Fáj-e a depresszió?

A depressziót gyakran kísérik fájdalmas testi tünetek, melyekről azonban kevés szó esik.

Másrészt, a depresszió olyan betegség, mely gyakran nagyszámú megmagyarázhatatlan testi tünettel jelentkezik. Gyakori, hogy ezeknek a tüneteknek nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget, így a major depresszív zavar DSMIV formális diagnosztikai kritériumai között sem szerepelnek. Helyesebben szólva, a depresszió kilenc formális kritériuma közül nyolc különböző emocionális és vegetatív tünetet sorol, a fáradtság vagy energia az egyetlen, kritériumként számon tartott fizikális tünet. A fájdalmas testi tünetekről nem történik említés.

Fáj-e a depresszió?
Az alapellátásban a depressziós betegek akár nyolcvan százaléka kizárólag testi tünetekkel jelentkezik, olyanokkal, mint a fejfájás, a hasi fájdalom, valamint a hát és derék-, az izületek- és a nyak muszkuloszkeletális fájdalmai. Ha a fájdalmas testi tünetek ilyen általánosak a depresszióban, és nem elhanyagolható azon betegek száma sem, akiknél ez lehet az egyetlen tünetcsoport, miért nem hangsúlyozzuk jobban fontosságát a depresszió felismerésében?

Ennek egyik lehetséges oka, hogy ezeket a tüneteket, különösen az alapellátásban, testi betegség jeleként értelmezhetik, mely csak szomatikus kórkép végiggondolásához vezet. A legtöbb orvos pszichés és emocionális panaszok esetén első sorban a szorongás vagy depresszió gyanúját veti fel. Azonban sok orvos nem veszi számba a depresszió lehetőségét, és csak a szomatikus okok felderítésére folytat aprólékos kivizsgálást, ha betege fáradtságra, energiahiányra és testi fájdalmakra panaszkodik, emocionális vagy vegetatív tünetek említése nélkül. Ma már elfogadott irányelv a depressziós betegek kezelésében, hogy valamennyi tünetet – az emocionális, a vegetatív és fájdalmas tüneteket egyaránt – meg kell szüntetni ahhoz, hogy elérhető legyen a teljes remisszió.

Túllépünk az elme és a test szétválasztásán
Hosszú évek óta széles körben elterjedt feltételezés, hogy a monoamin neurotranszmitter szerotonin és noradrenalin rendszer vesz részt a depresszió patofiziológiájában. Mind a szerotonin, mind a noradrenalin rendszer rendelkezik az agytörzs körülírt területein olyan kitüntetett fontosságú sejtekkel, amelyek az axonális projekciók központjaként szolgálnak, és specifikus pályákon keresztül, jellemző funkciókat közvetítenek az egész agyba. Depresszióban több szerotonerg és noradrenerg pálya működése is zavart lehet, melynek következtében sok különféle tünet alakul ki.

Mostanáig kevesebbet foglalkoztak azzal, hogy a monoamin sejtközpontok axonokat küldenek le a gerincvelőbe is, ahol ezek kulcsfontosságú homeosztatikus szabályozóként működnek. Meghatározzák, hogy az egyén felfigyeljen-e a külső fenyegetésre, vagy a test belső környezetéből érkező ingerekre. Normális esetben a tudat elnyomja a test működésével kapcsolatos érzeteket: például a gyomor autonóm jelzéseit emésztés során, vagy a vázizomrendszerből érkező szomatikus ingereket, így a figyelem a fontosabb testen kívüli eseményekre irányulhat.

Ezek a szabályozók működhetnek például, amikor egy embert meglőnek, és mégsem érez fájdalmat, amíg a támadóit le nem hagyta, vagy futás közben gyomorfájása kezdődik, mely azonnal
elmúlik, ha menekülnie kell egy harapós kutya elől. Normálisan a leszálló szerotonerg és noradrenerg pályák segítenek elnyomni a szokványos testingereket, még akkor is, ha azok enyhe kellemetlenséget okoznak. Ma már lehetségesnek tartják azt, hogy a leszálló szerotonerg és noradrenerg pályák hibás működése vezet oda, hogy a normális test-ingereket kellemetlen, esetleg fájdalmas fizikai tünetekként éljük meg, és ezért panaszkodik sok depressziós beteg fejfájásra, hasi fájdalomra vagy a deréktáj-, az izületek és a nyak muszkuloszkeletális fájdalmaira ugyanúgy, mint fáradtságra és gyengeségre.

Ahelyett, hogy a szerotonerg és noradrenerg rendszer elnyomná ezeket az érzeteket, azok felfelé haladva a gerincvelőn az agyba jutnak, ahol fájdalomként éljük meg őket. Ez a kóros működés lehet az oka annak, hogy a depressziós betegek orvosi vizsgálata alkalmával, számos fizikai tünet patológiai magyarázatát nem találjuk.

Kettős hatás - teljes remisszió
A depresszió kezelésére adott terápiás választ, mely a szerotonin, a noradrenalin, vagy mindkettő aktivitását fokozó gyógyszereknek tulajdonítható, már régóta az emocionális és vegetatív tünetek legalább 50%-os csökkenésében határozzák meg. A depresszió tüneteinek 100 %-os csökkenését úgy érhetnénk el, ha növelnénk elvárásainkat és megszüntetnénk a fájdalmas tüneteket is. Most, hogy már jobban értjük a depresszió pszichofarmakológiáját, többre vagyunk képesek néhány tünet csökkentésénél, az összes tünetet megszüntethetjük beleértve a fájdalmasakat is.

Bizonyos betegeknél bármely antidepresszánssal elérhető a remisszió, megszüntethető az összes tünet. A remisszió esélyét növelheti azonban, ha kettős hatású, a szerotonin és a noradrenalin visszavételét egyaránt gátló antidepresszánst alkalmazunk.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni a depresszió testi tünetei megszüntetésének fontosságát. A normális energiaszint, a motiváció és az érdeklődés visszatérése, a fáradtság-, az érdeklődés hiányának-, valamint a fájdalmas testi tüneteknek a megszüntetése szükséges ahhoz, hogy a beteg a major depressziós zavarból teljes remisszióba kerüljön. Ha nem foglalkozunk a depressziós betegek fáradtságának, energiájának és fizikai panaszainak kezelésével, az nem kielégítő terápiás eredményhez vezethet, és a beteg nem nyeri vissza szokásos szociális és hivatásbeli funkció képességét. Ezzel szemben a legjobb stratégia lehet a tünetek remissziójához és a depresszió legkedvezőbb kimenetelétnek eléréséhez, ha az  antidepresszánsokkal mind a szerotonin mind a noradrenalin monoamin pályákat megcélozzuk, nemcsak az agyban de a gerincvelőben is.

(Szerző: Stephen M. Stahl, M.D., Ph.D.
Forrás: Physicians Postgraduate Press)