-
Tünetek, melyek esetén érdemes endokrinológushoz fordulni
2019.11.07Az endokrin rendszer problémái gyakran igen általános tünetekben nyilvánul meg, ezért sokan nem is gyanakodnak betegségre.
-
Mégis mit akar kezdeni az állam a magán egészségüggyel?
2019.11.07Vajúdik a kormányzat a köz- és magánellátás rendezésében, Varga Péter Pál szkeptikus a megoldást illetően.
-
Még több terhet ró a kórházakra Kásler ajándéka
2019.11.07Totális kontrollt és egyebek mellett a casco önrészét is vállalniuk kell az e-autóhoz állami segítséggel hozzájutó kórházaknak.
-
Szűrővizsgálatra várják a vásárhelyi férfiakat
2019.11.07Arra kérik a férfiakat, ne hanyagolják el egészségüket, vegyenek részt az ingyenes, alig 20 percig tartó szűrésen.
-
Mindent a stroke-ról Szegeden
2019.11.07Az érsebészek a végtagi ereket, míg a radiológusok a nyaki ereket nézik majd meg.
-
Eltűnik a nőiség egyik jellemzője?
2019.11.07A menzesz megszüntetését számos szakember aggályosnak látja, nem tudjuk még, milyen hatása van a szervezetre az eljárásnak.
-
Karácsony Budapest-törvényt kért, de Orbán lesöpörte ezt
2019.11.07Karácsony szerint szakmailag könnyebb egyezségre jutni a kormánnyal, mint nagypolitikai kérdésekben.
-
Új műszert kapott az endoszkópos laboratórium
2019.11.07A szombathelyi kórházban van Magyarország első vezetékes szén-dioxid-ellátású endoszkópos laboratóriuma.
-
Megújul a rendelő, orvosi eszközöket is kapnak
2019.11.07Az épület infrastrukturális tekintetben is megújul, víz-, fűtés- és elektromos hálózat korszerűsítése is lesz.
-
Gyors vérteszt segíthet az agydaganat felfedezésében
2019.11.07Ggyorsan és egyszerűbben kimutatja az agydaganat gyanúját, a háziorvos pedig gyakrabban írhatja fel, mint a drága gépes vizsgálatokat.
-
Felülvizsgáltatnák a termékadót
2019.11.07Ha az adó elérte volna eredeti célját, ennek a költségvetési bevételnek nem növekednie, hanem csökkennie kellene.
-
Kevesebb abortuszt végeznek Szolnok megyében
2019.11.07Az országos átlaghoz képest a mi régiónkban az átlagot meghaladóan csökkent a terhességmegszakítások száma.
-
Ajándék kezelőszékeket kapott a Szent Pantaleon Kórház
2019.11.07Tizenkét kezelőszéket kapott dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház a főépületben működő dialízis központtól.
-
Járda vezet majd a kórház főbejáratához
2019.11.07Hogy a jövőben biztonságosan lehessen megközelíteni a főbejáratot, térköves járda építését tűzte ki célul a kiskunhalasi kórház vezetése.
-
A magyarok nagy része nem kér a hamis termékekből
2019.11.07A lakosság kevésbé ítéli meg olyan szigorúan a hamis termékek árusítását, mint 2018-ban.
-
Szalmonellával fertőzött mandulát hív vissza az Aldi
2019.11.06A termék bármelyik áruházba visszavihető, az üzletlánc blokk nélkül is visszatéríti a termék vételárát.
-
A gyerekek digitális eszközhasználatát kutatják az ELTE-n
2019.11.062 éves kortól már a gyerekek fele "kütyüzik", a 4 év feletti gyerekeknél ez az arány pedig már 60 százalék.
-
November a nemzetközi Tüdőrák Hónapja
2019.11.06Az unióban Magyarországon volt a legmagasabb a lakosság számához képest a tüdőrák okozta halálozás.
-
Félmillió ember él valamilyen fogyatékossággal
2019.11.062007 és 2016 között hat nagy létszámú intézmény alakult át kis létszámúvá, ami mintegy hétszáz embert érintett
-
Kérdéses lehet az interneten vásárolt gyógyszerek minősége
2019.11.06A vásárlóknak kerülniük kellene az orvosságok utánvétellel vagy külföldről történő beszerzését.
-
"Nekem szól": A győztesek 200 ezer forint pénzdíjat kapnak
2019.11.06Az idei év egyik újdonsága, hogy a zsűri által a legjobbak közé válogatott projektekre ezúttal a közönség is szavazhat.
-
ÁSZ-elnök: hatékonyak voltak a tavalyi ellenőrzések
2019.11.06Az ÁSZ vezetője szerint az egészségügyi ellátórendszer finanszírozása a jelenlegi formájában nem fenntartható.
-
Új magyar egységet nyitna a román magánegészségügyi szolgáltató
2019.11.06A magyarországi befektetés mellett szól, a költségek alacsonyabbak, a biokémiai tesztek például kevésbé drágák nálunk.
-
Nézzünk szembe a 21. sz. legnagyobb egészségügyi kihívásával!
2019.11.06Jövő év februárjában rendezik a Magyar Életmód Orvostani Társaság 2. kongresszusát.
-
Már tizenöten hűltek ki idén ősszel
2019.11.06A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 259-en hűltek ki végzetesen 2018-ban.
-
Sorozatban mennek csődbe az idősek Amerikában
2019.11.06A kutatás szerint a csődbejelentések egyik fő oka az egyre magasabbra rugó orvosi és egészségügyi számlák.
-
Új korszakok és régi lemezek
2019.11.06Az EESZT, az alapellátás és az Egészséges Budapest Program is terítéken volt az IME konferenciáján.
-
Díszdoktorok avatásával kezdődött a Semmelweis Szimpózium
2019.11.06Két nemzetközileg elismert kardiológus professzor vehette át a Semmelweis Egyetem díszdoktori címét.
-
Megszólalt a lúgos orvos áldozata
2019.11.06Még nem döntött arról az Alkotmánybíróság , meg kell-e ismételni a harmadfokú eljárást.
-
Ismétlés a budapesti kamarai szabálytalanságok miatt?
2019.11.06A budapesti szervezet tisztújító közgyűlésének legitimitásáról kizárólag csak a miniszter dönthet.
-
Nők 40 - jó hír érkezett!
2019.11.06A nők kedvezményes nyugdíjának feltételei annak ellenére sem szigorodnak, hogy jövőre tovább emelkedik a nyugdíjkorhatár.
-
Újabb magyar gyerekek kaphatják meg a drága csodaszérumot
2019.11.06A gyógyszergyártó cég azzal érvelt a magas ár mellett, hogy az egyszeri ellátás sokkal hatékonyabb, mint a hosszú távú terápiák.
-
Fővárosi Közgyűlés: Az EBP továbbfejlesztéséről is döntöttek
2019.11.06Intézkedési terv készül, amely a fővárosi egészségügyi alapellátás egységes keretrendszerének kialakítására irányul.
-
ITM javaslat: ne legyen kötelező a felvételihez a nyelvvizsga
2019.11.05Az ITM azt javasolja a kormánynak, hogy a kötelező nyelvvizsga követelmény kerüljön ki a felsőoktatási felvételi elvárások közül.
-
Egészségügyi tárgyú törvények jogharmonizációs módosítása
2019.11.05A betegek akkor is megkapják a gyógyszert, ha az engedéllyel már rendelkezik, de kereskedelmi forgalomba még nem került az unióban.
-
Egyre gyakoribbak hazánkban a szexuális úton terjedő fertőzések
2019.11.05A szexuális érintkezéssel terjedő fertőzések napjaink, és a következő évtizedek legfontosabb közegészségügyi kihívását jelentik.
-
Átadták a Semmelweis Ignác emlékérem és jutalomdíjakat
2019.11.05A Semmelweis Egyetem történetében először idén ketten vehettek át Semmelweis Ignác emlékérem és jutalomdíjat.
-
Jogszabály-módosítást javasolnak a gyógyszerészek
2019.11.05Sok gyógyszerészt hátrányosan érint majd a gyógyszertárvezetéshez szükséges követelmény bevezetése 2025-től.
-
Fejlesztőközpont lesz autistáknak a Heim Pál kórházban
2019.11.05Az új intézményben elsősorban három-nyolc év közötti gyerekeket várják, akiket autizmus spektrumzavarral diagnosztizáltak.
-
Influenza: jövő hét végén a patikákban lesz az oltóanyag
2019.11.05A sajtótájékoztatón az egészségügyért felelős államtitkár beoltatta magát influenza ellen.
-
Budapesten is ketyeg majd a cukorbomba
2019.11.05A látogatók többféle szűrővizsgálaton vehetnek részt, ezeken felül tanácsadás és szórakoztató programok is várják őket.
-
Asztmás vagyok és babát várok, mire figyeljek?
2019.11.05Már a tervezett teherbeesés előtt érdemes a kezelőorvossal egyeztetni, mert a gyógyszerek cseréjére lehet szükség.
-
Élethalálharc a percekkel
2019.11.05Nem csak öregek, hanem fiatalok, akár gyerekek is kaphatnak stroke-ot – figyelmeztetett az OKITI főigazgatója.
-
Összefogás a prosztatarák ellen Heves megyében
2019.11.05A terápiák mellett a rendszeresen végzett testmozgás és a gyógytorna is hozzá tud járulni a felépüléshez.
-
Egy háztartáson belül több tízmillió poratka is élhet
2019.11.05Őszi, téli időszakban nem a természet az igazi veszélyforrás ha allergiáról van szó.
-
Három évig dolgozott aneszteziológusként a német áldoktor
2019.11.05Az álorvos négy ember haláláért és nyolc beteg egsészégkárosodásáért lehet felelős.
-
Mobil laborrobot-koncepció a jövő kórháza számára
2019.11.05A rutinszerű feladatok automatizálásával a feladatok a manuális folyamatokhoz képest akár 50%-kal gyorsabban elvégezhetők.
-
Akadályozták az ombudsman munkatársait az idősotthon ellenőrzésénél
2019.11.05Orvos heti kétszer két órát rendelt, de csak azokat a lakókat vizsgálta, akiknél az ápolók valamilyen problémát jeleznek.
-
Több mint 8 milliós bírságot szabtak ki parlagfű miatt
2019.11.05Az idén parlagfű miatt 8 millió 900 ezer Ft bírságot szabtak ki a megyében, tavaly ez az összeg mintegy 5,2 millió Ft volt.
-
A rendelők teljes működését biztosító fedezet kellene
2019.11.05Nagyon régóta le voltak maradva a körzeti orvosokhoz képest az alap- és szakellátást nyújtó fogorvosok.
-
Ismét országos hiánycikk a K-vitamin
2019.11.05A szállítmányok folyamatosan érkeznek külföldről, jövő héttől újra elérhetőek a patikákban.
-
Orbán a szerdai kormányülésre várja Karácsony Gergelyt
2019.11.05A kormányülés Budapesttel foglalkozó napirendi pontja "természetesen nem korlátozódik a fejlesztések ügykörére.
-
Értékes eszközsegítséget kapott a Bethesda
2019.11.05Hátomszor pályáztak és mind a három alkalommal nagyon értékes eszközsegítséget és -támogatást kaptak.
-
Még a lézerágyú birtoklása is bűncselekmény lesz
2019.11.05Néhány nappal ezelőtt több ezer veszélyes lézermutatót semmisítettek meg, illetve vontak ki a forgalomból Magyarországon.
-
Nem feltétel főállású orvos alkalmazása
2019.11.05A biztosítók nem írhatják elő magánszolgáltatói partnereiknek, hogy csak főállású orvosokat foglalkoztassanak.
-
Hős katonaorvosokra emlékeztek Budapesten
2019.11.04Az emlékmű a hazaszeretettel párosuló emberségre és az önzetlen elkötelezettségre hívja fel a figyelmet.
-
Kihirdették a nemzet háziorvosa pályázat eredményét
2019.11.04Kásler Miklós: ők azok az orvosok, akiket annak idején Hippokratész megálmodott.
-
Emmi: senkinek sem kell az utcán éjszakáznia
2019.11.04több mint tízezer éjjeli menedékhely és átmeneti szállás áll a hajléktalanok rendelkezésére most.
-
Magyar diákok mutatják meg egészségügyi innovációs ötleteiket
2019.11.04A térségben működő EIT Health Hubok az idén másodszor kapnak lehetőséget arra, hogy megrendezzék Innovációs Napjaikat.
-
51. NEVES Fórum: Team a betegbiztonságért
2019.11.04A soron következő NEVES Fórumon a teammunka betegbiztonsági vonatkozásait járják körbe előadóinkkal.
-
A kormány a betegségek megelőzésére helyezi a hangsúlyt
2019.11.04Átalakították a sürgősségi ellátást, megalkották az öt nemzeti programot és folyamatosan fejlesztik az Országos Mentőszolgálatot
-
Korlátozhatják Németországban a homoszexualitás ''kezelését''
2019.11.04Az orvostudományban évek óta egyetértés van abban, hogy a beavatkozás hatékonyságát nem igazolják tudományos adatok.
-
Egy tábla csokival a beteg gyermekekért!
2019.11.04Jótékonysági csokigyűjtés iskolás osztályok és óvodai csoportok összefogásával, cégek, baráti társaságok, közösségek közreműködésével.
-
Az első digitális bennszülött főigazgató vagyok
2019.11.04Az oktatásra is nagyobb hangsúlyt fektetünk, mire kiérünk, a közelben lévők közül sokszor egy civil már mellkaskompressziót végez.
-
Visszaélés a Semmelweis Egyetem nevével
2019.11.04Az egyetem megteszi a szükséges jogi lépéseket, de addig kérik, hogy csak legális forrásból szerezzenek be gyógyhatású szert.
-
Új edukációs film a mellrákról és az önvizsgálat fontosságáról
2019.11.04Figyeljünk oda magunkra és testünk jelzéseire, ne hagyjuk, hogy egészségünk mindössze néhány percen múljon!
-
A fogamzásgátlók helye az IR terápiájában
2019.11.04Az IR szerteágazó tünetekkel járhat, melyek közül több a külsőt is érinti, így igen önbizalomromboló hatása is lehet.
-
Fogadóórát tart a vásárhelyi kórház főigazgatója
2019.11.04Kallai Árpád délután 3 órától várja a térségben élők egészségügyi ellátással összefüggő észrevételeit, panaszait, javaslatait.
-
Veszélyesek lehetnek a pénztárgépek blokkjai
2019.11.04Az egészségre károsak lehetnek üzleteknél kapott pénztárgépszámlák, mert veszélyes anyagot tartalmaznak.
-
Kórházi futball bajnokság az összetartozás jegyében
2019.11.04A bajnokságot a Kanizsai Dorottya Kórház nyerte, második lett a kecskeméti kórház, a harmadik pedig a PTE klinikai központjának csapata.
-
Kedden lesz a város legnagyobb, ingyenes szűrőnapja
2019.11.04A programon a látogatók az Országos Mentőszolgálat megyei szervezete munkatársainak segítségével megismerkedhetnek az újraélesztés alapjaival is.
-
Nem olyanok lesznek a kórházak, mint amikhez eddig hozzászoktunk
2019.11.04Az egészségügyi menedzser-orvossal arról beszélgettünk, hogy fog kinézni Európa és ezen belül Magyarország gyógyító rendszere.
-
Kutyákat vizsgáltak, hogy értsék az emberi agyat
2019.11.04A vizsgálatok a jövőben az epilepszia vagy az öregedéssel együtt járó kognitív hanyatlás kutatását is segíthetik.
-
Transzgenerációs átok: a szenvedélybeteg szülők gyermekeiről
2019.11.04Ma Magyarországon 400 ezer gyermek él olyan családban, ahol az egyik vagy mindkét szülő alkoholbeteg.
-
A Nemzeti Bántalmazás Rendszere
2019.11.04Nem lehet megoldani, hogy 12 év alatt mindenki „pótcsaládba” kerüljön, a mentálisan sérült gyerekek szinte esélytelenek.
-
Tanulságos lista a balesetek leggyakoribb okairól
2019.11.04Nem a gyorshajtás az első egyik biztosítónál sem, viszont mindegyiknél ugyanaz: az elsőbbségadás elmulasztása.
-
Korszerűsítette Komló egészségügyi és szociális ellátását is
2019.11.04Mindig csapatban dolgoztam és a legkiválóbb szakemberekkel vehettem magam körül.
-
Elismerésben részesült Dr. Bartos Gábor
2019.11.04A díjat 1982-ben alapították, s azóta 25 érsebészt tüntettek ki kimagasló klinikai érsebészeti tevékenységéért vagy kutatásért.
-
Svédországból érkeznek adományeszközök Szigetvárra
2019.11.04Eddig öt alkalommal jöttek már értékes adományok Baranyába dr. Tóth Dezső segítségével.
-
Csaló adománygyűjtőket fogott el a rendőrség Budapesten
2019.11.04Az álca az volt, hogy hallássérült gyerekeknek gyűjtenek, egész jól ment az üzlet, amíg le nem buktak.
-
Egy százalékkal esett vissza a lakosságszám
2019.11.04A születések és a halálozások egyenlege, valamint az országon belüli elvándorlás is csökkentette Békés lakónépességét.
-
Hogyan hat a hideg az asztmás tünetekre?
2019.11.03Ha lehetséges, az orron keresztül lélegezzünk, ez elősegíti a levegő felmelegedését, még mielőtt a tüdőbe eljutna.
-
Egészségügyi előterjesztés a Fővárosi Közgyűlés asztalán
2019.11.03A főpolgármester az egyik legfontosabb feladatának tartja, hogy javuljon a fővárosi egészségügyi ellátás.
-
Horror a kórházban: megdöbbentő ok van a háttérben
2019.11.03Az észak-alföldi régióban sokkal több az egy kórházra jutó fertőzések száma, mint bárhol máshol.
-
Nincs kibékíthetetlen ellentét az EMMI és az ITM között
2019.11.03A valóság az, hogy mindkét tárca letette a javaslatát, és a betegek, az emberek érdekében keressük a leghatékonyabb megoldást.
-
Kínában sem lehet már interneten venni az e-cigarettát
2019.11.02A nagyobb online vásárlást kínáló platformoknak be kell szüntetniük az árucikk reklámozását is.
-
Így alakul át az egészségügy a jövőben
2019.11.02Várhatóan a mesterséges intelligencia, a virtuális valóság, és az okoseszközök állnak majd a gyógyítás középpontjában.
-
Hatvani-díjjal tüntették ki a debreceni védőnői szolgálatot
2019.11.02Azok kapják a díjat, akik a város fejlesztése érdekében többek között az egészségügy területén teljesítenek kiemelkedően.
-
Lehetséges a hajhulláskezelés őssejtek segítségéve
2019.11.02A szőrtüszőből kinyert őssejteket klónoznák, és az így nyert új hajtüszőket ültetnék vissza a fejbőr kezelendő felületeire.
-
Borsodban, Hevesben, Nógrádban is összefognak a prosztatarák ellen
2019.11.02Miskolcon, Gyöngyösön és Salgótarjánban folytatódnak az országjáró prosztatanapok.
-
Alkotmánybírósághoz fordult a "lúgos orvos"
2019.11.02Most arra hivatkozva nyújtott be alkotmányjogi panaszt, hogy szerinte megfosztották az érdemi felülvizsgálat jogától.
-
Influenza: kevesebben fordultak orvoshoz, mint egy hete
2019.11.02A legtöbb, influenzaszerű tünetekkel orvoshoz forduló 15-39 év közötti fiatal felnőtt volt.
-
Betegszabadság és táppénz: a legfontosabb tudnivalók
2019.11.02A munkavállaló a betegség miatt az első 15 napra betegszabadságot, utána táppénzt vehet igénybe.
-
Nagyra törő tervek az egykori BM kórházban
2019.11.02A volt kórházba költözhet a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ.
-
Zente és Levente után a kis Noel családja is segítséget kér
2019.11.02 -
Kitörli az immunrendszer emlékezetének egy részét a kanyaró
2019.11.02A szervezet nem tudja megakadályozni az újrafertőződést olyan vírusokkal és baktériumokkal, amelyek ellen pedig már védve volt.
-
Afrikai sertéspestis - Újabb 13 ezer állatot ölnek le
2019.11.02Romániában a sertéspestis megjelenése 2017. óta 524 590 sertést kellett elpusztítani.
-
Tízezrek halnak meg úgy, hogy haláluk megelőzhető lett volna
2019.11.02A halálozási statisztikában vezető keringési betegségek terén a visegrádi országok közül Magyarország mutatója a legrosszabb.
-
Nápolyban a NAP és az OKITI
2019.11.02Az intézet fiatal mérnökei a Neurointervenciós Világkongresszuson mutatták be a legfrissebb kutatási eredményeiket.
-
Kitüntették az életmentés elkötelezettjét, Máté Ágnest
2019.11.02évek óta részt vesz a Dunaújvárosban szervezett újraélesztési rekordkísérletek megvalósításában.
-
Nem bérautókat kapnak az egészségügyi intézmények
2019.11.01A lehetőséggel élő kórházaknak a vételárat nem, csupán a havi bruttó 53.973 Ft-os "használati díjat" kell kifizetniük.
-
Az amerikai magyar orvosok segítik a magyar egészségügyet
2019.11.01Az amerikai és a magyar rendszer eltér egymástól, mégis, vannak amerikai tapasztalatok, amelyeket mi is hasznosíthatunk.
-
Vajon Shrek tudta, hogy akromegáliás?
2019.11.01A kialakulás lassú folyamata miatt a betegek jelentős hányada nem diagnosztizált. November 1-je az Akromegália Világnapja.
-
Palkovics egyeztetett a kötelező nyelvvizsgáról
2019.11.01Az egyeztetéseken elhangzott javaslatokról és aggályokról a minisztérium tájékoztatja a kormányt.
-
Levente kezelésére is összegyűlt a pénz
2019.11.01Levente szülei nemrég a közösségi oldalukon jelentették be, hogy összegyűlt a 700 millió forint az amerikai gyógyszerre.
-
Jelentősen rövidültek a várólisták a parádfürdői kórházban
2019.11.01Nyolc új dolgozót vettek fel, másrészt a munkatársak többletteljesítményének anyagi elismerését a pályázat biztosította.
-
Az orvoslás és a közjó második világháborút követő öröksége
2019.11.01Sándor Judit szerint csak azt kellene tiltani, ha mások kihasználásával járhat a béranyaság.
-
Rákellenes immunterápiák: kinek remény és kinek nem?
2019.11.01Átfogó összeállítást közöl a Rákgyógyítás Magazin őszi kiadása az onkológiában teret nyerő immunterápiákról.
-
Növekszik az igény a tiszta levegőre
2019.11.01A vegyes tüzelésű kályhákba több olyan dolog is kerül, ami ugyan éghető, de az égésterméke kifejezetten káros az egészségre.
-
Novemberben a férfiegészségé a főszerep
2019.11.01Miért is van szükség erre a figyelemfelkelő akcióra és miért fontos, hogy az urak ne csak novemberben figyeljenek magukra?
-
Eredményhirdetés – Köszönjük, kedvenc ápolóink!
2019.11.01Sok száz szavazat érkezett egyenként is az öt döntősre, a két, legtöbb voksot gyűjtő ápolónő között mindössze 180 szavazat döntött.
-
Háromból egy szüléshez szike is szükséges
2019.11.01Azért is emelkedik a császármetszések száma, mert minden elvégzett császármetszésnél a következő szülés is nagyobb valószínűséggel ér véget császármetszéssel.
-
Méltósággal meghalni nem kiváltság
2019.11.01Méltósággal meghalni, s méltósággal búcsút venni szerettünktől nem egyszerű, éppen ezért fontos a szakszerű elkísérés, testi és lelki segítségnyújtás.
-
Élőben közvetítettek egy agyműtétet a Facebookon
2019.11.01Már Magyarországon is közvetítettek így műtétet a Facebookon, akkor egy Parkinson-kóros beteget műtöttek a pécsi Idegsebészeti Klinika szakemberei.
-
5. Szenior Akadémia: fókuszban a vérzsírok
2019.11.01Dr. Karádi István emlékeztetett, a magas koleszterinszint csökkentésének első lépése a testsúly optimalizálása és a rendszeres testmozgás.
-
Megújult a varsányi egészségügyi centrum
2019.11.01Az önkormányzat a kerületi operatív program keretében 80 millió forintot nyert az egészségügyi centrum felújítására.
-
Hajdúsámsoni szalmonellafertőzés: gyenge volt a szappan
2019.11.01A II. Rákóczi Ferenc iskola menzáján felszolgált majonézes kukorica volt szalmonellabaktériummal fertőzött.
-
200 ezer nyugdíjas van jelen a munkaerőpiacon
2019.11.01A 60-70 ezres ellátás mellett nem könnyű a helyzet, főleg, ha dönteni kell, hogy a gyógyszert váltsa ki valaki, vagy a rezsit fizesse ki.
-
Határidőt szabott a kormány a főváros új vezetésének
2019.11.01A főpolgármester a közgyűlés elé terjeszti, hogy a főváros kezdjen egyeztetéseket a kormánnyal az Egészséges Budapest Program továbbfejlesztéséről.
-
Ismét Magyar Tudomány Ünnepe az ELTE-n
2019.11.01A 2019. évi Magyar Tudomány Ünnepe kapcsolódik továbbá az Eötvös Loránd halálának 100. évfordulója alkalmából meghirdetett Eötvös-emlékévhez.