció: a légimentők igen, a sportorvosok nem