Kedves dr. Lajtavári László!
A húgom problémája még kisgyermekkorában kezdődött. Már akkor rajta kaptuk őt kisebb hazugságokon, de nem igazán fordítottunk rá nagy figyelmet, csupán reménykedtünk, hogy majd kinövi. A probléma nem, hogy elmúlt volna, hanem egyre erősödött. Veszekedések, viták, átsírt éjszakák. 12 évesen Édesanyánk már pszichológus segítségét kérte. Akkor elsődleges cél az anya-gyermek kapcsolat javítása volt, hozzáteszem a várt eredmény nem lett meg. Édesanyám és a húgom kapcsolata meglehetősen ellenséges maradt, és a hazudozás sem múlt el. Néha még kisebb nagyobb összegben pénzt is "elcsent" otthonról. 17 évesen ismét pszichológusnál kötöttek ki (a húgom maga ment el hozzá) a téma változatlan anya-gyermek kapcsolat javítása. A végeredmény, hogy a húgom viselkedészavaros. Azóta eltelt majd' egy év, és a helyzet mit sem változott. Édesanyám és a húgom viszonya finoman szólva is katasztrofális. És mivel már 18 éves a húgom is abban a korban van, hogy komolyabb párkapcsolatot alakítson ki. A fiú nagyon szereti, mindent megad érte, de a minap kiderült, hogy neki is hazudott. Hónapokon át becsapta. A kapcsolat most felbomlani látszik. Mindennek az oka a mániákus hazudozása. Szeretnénk neki segíteni. Félünk, hogy a hazudozás már lassan betegséggé válik nála! Pszichológusról már hallani sem akar! Mit tegyünk? Mit tegyen az Édesanyám? Válaszát előre is köszönöm!