-
Visszavonták a háziorvosokkal szemben indított eljárást
2023.11.09A kormányhivatal álláspontja szerint a szerződéskötés elmaradása nem róható fel a pertársaságban résztvevőknek.
-
Új kutatás a Lyme-baktériumok kapcsán
2023.11.09A Bay Area Lyme Alapítvány által finanszírozott kutatás új vizsgálati terápiás kezelési módot azonosított.
-
Felnőtt háziorvosi körzet működtetésére pályázhat Sümegen
2023.11.09Sümeg Város Önkormányzata Képviselő-testülete pályázatot hirdet a tartósan betöltetlen sümegi I. számú felnőtt háziorvosi körzet működtetésére.
-
A magánorvos túl drága, az állami meg túl távoli
2023.11.09A Covid évei alatt még az alsó középosztály is igénybe vette a magánegészségügyet, de ez ma már sokaknak luxussá vált.
-
Összeesett futás közben, újraélesztették a kisdiákot
2023.11.09A helyi gyerekorvos épp az iskolában volt, ő kezdte el a kisfiú újraélesztését.
-
Milyen hatással lehet a krónikus fájdalom az alvásunkra?
2023.11.09A fájdalom megfoszt a pihentető alvástól és fáradékonyabbá tesz, a fáradtság pedig fokozza a fájdalom érzetét.
-
A hálapénz miatt kell megfigyelni őket
2023.11.09Rétvári Bence szerint a rendszer jól működik, mert egyre kevesebb bejelentés érkezik a rendőrséghez ilyen ügyekben.
-
Magyarországon nem kell tartani a nyelőcsőmaró szénsavas italoktól
2023.11.09A belső vizsgálat ellenére nem derült ki, hogy hol mehetett félre a gyártási folyamat a Coca-Cola előállítása során Horvátországban.
-
Új MR-készülék a hódmezővásárhelyi kórházban
2023.11.09A Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ diagnosztikai eszközparkja új MR készülékkel bővült.
-
Munkacsoportot alakítottak a kórházi fertőzések visszaszorítására
2023.11.09Jövőre kiemelt hatósági feladat lesz a KÖR hatósági felügyelete, a kórházi fertőzések kapcsán a hatósági tevékenységet is kontrollálni fogja az NNGYK.
-
Az Alkotmánybíróság nem foglalkozik Cser Ágnes panaszával
2023.11.09A szakszervezeti vezető úgy érezte, hogy alkotmánysértő módon gyalázták a Facebookon, de az Ab érdemi vizsgálat nélkül visszautasította a panaszt.
-
Igazságos, garantált és átlátható előmeneteli rendszert akarnak
2023.11.09"A beterjesztett törvényjavaslat az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályokat gyakorlatilag semmissé teszi."
-
A gyógyszerhatóság termékhiány listáján 1576 tétel szerepel
2023.11.09A patikákban ilyenkor rengeteg torokfertőtlenítő, lázcsillapító, forró italpor fogy, ezért időszakos, vagy akár tartós hiány is jelentkezhet.
-
Pszichés okok is állhatnak a gombócérzés hátterében
2023.11.09Amikor stressz ér bennünket bekapcsol szervezetünk riasztórendszere, testünk izmai – a nyelésért felelős izmokat is beleértve – megfeszülnek.
-
Főleg gyógyszerre költünk, egyébként visszafogtuk magunkat
2023.11.09Csak a gyógyszer-, gyógyászatitermék-, illatszerüzletekben nőtt a forgalom a KSH legfrissebb gyorsjelentése szerint.