Hogyan látják hivatásukat álmaikban az orvosok?

A magyar orvosok tömegesen hagyják el az országot, az itt maradóknak pedig fokozott nehézségekkel kell szembenézniük. Ebben a válságos helyzetben érdekes tanulsággal szolgált az arra vonatkozó kutatás, hogy álmaikban milyennek látják munkájukat.
„Az orvosi hivatás válsága olyan általános jelensége a modern társadalmaknak, amellyel a nemzetközi szakirodalom már a nyolcvanas évektől kezdve foglalkozik" – idézi a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének két szakértője készítette kutatás lényegét a Semmelweis Figyelő.

Dr. Susánszky Éva és Dr. Szántó Zsuzsa arra vállalkozott, hogy a hagyományos kutatási módszerek, azaz kérdőívek, tesztek és interjúk helyett egy forradalmi szemszögből közelítse meg a hivatás krízisjeleinek megjelenését. A kutatópáros a válaszbeállítódás miatti torzulás kiküszöbölésére a tudatalattit is bevonta a vizsgálatba, s az álmokat tette elemzés tárgyává. Ezek kendőzetlenül ábrázolják a mindennapi életet, a vágyakat, a személyiséget, a problémákat és a küzdelmeket.

Önállóság helyett megfelelési kényszer
A modern orvostudomány születésekor, a XIX. században íratlan társadalmi szerződés jött létre a hivatást gyakorlók és a többiek között: a medicina biztosította a tőle telhető leghatékonyabb gyógyítási lehetőségeket, míg a kívülállók elismerték e tevékenység tekintélyét, szakmai önállóságát. Az orvosi pálya magas társadalmi státusszal és erkölcsi színvonallal járt. Ez az állapot a XX. század közepéig állt fenn.

A társadalmi folyamatok révén – úgymint a diákmozgalmak vagy a feminizmus – azonban a legtöbb „kőbe vésett", hierarchiát tükröző attitűd megkérdőjeleződött a hatvanas évektől. Magyarországra ugyan csak két évtizeddel később érkezett meg ez a tendencia, viszont eredménye nem maradt el a Nyugaton tapasztaltakétól: az orvosok jelentős része profitorientált piaci szereplővé vált az emberek szemében a korábbi altruista-humanista felfogás helyett. Az információáramlás felgyorsulásával ráadásul a betegek körében is igény támadt a korábban szakmai rejtelemként kezelt tudásbázis megismerésére, s megszületett a jogaiért kiálló, tájékozott páciens prototípusa – ami merőben ellentétes az addigi, kölcsönös bizalmon alapuló orvos-beteg kapcsolattal.

„A megváltozott elvárások eredményeképp a szakértelem és az önállóság egyre jobban alárendelődik a gazdasági hatékonyság követelményeinek; a szakmai tevékenységben egyre hangsúlyosabbá válik a diagnosztikai és terápiás szabályoknak való megfelelés kényszere, ami korlátozza az autonómiát" – foglalják össze a kilencvenes évek óta tartó harmadik szakasz lényegét a Magatartástudományi Intézet kutatói. Miután a doktorok és az ápolók több másik terület dolgozóival egyetemben kiszorultak az őket érintő döntések meghozatalából, gyakorlatilag olyan mókuskerékben érezhetik magukat, amelynek irányítása nem az ő kezükben van. Ez a szakirodalomban ismert módon a pálya kezdeti elvárásai, illetve a később tapasztaltak ellentmondásához vezethet.

Miért pont álomelemzés?
Sigmund Freud kutatásai óta nyilvánvaló, hogy az álmok összefüggést mutatnak az ébrenléttel, így az úgynevezett álombeszámolók diagnosztikai eszközzé váltak a pszichológiában. A nappal történtek maradványai mellett vágyaink és félelmeink is tükröződnek bennük. Mérei Ferenc megfogalmazása alapján álmaink nem véletlenszerűek, hanem sajátos szabályrendszer alapján működnek, így alkalmasak arra, hogy általuk megismerjenek minket. Az álomkutatás azonban komoly módszertani nehézségekbe ütközik, többek között azért, mert körülbelül kilenctizedüket ébredéskor szinte rögtön elfelejtjük.

Dr. Susánszky Éva és Dr. Szántó Zsuzsa kutatása során 125 praktizáló orvos került a mintába. A toborzás a Semmelweis Egyetem elsőéves orvostanhallgatóinak ismeretségi köréből történt. A résztvevők kérdőívet töltöttek ki, melynek többek mellett egyetlen nyitott kérdése volt, hogy idézzenek föl egy olyan álmot az elmúlt egy hónapból, ami a foglalkozásukkal kapcsolatos. „Foglalkozási álomnak neveztük el munkánk során azokat, amelyek a válaszadó orvosi munkájával, hivatásával álltak kapcsolatban, a hivatás gyakorlására utaló elemeket tartalmaztak, és amelyekben az adatközlő maga is szerepelt" – pontosítottak a kutatók.

Szituációk és viselkedésminták
A vizsgált személyek 72 százaléka havonta legalább 2-3 alkalommal képes felidézni álmait. Közülük 62 fő tudott leírni egy-egy foglalkozásra vonatkozót, amiből 42 tartozott az elemezhető kategóriába a megadott szempontok szerint. Nem volt kritérium az álmok vagy a leírásuk hosszára. Volt, aki 12 szóban mondta el a lényeget, míg más 165-ben. A kutatók kvalitatív tartalomelemzési módszerek segítségével, a nyelvi tulajdonságok figyelmen kívül hagyásával az orvosok álmaiban megjelenő identitásreprezentációkra koncentráltak, tehát arra, hogy a személyek tudat alatt miként látják saját hívatásukat.

A válaszok alapján három keretszituációt lehetett megkülönböztetni. A klasszikus modellben a beteg vagy annak hozzátartozója az orvostól várja a helyzet megoldását, alá-fölérendeltségi viszony jelenik meg, a doktor reménytelennek látszó helyzetet old meg, és mindig rendelkezésre áll. A piaci narratívában megjelenik a beteg vagy a hozzátartozó kontrollja, egyenrangú viszony és konfliktus van a felek között, s az orvosi munka kiterjed a gyógyítás feltételeinek biztosítására is. Az elidegenedett helyzet sajátossága, hogy az orvos csak a gyógyítási folyamat egyes részeire van hatással, kiszolgáltatott a beteggel és az ellátórendszerrel szemben, sok az adminisztratív feladat, megkérdőjeleződik a kompetencia és az életmódja a társadalmi státusz leértékelődésére mutat.

Az álmodott viselkedésmódok ugyancsak három kategóriára bonthatóak. A heroikus magatartás megnyilvánulásakor az orvos minden helyzet megoldását magára vállalja, a betegekkel szemben paternalista, van beleszólása a páciensek magánéletébe, küzd a betegeiért, valamint saját privát szféráját is alárendeli a gyógyításnak. A szolgáltató orvos fogyasztóként kezeli a beteget, menedzseli őt, s konfliktuskezelési módszereket alkalmaz. A proletár modellben pedig nincsenek szakmai válaszok a kihívásokra, elszemélytelenedett a betegekkel való viszony, felsőbb utasítások áldozatként történő követése jelenik meg, ambivalens, szorongó és defenzív mintákkal együtt.

Nem tűnt el a heroikus felfogás
A kutatásban résztvevők szöveges beszámolója alapján az álmok 43 százaléka a klasszikus gyógyító helyzetre irányult, ami azt jelenti, hogy a hivatást gyakorlók tudatalattijában még mindig kiemelt szerep jut a piaci viszonyok előtti attitűdnek. Gyakran előfordult, hogy az álomban tanúsított viselkedés nem felelt meg a szituációnak, például piaci vagy elidegenedett környezetben is heroikus volt.

„Úgy véljük, hogy az orvosok foglalkozási álmaiban a kulturális késés jelensége érvényesül: a gyógyítás feltételrendszerének megváltozását csak lassan követi az elvárások, az értékrend és a munkavégzésre vonatkozó igényeinek változása. A klasszikus helyzetben, klasszikus módon gyógyító orvos ma már csak »nagy ábránd«, szökési kísérlet az ellenséges valóságból, ugyanakkor egy olyan szerepviselkedés megerősítését is szolgálja, amelynek bizonyos elemei nélkül megszűnne a gyógyítás humanizmusa" – összegzi az eredményeket Dr. Susánszky Éva és Dr. Szántó Zsuzsa.