Az egészségügyi államtitkárság kivizsgálja a Pécsett eltanácsolt rezidensek esetét.
Az egészségügyi államtitkárság mindenképpen kivizsgálja, hogy történt-e jogszabálysértés a Pécsi Tudományegyetem (PTE) gyermekklinikájáról eltanácsolt rezidensek ügyében - közölte Páva Hanna helyettes államtitkár pénteken az MTI-vel. Kifejtette: felveszik a kapcsolatot az egyetemmel és jelentést kérnek tőlük a történtekről. Emellett a rezidensszövetséget is megkeresik. Bővebb tájékoztatást azután adnak, ha az ügy minden érintettjét meghallgatták és részletesen kivizsgálták az ügyet - tette hozzá.
Elmondta továbbá, hogy a 17 meghirdetett hiányszakmába a gyermekgyógyászok köre is beletartozik, tehát a fiatal orvosok valóban jogosultak a plusz ötven százalékos hiányszakmás bérkiegészítésre.
A Magyar Rezidens Szövetség már március elején felhívta a figyelmet arra a problémára, hogy a rezidensek sok kórházban nem kapják meg a nekik járó bérkiegészítést, ezért vizsgálatot is indítottak.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium erre akkor úgy reagált: a tárcától az intézmények megkapták a hiányszakmában dolgozó rezidensek többletbérét fedező összeget. A szolgáltatóknak kötelességük utólag rendezni a kifizetéseket. Közleményük szerint 50 százalékos "hiányszakmapótlékra" jogosultak azok a szakorvosjelöltek, akik az előre meghirdetett 17 hiányszakma valamelyikében helyezkednek el. A többletpénzt központi forrásból a szaktárca állja, de azt az intézmények másra nem fordíthatják, mint a rezidensek bérének kiegészítésére.
A tárca kitért arra: azoknak, akik erre vonatkozóan támogatási szerződést kötöttek a minisztériummal, a szükséges összeget a szaktárca már folyósította, azt nem kell lehívniuk az intézményeknek. E szolgáltatóknak "jogszabályi és szerződési kötelességük", hogy az érintett szakorvosoknak a pluszbért a munkabéren felül havonta, illetve a legkésőbb a támogatási összeg megérkezésétől számított 30 napon belül megfizessék. Ha az egészségügyi szolgáltatók nem a szerződésben leírtak alapján használják fel a támogatási összeget, kötelesek azt visszafizetni.
A Dunántúli Napló csütörtökön írt arról, hogy a PTE gyermekklinikáján előző nap több rezidenst eltanácsoltak; az érintettek szerint azért, mert nem írták alá a "röghöz kötésüket" jelentő munkaszerződésüket. A Magyar Rezidens Szövetség vizsgálatot indított, melynek eredményéről pénteken tájékoztatták az MTI-t.
A szervezet közleménye szerint több aggályos körülmény is felmerült, a többi között a munkaszerződéssel és az egyetem szakképzéssel kapcsolatos feladataival összefüggésben.
Példaként említették, hogy az egyetem hónapokon át visszatartotta az érintett gyermekgyógyász rezidensek plusz ötven százalékos hiányszakmás bérkiegészítését, ráadásul olyan munkaszerződést kívánt velük aláíratni, amelyből ennek a tételnek a megjelölése is kimaradt.
A rezidensek emellett a szakképzésük kapcsán arról számoltak be a vizsgálat során, hogy a klinika nem tanúsított "szakorvosképzésre utaló magatartást". "Van olyan rezidens, akit mind a mai napig arról sem tájékoztattak, hogy ki az oktatója", mindeközben, már a szakképzésük első hónapjaiban, gyakorlati szakorvosi felügyelet nélküli munkavégzésre osztották be őket - tették hozzá.
A szövetség hangsúlyozta: valós veszélyét látják annak, hogy gyors beavatkozás hiányában "a pécsi jelenség" tömegessé válik, és hasonló szabálytalanságok esetén a fiatal orvosok jelentős része nem vállalja a további munkavégzést.