A depresszió szomatikus és neurológia tünetekkel

A háziorvosnál és a neurológiai rendeléseken megjelenő depressziós betegek legalább fele elsősorban szomatikus tünetekre panaszkodik.

A depressziós epizód BNO-10 és az annál jóval részletesebb DSM-IV szerinti diagnosztikus kritériumai között is szerepel az étvágy megváltozása (általában étvágytalanság és jelentős fogyás, ritkábban fokozott étvágy és hízás), az alvászavar (általában álmatlanság, ritkábban megnövekedett alvásigény) és az általános testi kimerültségérzés, fokozott fáradékonyság.

Szádóczky és munkatársai vizsgálata azt mutatta, hogy a szomatikus panaszok fennállása a háziorvosi praxisban csökkentette a depresszió és a szorongásos betegségek felismerésének valószínűségét. Abban az esetben, ha a beteg elmondja a pszichés panaszait is, a depresszió és a szorongásos betegség felismerésének esélye jelentősen (nyolcszorosára) növekedett!

Fontos kérdés, hogy minden esetben szakorvosnak kell-e a diagnózist felállítania és a kezelést indikálnia. A legtöbb esetben a beteg alapos kikérdezése, a depresszió diagnosztikus kritériumaira való direkt rákérdezés elegendő a diagnózis felállításához. Általában akkor szükséges pszichiáter szakorvos véleményét kérni, ha a diagnózis kérdéses, többféle betegség, komorbiditás lehetősége is felmerül, vagy ha nagy az öngyilkosság veszélye (a beteg öngyilkossági fantáziákról, előző öngyilkossági kísérletről is beszámol).

A diagnózis felállítását követően a depresszió megfelelő kezelése a kérdés. A komplikációtól mentes enyhe és középsúlyos esetekben a diagnózis felállításának és a fenntartó kezelésnek is az alapellátásban kellene történnie. Nem hagyhatjuk persze figyelmen kívül, hogy a jelenlegi támogatási rendszer alapján az antidepresszívumok kiemelt támogatásához a betegnek legalább egy alkalommal szakorvossal is kell találkoznia, hogy javaslata alapján történjen a későbbi (kedvezményes) felírás. Az egyértelmű esetekben ez remélhetőleg csak megerősíti a depresszió diagnózisát. A jól beállított kezelés általában a testi tünetekben is„drámai" javulást eredményez. Sokszor például az addig nehezen beállítható, ingadozó vérnyomás stabilizálódik, a vérnyomáscsökkentők dózisa jelentősen csökkenthető. Hasonló javulást leírtak csökkent glukóztolerancia és manifeszt diabétesz esetén a vércukor értékekben is.

A tartós gyógyulás egyik fontos feltétele, hogy a depressziós beteg együttműködjön (az orvos utasításai szerint alkalmazza) az antidepresszív kezeléssel. Ennek feltétele, hogy megértse a betegség természetét, a kezelés lényegét, elfogadja a kezelés hosszú távú szükségességét (pszichoedukáció). Természetesen nagyon lényeges az együttműködéshez, hogy a gyógyszer hatékony és tolerálható legyen, ne okozzon a beteg számára elfogadhatatlan mellékhatásokat.

Egy nemzetközi vizsgálatban megállapították, hogy az alapellátásban rosszabb a betegek antidepresszív kezeléssel való együttműködése, ha a szomatikus tünetek súlyosabbak, és ha az orvos a beteg követése során csak a szomatikus panaszokra fókuszál (figyelmen kívül hagyja, nem kérdez rá a pszichés tünetekre).

Összefoglalva: a depresszió felismerésében fontos annak szomatikus tüneteire is gondolni, a kezelés során viszont hangsúlyozni kell, hogy a depresszió pszichiátriai (idegrendszeri, lelki eredetű) betegség, amely testi tünetekkel is jár, ezért az antidepresszívum és a pszichoterápia jelenti az oki kezelést!

Irodalom
Tylee, Gandhi. The importance of somatic symptoms in depression in primary care. Prim Care Companion J Clin Psychiatry 2005;7:167-176
Szádóczky et al. Anxiety and mood disorders in primary care practice. Int J Psychiatry Clin Pract 2004;8:77-84
Stahl. Antidepressants and somatic symptoms: therapeutic actions are expanding...J Clin Psychiatry2003;64(7):745-746
Simon et al. An international study of the relation between somatic symptoms and depression. New England J Med 1999;341(18):1329-1335