Paranoid állapotok

A köznapi érintkezésben nem könnyű tetten érni a paranoiditást, gyakran még akkor sem, amikor már masszÍv téveseszmerendszerré szerveződtek a kóros észlelések.

 
Bár a szenzitiv személyiségtől a paranoid karakteren át a paranoid schizofréniáig igen széles spektrum húzódik, és ezek megítélése és terápiája eltérő, néhány közös jellegzetesség megfogalmazható. Paranoiditás alatt olyan élményfeldolgozási módot értünk, melynek során a külvilág ingerei, beleértve az emberi kapcsolatokat is, sajátos átértelmezésen esnek át, végeredményét tekintve a személyre nézve ártó, sértő, fenyegető, vagy veszélyt hozó jelentést nyernek.

A köznapi érintkezésben nem könnyű tetten érni a paranoiditást gyakran még akkor sem, amikor már massziv téveseszmerendszerré szerveződtek a kóros észlelések, mivel a betegség lényegéhez tartozik a bizalmatlanság, a gyanakvó rejtőzködés, távolságtartó disszimuláció, és csak explorációban jártas szakember képes a mögöttes tartalmat feltárni.

Ugyanakkor vannak pszichiátriai értelemben egészséges emberek, akik természetük szerint óvatosak, visszahúzódóak, félénkek, de e mögött legfeljebb gátlásosság, önértékelési bizonytalanság húzódik, nem paranoiditás. Sokan valóban elszenvednek méltánytalanságot, üldöztetést, élményeik a valóságot tükrözik, és nem paranoid átértelmezés következményei, és az is előfordul, hogy éppen a negativ élettapasztalatok következtében jön létre a paranoid karakter, az általános és mélyreható bizalomvesztés.

A szenzitivitás, túlérzékenység önmagában nem betegség, bár több pszichiátriai kórkép kísérő jelensége. Az ilyen ember hajlik az érzelmi túlreagálásra, amolyan nebáncsvirág. Mások számára közömbös, vagy jelentéktelen interperszonális események komoly emocionális visszhangot váltanak ki belőle, könnyen megsértődik, visszahúzódik, rágódik sérelmein. Gyakran a környezete nem is tudja, hogy mi a baj, mivel bántották meg, miért lett hirtelen elutasító. A megbántódott személy elkülönül, de metakommunikációjában kifejezi érzelmi állapotát, amire vagy beindul a kimagyarázkodás, vigasztalás, vagy nem. Ha nem, akkor a szenzitiv ember mintegy igazolva látja érzelmei jogosságát, melyeket a többiek durvasága, érzéketlensége, kíméletlensége váltott ki.

Többnyire éretlen, egocentrikus személyiségről van szó, az érzelmi élet infantilis szinten megrekedt, a decentrálási képesség, tolerancia, mások szempontjainak figyelembevétele nem erős oldaluk. Nem ritka, hogy szenzitiv emberek, akik igen érzékenyen reagálnak a személyüket érintő eseményekre, meglepő közömbösséget tanusítanak más ember baja iránt. Ez a túlérzékeny, sértődékeny magatartás nagy terhet róhat a közvetlen környezetre, „megszokják" és valóban közömbösség alakul ki a családtagokban, aminek következtében krónikus depresszió alakul ki. Ebben a szituációban megnövekedett öngyilkossági veszéllyel kell számolni.

A szenzitiv emberen jelentős szenvedésnyomás van annak ellenére, hogy a többség számára érthetetlen „miért csinál ügyet minden apróságból". Sérelmeit mélyen átéli, örömképessége csökkent, dependens, emocionálisan sérülékeny, pszichés energiáinak nagy részét a meg-megbicsakló alkalmazkodási erőfeszítés foglalja le. Miután emocionális jelenségről van szó, racionális érveléssel csekély eredményt lehet elérni.
A szenzitivitás annyiban sorolható a paranoid formakörbe, hogy a személy ebben az esetben is mögöttes tartalmat tulajdonít mások viselkedésének, ez azonban nem ártó szándék, hanem közömbösség, szeretethiány.

Nem lehet éles határt vonni szenzitivitás és paranoiditás között, gyakran váltakozva jelenik meg, túlérzékeny, szenzitiv embernél kifejezetten paranoid tartalmak jelenhetnek meg, és a paranoid személyiségnél is megfigyelhető a kifinomult szenzitivitás. Különbség van viszont a kapcsolati dinamikában: míg a szenzitiv személyiség érzelmileg fűggő, a paranoid személyiség éppen a függést akarja elkerülni, téves észlelései nagyrészt abból fakadnak, hogy veszélyeztetve érzi autonómiáját.

A paranoid személyiségek alapvető tulajdonsága a másokkal szembeni bizalmatlanság, gyanakvás, ellenségesség. Hajlanak arra, hogy mások magatartását félreértelmezzék, ártó szándékot tulajdonítsanak neki, örökösen résen vannak, nehogy becsapják, megalázzák őket. Önállóságuk, és függetlenségük megőrzésére törekszenek, félnek minden olyan helyzettől, ami szerintük fenyegeti autonómiájukat, ennél fogva távolságtartók, rejtőzködők, titkolódzók, kerülik a szoros emberi kapcsolatokat, a bizalmasságot.

Örökös gyanakvásuk következtében hajlamosak a torz ítéletalkotásra, aminek következtében elszakadnak a valóságtól, és csak a saját gondolkodásukban érvényes összefüggésekre jutnak. Ezekben a gondolatokban megingathatatlanok, képtelenek, és nem is hajlandóak mások érvelését, befolyását elfogadni. Attól függően, hogy a paranoiditás milyen mértékben uralja a személyiséget, mennyire teszi a viselkedést diszfunkcionálissá, az ítéletalkotás téveseszme láncolatba szerveződik-e, beszélünk paranoid személyiségzavarról, vagy paranoid schizofréniáról.