Míg az ókorban szent betegségként tartották számon, addig a középkorban már üldözték, máig tart a kirekesztés.
Az epilepszia jól kezelhető, sok arcú betegség, az agy élettani szabályozásának egyik lehetséges kisiklása. Szerencsére az érintettek csaknem 70-%-a rohammentessé tehető.
Valentin püspöknek, az epilepsziások védőszentjének neve napján február 14-én tartják az Európai Epilepszia Napot. Tudni kell, hogy csak Európában mintegy 6 millió epilepsziás beteg él, hazánkban számuk 50-70 ezer.
Az emberiséggel egyidős betegség kórképe nem egységes. Míg az ókorban szent betegségként tartották számon, addig a középkorban már üldözték és máig tart a negatív megítélése. Ennek magyarázata miben keresendő? Mindenekelőtt a társadalom tudatlanságával magyarázható a stigma, amivel „felöltöztetik" a kórképben szenvedőt.
Miként Dr. Jerney Judit, a Magyar Epilepszia Liga elnöke fogalmazott, „az epilepszia gyógyítása, kezelése nem pusztán egészségügyi, gyógyászati kérdés. Súlyosan érinti a családot és a tágabb környezetet is. Nem magányügy, hanem közösségi kérdés!"
Az epilepsziás működészavar mindenekelőtt az agykérgen és a hippokampuszban jelentkezik. Az agyi működés mintegy hálózatokban történik, a különböző hálózatok tevékenységét a hozzájuk tartozó struktúrák azonos frekvenciája szinkronizálja. Ha ez utóbbi valamiért felgyorsul, akkor az agyban nagyfrekvenciás vihar alakul ki. Maga az epilepsziás roham olyan lehet, mint a tomboló vihar.
A látórendszer epilepsziája során hallucinációk keletkeznek, a mozgatórendszeré görcsöket okoz, a halántéklebenyé –memóriáért is felelős területről van szó – régi emlékeket hoz felszínre és akár tartósan károsíthatja a memóriát, a homloklebeny epilepsziájában az ébredéskor felszabadulhat az az ősidőktől kialakult riasztó rendszer, ami az egészségeseknél is jól ismert éjszakai félelmetes felébredéseket okoz.
A túlizgalmi jelenségek és rohamok, ha az agyfejlődés korai stádiumában jelentkeznek, akár kóros huzalozást alakíthatnak ki, mondván „ami együtt sül ki, össze is drótozódik". Éppen ezért nagyon fontos a betegség korai felismerése és kezelése. A kór típusától függően spontán meggyógyulhat, a gyermekkori kórkép serdülőkorban kinőhető. A betegek kétharmada gyógyszeresen kezelhető, tünetmentessé tehető. Ugyanez érhető el – szintén az epilepszia fajtájának megfelelően végezhető el, s nem mindenkinél – műtéti beavatkozással. Azután ismert, hogy a lakosság 5-6%-a életében „csak" egyszer-kétszer fordul elő. Az alkalmi, tüneti rohamok orvosi kontrollt igényelnek.
A társadalmat nem érdekli, hogy az epilepsziás valamilyen módszerrel tünetmentesen él. Az embereket maga tény, hogy valami epilepsziás foglalkoztatja. Márpedig e kórképpel szemben ok nélkül ugyan, de nagyfokú a visszautasítás, a félelem és a gyanakvás. A betegek közül úgy a tanulásban, mint az életben az érvényesülés indokolatlanul nagyon nehéz. Kirekesztettek, megbélyegzettek, s óriási erő kell ahhoz, hogy akár az orvosokkal is elfogadtassák betegségüket, pszichésen „át tudjanak" lépni a rájuk nyomott pecséten. Ha nehezen is, de óriási szorgalommal igyekeznek a betegklubok a sorstársakért és hozzátartozóikért küzdeni a tanulásban, a munkahelyteremtésben, az élet rögös útjain való előbbre jutásban.
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!