Alvászavarok

Az alvás-ébrenlét ciklus (cirkadián ritmus) ritmusos szerveződése alapvető jellegzetessége az embernek és minden fejlettebb állatfajnak is. Az alvás szerepe összetett, és még nem minden részletében tisztázott. Biztos, hogy a pihenésen kívül számos funkciója van, köztük az agy regenerációja, a hangulat szabályozása, a stresszel való megküzdés, az emléknyomok rögzítése és feldolgozása, különböző evolúciósan kódolt túlélési folyamatok, köztük az energia-megtakarítás, az öröklött magatartásminták genetikai programozása, az idegrendszer érése.

Az alvást létrehozó és irányító folyamatok egyrészt a napi alvás-ébrenlét ciklus, másrészt az alvásra jellemző, kb. 90 perces alvási ciklusok során szabályozzák alvásunkat. A ciklusok két jól elkülöníthető részből állnak. Az egyik az úgynevezett REM alvás (rapid-eye-movement azaz gyors szemmozgások-kal jellmezhető), ami során többek között az álomtevékenység is zajlik, valamint a különböző mélységű non-REM alvások. Az alvás szerkezetéről, az agykoponya felszínéről elvezetett agykérgi elektromos tevékenységet mérő úgynevezett EEG (elektro-encephalogram) segítségével tájékozódhatunk.

Alvászavarok
Az alvászavarok legtöbbször valamilyen testi, vagy pszichiátriai betegséghez, illetőleg valamely pszichés problémához társulnak, ritkábban önálló jelenségként is előfordulhatnak.

Az alvászavar legtöbbször elalvási- átalvási zavarként, illetve korai ébredésként, vagy ezek kombinációjaként jelentkezik. Mindemellett léteznek speciális alvászavarok, mint például a narkolepszia (hirtelen, rohamokban jelentkező, váratlan álomba merülés a nap legkülönbözőbb időszakában), vagy a szomnambulizmus (alvajárás) stb.

A csökkent, illetve nehezített alvást, álmatlanságot inszomniának, a fokozott alvástevékenységet hiperszomniának nevezzük. Nagyon gyakran azonban egyszerre mindkét jelenség jellemzi az alvászavarral küszködő embert, hiszen aki éjszaka nem képes kipihenni magát, nem tud aludni, nappal általában fáradékonyabb, álmosabb, gyakran a nappali órákban alszik.

Az alvászavarokat többféleképpen csoportosíthatjuk (életkori sajátosságok, tünettan, kiváltó okok stb.) E helyütt - a teljesség igénye nélkül -, a leggyakrabban előforduló alvászavarokat, az orvosi gyakorlatban is használt felosztás alapján fogom bemutatni:
Disszomniák:
- Inszomnia
- Hiperszomnia
- Narkolepszia
- Légzéssel kapcsolatos alvási zavar
- Cirkadián ritmus zavar (alvás-ébrenlét zavar)
Paraszomniák
- Lidérces álom
- Alvási rémület
- Alvajárás
- Fogcsikorgatás

Az inszomnia – álmatlanság talán a leggyakoribb alvásprobléma. A hátterében szereplő okokat általában öt csoportra bonthatjuk:
Fizikai okok: különböző orvosi problémák vezethetnek például álmatlansághoz (hormonális problémák, idegrendszeri betegségek, asztma, allergia, vérkeringési problémák, erős fájdalmak stb.)
Élettani okok: Az egyik leggyakoribb, álmatlansághoz vezető élettani jelenség az öregedés folyamata. Az időskori alvászavarok jól ismertek és hátterükben egyrészről biológiai tényezők (pl. a melatoninszint csökkenés a tobozmirigyben való kóros kalciumlerakódás következtében, a napi bioritmus ezzel kapcsolatos felborulása), valamint például a jelentősen csökkent nappali fizikai aktivitás állnak. Az idősek alvásszerkezete jelentősen megváltozik, feltöredezik, kevéssé pihentető, mint fiatalabb korban, ezzel kapcsolatos a napközben jelentkező álmosság, elszenderedés. Jellemző a korai ébredés, az elalvási nehézségek és az átalvási problémák különböző arányú keveredése. Élettani okok közé tartoznak még az alvás-ébrenlét ciklus különböző zavarai, a nem megfelelő alváshigiénia: rossz szokások, kényelmetlen fekhely, túl magas hőmérséklet a hálószobában stb.
Pszichés okok: Különböző életesemények, ezzel kapcsolatos, vagy egyébként jelentkező rossz gondolatok, aggodalmak, emlékek, amelyek szorongást váltanak ki, vagy éppenséggel túlságosan „feldobott", izgatott állapot, tervek, fantáziák, amelyek „pozitív" stressz reakciót keltve, szintén kiválthatnak álmatlanságot.
Pszichiátriai okok: A pszichiátriai betegségek legnagyobb része alvászavarral jár együtt. A leggyakoribb a depresszióhoz, vagy szorongásos betegségekhez társuló alvászavar, de ugyanígy a szkizofréniához, a mániás-depresszióhoz is szinte minden esetben csatlakozik az alvás valamilyen irányú nehezítettsége.
Gyógyszerekkel/drogokkal kapcsolatos okok:
Rengeteg gyógyszer és drog, valamint egyéb, élvezeti szer jelentősen befolyásolja az alvásszabályozást és –működést. Kiemelném az altatókat és nyugtatókat, amelyek átmeneti javulást okoznak, de hosszútávon az alvás szerkezetét felborítják és fokozzák az alvászavart. Függőség esetén megvonásuk kifejezett alvászavarral jár. A teljesség igénye nélkül még megemlíteném: a koffein, a teofillin, az efedrin tartalmú készítmények, az alkohol, a kokain, az amfetamin és származékaik, különböző szívgyógyszerek (pl: beta-blokkolók) alvással kapcsolatos negatív hatását.

A fent említett okok szinte mindig átmeneti, helyzeti inszomniát okoznak. Ez egyrészről azt jelenti, hogy a kiváltó okot kezelve, illetve megszüntetve az alvászavar is rendeződik, másrészről nagyon fontos ez esetekben, hogy a hosszútávú alvászavar ördögi kör megjelenése révén alakul ki: A fenti okok miatt nehezített alvást frusztráció, az elalvással kapcsolatos aggodalmak, az egyre jobban erőltetett alváspróbálkozások kísérik, jelentős stresszt és szorongást kiváltva, tovább rontva az alvást. Maga az alvászavar, az alváskimaradás önmagában semmilyen egészségkárosító hatással nem járnának, de a fenti folyamatot kísérő szorongás és stressz komoly egészségkárosító hatású.

A hiperszomnia – fokozott alváskésztetés igen gyakran az álmatlanság, illetve az elégtelen alvás következményeként jelenik meg napközben. Mindemellett megjelenhet önálló jelenségként is. A depresszió bizonyos, úgynevezett „atípusos" formáinál a társuló alvászavar elsődlegesen hiperszomnia. Gyakran észlelhető traumatikus események, megerőltető élethelyzet kapcsán, hogy a páciens, mintegy „problémamegoldó stratégiaként" az alvásba „menekül".

Igen gyakran a nappali álmosság és aluszékonyság valamely más, éjszakai alvás közben jelentkező, az alvás minőségét rontó problémával kapcsolatos, ilyen például a nyugtalan láb szindróma, vagy a különböző periodikus lábmozgások. Míg az elalváskor jelentkező, általában nagyobb izomcsoportokra kiterjedő rángások az emberek igen nagy részénél előfordulnak és az alvás további részében nem jelentkeznek, addig a fent említett két jelenség, az alvás szerkezetében kifejezett eltéréseket mutat, rengeteg úgynevezett „mikroébredés" kíséri őket, amelyek a páciensben nem tudatosulnak ébredésként, de az alvás pihentető, regeneráló voltát károsítják. A periodikus lábmozgások tulajdonképpen finom remegések inkább, a diagnosztizáláshoz mindenképpen műszeres alvásvizsgálat szükséges. A nyugtalan láb szindróma a páciens panaszai alapján diagnosztizálható: az elalvást megelőzően a lábon különböző furcsa érzések, bizsergés, akár fájdalom észlelhető, amely mozgásra javul, ezért a beteg fel alá járkál, vagy mozgatja a lábát ágyban fekve, így azonban jelentősen megnehezül az elalvás és gyakoriak mind a „mikroébredések" mind a valódi éjszakai ébredések.

A narkolepszia – hirtelen, rohamszerűen, napközben jelentkező alváskésztetés egy meglehetősen ritka, annál hírhedtebb azonban az alvászavar. Előfordulása kb. 0.02-0.03% a népesség körében, de rengeteg veszélyt rejt magában, és igen sok szenvedést okoz.

Hátterében genetikai okokat valószínűsítenek. Négy tünet jellemző a narkolepsziában, de általában egy időben nem mind a négy van jelen. Az első tünet a már említett rohamszerű elalvások, leggyakrabban valamely monoton cselekvés közben (akár autóvezetés közben is!), a második tünet az úgynevezett kataplexia, amikor a páciens szintén hirtelen, rohamszerűen tónustalanul összeesik, majd nem képes mozgatni végtagjait, vagy legalábbis izmai nagy részét. Ekkor is regisztrálható alvástevékenység az EEG-n, de a beteg általában tudatánál van és megéli lebénultságát. Ez a tünet leggyakrabban valamilyen érzelmi szempontból fokozott helyzetben jelenik meg. A harmadik tünet a fent említett bénultság elalvás előtt, vagy ébredés után. A negyedik tünet, az elalvás, illetve felébredés körüli hallucinációk (érzékcsalódások: víziók, hanghallások stb.) megjelenése.

A légzéssel kapcsolatos alvászavar általában hiperszomniaként jelentkezik, nappali álmosság, fáradtság jellemző, amit a betegek általában – helyesen - a nem kielégítő éjszakai alvásnak tulajdonítanak. Ezekben az esetekben, valamely testi oknál fogva (pl: elhízás, légúti izmok renyhesége, a légzőközpont csökkent működése stb.) átmenetileg meg-megszakad a légzés folyamata az éjszaka során, ami az agyi oxigénellátás jelentős csökkenéséhez vezet. A csökkent oxigénellátás egy idő után „alarmírozza" a páciens szervezetét és vagy teljes ébredés, vagy az előbb már említett mikroébredés létrejöttével ismét visszaáll a légzés. Ezek a gyakori felébredések, akár tudatosulnak akár nem, nappal jelentős fáradtsághoz, álmossághoz, teljesítménycsökkenéshez vezetnek. A hosszú évekig tartó, gyakori éjszakai légzésleállások elkerülhetetlen központi idegrendszeri és szervezeti károsodásokat is okozhatnak. Az éjszakai légzésleállásokra hajlamosíthat többek között a túlsúly, a magasvérnyomás-betegség, pajzsmirigybetegségek, felső légúti rendellenességek, fiatalkori horkolás, alkoholfogyasztás.

A cirkadián ritmus – alvás-ébrenlét ritmus zavara közé tartozik a „jet-leg" jelenség, amely időzónák átrepülésével kapcsolatban alakul ki. A szervezetnek alkalmazkodnia kell, a belső biológiai óra átállításával az új időzónához. Az éjszakai műszakban dolgozók, valamint a gyakori váltott műszakban dolgozók alvása is felborulhat, így a szokásos alvásidőben álmatlanság, a szokásos ébrenléti időben kínzó álmosság gyötörheti hosszútávon őket. Ennek komoly gyakorlati jelentősége a munkavégzés közben, elkövetett hibákban rejlik, mind az egészségügyben, mind a közlekedésben, mind az iparban igen komoly következményekkel járva. Mind a három felsorolt területen általános az éjszakai, illetve a váltott műszak. A váltott műszakban, de még az állandó éjszakai műszakban dolgozóknak sem áll át teljes mértékben a belső napi ritmusuk és alvásszabályozásuk. Nappali alvásuk meglehetősen felületes és szaggatott, nem kielégítően pihentető.

Vannak emberek, akiknek belső alvás-ébrenlét szabályozásuk az átlaghoz képest „késik". Ők azok, akik később lesznek álmosak, és reggel később tudnak csak felkelni, illetve ennek fordítottja is előfordul, ahol a szabályozás „siet". Ebben az esetben korai elalvás és korai ébredés jellemző. Mindkét változat típusos személyiségjegyekkel hozható többek között összefüggésbe és a tanult viselkedésnek, a szocializációnak is szerepet tulajdonítanak kialakulásában.

A paraszomniák – az alvás idején jelentkező különleges jelenségek legtöbb formájára jellemző, hogy gyerekkorban előfordulásuk gyakoribb, később azonban a gyerekek „kinövik". Azon ritka esetekben, amikor felnőttkorban is fennmarad valamely paraszomnia, általában valamilyen személyiségzavarral, vagy más pszichés problémával való együttállása tapasztalható.

- Lidérces álom – Főként az alvás második felében jelentkező felébredések, hosszú, különösen rémisztő álmokra való visszaemlékezéssel. Felébredést követően a páciens hamar tájékozottá, rendezetté válik
- Alvási rémület – Szintén hirtelen felébredés, amit azonban artikulált, vagy artikulálatlan hangadások, a legkülönbözőbb végtagmozgások, heves vegetatív reakció (verítékezés, szapora szívverés) és kifejezett rettegés, rémület jellemez. Az előző jelenségtől fontos különbség, hogy ebben az esetben hosszabb, zavart időszak követi az ébredést.
- Alvajárás – A páciens az éjszaka közepén felül, hangokat hallat (artikulált, vagy artikulálatlan),kérdésekre is válaszolhat, végtagjait mozgatja, majd akár feláll, a szobában, lakásban járkál fel-alá. Másnap a történtekre nem emlékszik, sőt, ha alvajárás közben felébresztik, akkor sem emlékszik a megelőző történésekre. A vizsgálatok szerint, bár a mozgás általában rendezett, sőt időnként helyénvaló kommunikáció is folytatható a pácienssel, biológiai szempontból ébredés nem történik, végig alvástevékenység regisztrálható. Az is bizonyos, hogy nem álomtevékenységgel és legkevésbé a holddal, vagy bármely égitest mozgásával (holdkóros elnevezés) kapcsolatos az alvajárás. Háttere és oka azonban a mai napig tisztázatlan, a legnagyobb valószínűséggel a központi idegrendszer érésével, fejlődésével kapcsolatos.
- Fogcsikorgatás – Általában valamely fogsorzáródási rendellenességgel, illetve stresszel, szorongással, különböző személyiségvonásokkal (túlzott önkontroll pl.), illetve ezek kombinációival áll kapcsolatban az éjszakai fogcsikorgatás. Amellett, hogy kellemetlen és igen komoly fájdalommal is járhat, rontja az alvásminőséget és komoly fogászati problémákat is okozhat.

Mikor forduljunk orvoshoz? – Az alvászavarok kezelése
Amennyiben hetek óta észleljük alvásunk nehezítettségét, illetve azt, hogy napközben a szokásosnál fáradtabbak, álmosabbak vagyunk, teljesítőképességünk csökken, akár hangulatzavart, szexuális zavart, erősebb szorongást is észlelünk, mindenképpen forduljunk orvoshoz.

Az alvászavarok kezelésében a korlátlan altatószer használat (a fent már részletezett okokból kifolyólag) kifejezetten károsnak mondható. Mindenképpen tartózkodjunk az „öngyógyszereléstől". Saját magunk sokat segíthetünk különböző életmódbeli változtatásokkal. Rendszeres testmozgás, fizikai aktivitás, ami „kifáraszt", a lefekvéssel kapcsolatos meghitt, inkább befelé forduló szokásrendszer kialakítása (olvasás, meleg ital kortyolgatása, meditáció, vagy relaxáció, a másnapi teendők listázása stb.) a megfelelő környezet biztosítása: kényelmes fekhely, megfelelő hőmérséklet stb. Fontos, hogy lehetőleg ugyanabban az időben térjünk nyugovóra nap, mint nap és lehetőleg még éjfél előtt.

Az alvászavarok kezeléséhez fontos tisztázni a zavar okait és a pontos tüneteket, ennek érdekében szükség lehet alvásnaplót vezetni, vagy alváslaboratóriumban műszeres alvásvizsgálatot végezni. Az alvászavarok legnagyobb része valamely átmeneti helyzethez, pszichés problémához köthető, vagy pszichiátriai, illetve testi betegség részeként jelentkezik, ezért, mint már szó esett róla, elsősorban ezeket az állapotokat kell kezelni.

A kezelésben a gyógyszeres terápia mellett a már említett életmóddal, alváshigiéniával kapcsolatos viselkedésterápiák, valamint bizonyos esetekben (főként a pszichés okokkal jellemezhető alvászavarok esetén) egyéb pszichoterápiás módszerek, a légzéssel kapcsolatos alvászavar bizonyos eseteiben, pedig akár műtéti eljárások, akár különböző műszeres segítőeszközök jönnek szóba.

Fontos, ismert tény az alvásorvoslásban, hogy a páciensek egy része sokkal rosszabbnak ítéli meg alvását, mint az műszeres vizsgálattal mérhető. Gyakran tapasztalható, hogy a kínzó alvászavarról panaszkodó alvása a mérések során teljesen épnek mutatkozik. Ennek magyarázata leginkább pszichológiai, személyiségbeli jellegzetességekben található meg. Ez súlyos gyakorlati probléma, és további óvatosságra int, külömös tekintettel a különböző altatók felelőtlen és korlátlan alkalmazására.