HIC RHODUS, HIC SALTA !

Aesopus 203. meséjében egy ember azzal dicsekszik a hallgatóságának, hogy volt Rodoszon, (latinosan Rhodus) és ott egy elképesztően nagyot ugrott. És hogy ennek tanúi is vannak. Mire egy bölcs hang a közönségből. Nem kell tanú. Itt van Rodosz, itt ugorj! Kicsit magyarosabban: most mutasd meg, mit tudsz!

Hét eleje óta egy kiszivárgott (szivárogtatott?) hír erősen foglalkoztatja az egészségügyi és a tágabb közvéleményt. Internetes portál: A kormány meg fogja emelni az orvosok bérét 100%-al. Másnap, kormánypárti print lap: a kormányülésen napirendi pont az orvosok béremelése, komoly döntés várható. Hatalmas találgatás indult el. Ez lassan átment rémhírterjesztésbe is. 80-120%- os mértékű lesz.  Törvénnyel tiltják be a hálapénzt. Az állami alkalmazottaknak tilos lesz magánszolgáltatóknál is dolgozni. A magánegészségügyben dolgozók nem kapnak. Akkor se, ha közfeladatot látnak el. A háziorvosok többsége (magánvállalkozók) kimarad. Mi lesz a hatalmas magánvállalkozói láncokkal? (művese, képalkotók stb.) A Belügyminisztérium rövid közleményt adott ki, Pintér Sándor miniszterelnökhelyettes úr, Kásler Miklós miniszter úr és Kincses Gyula úr, a MOK elnöke egyeztettek a MOK béremelési javaslatáról. Közben persze a propaganda gépezetek is megindultak: ”soha nem látott mértékű”, „történelmi jelentőségű”. Gulyás Gergely a Kormányinfó c. tájékoztató műsorban árnyalt, pontosított. Kormánydöntés még nem volt, a hét végén folytatják az egyeztetést. Az egyik MOK-hoz közeli egészségügyi portál „emelte a tétet” Orbán Viktor miniszterelnök is bekapcsolódik a tárgyalásokba.

No, akkor ennek fele se tréfa! Gondoljuk át az előzményeket.

Az utolsó átfogó béremelés az egészségügyben 18 éve, egy 2002-es választási ígéret megvalósítása képében indult. Korábban csak kisebb korrekciók voltak, infláció követés, az országos átlagokhoz igazítás stb. Az ágazat bérszínvonala kb. 70 évvel ezelőtt alakult ki és ez fura módon, egy rendszerváltást átívelve a mai napig fennmaradt. A nemzetgazdasági ágazatok közül, az alapbér tekintetében a lista legvégén van, az utolsó három helyezett között. A törvényes jövedelmeket vizsgálva valamivel jobb a helyzet, de ezt az ágazat kivételesen sok túlórával, helyettesítéssel, másod- és harmadállásokkal teljesíti. És van a betegekkel közvetlenül érintkező orvosok és egyéb dolgozók egy részét, de biztosan nem a teljes körét érintő, rejtve maradó, csak a szociológia számára mérhető jelenség a „hálapénz”, paraszolvencia, „black Money”, stb. elnevezésű jövedelem, ami szerintünk „hungaricum”, bár egynémely fejletlen országban sem ismeretlen.

Politikai – gazdasági rendszerváltás 1990. Áttérés a költségvetési finanszírozásról járulék alapú társadalombiztosítási finanszírozásra. A rossz bérezés és a hálapénz túlélte a rendszerváltást. 1992 január 1. a háziorvosok korkorrigált fejkvóta alapú finanszírozása, magántulajdonú praxisok kialakítása. 1992 október 1. Hbcs bevezetése az aktív fekvőbeteg ellátásban, német pontrendszer a járóbeteg szakellátásban. Ez már egy modern teljesítmény elvű finanszírozás. 1993. május – „szociális választás” - Egészségbiztosítási Önkormányzat irányítja az OEP-et. 1994 kormányváltás. 1995 Bokros csomag. 1997. új Egészségügyi Törvény és Társadalombiztosítási törvény. A rossz bérezés és a hálapénz megmarad. 1998. kormányváltás. Az első egészségügyi miniszter a MOK elnöke volt. A második egy rendkívül jól képzett infektológus, kórházigazgató, menedzserképző alapító tanár, az OEP-et létrehozó Egészségbiztosítási Felügyelő Bizottság alelnöke. Volt két alapvető javaslata: szabadfoglalkozású orvoslás törvényes bevezetése és egy új intézményi törvény (népiesen: Kórháztörvény), amelyik tisztázhatná a területi elvű fekvő és járóbeteg szakellátás kapacitásait. Mindkét javaslat áldozatul esett a következő kormányváltásnak. De a rossz bérezés és a hálapénz maradt.

2002. kormányváltás, 50% os béremelés. A (ide gondoljon mindenki egy jelzőt) közgazdászok „öngyilkossággal fenyegetődztek”. Na jó, ez részemről túlzás, a gazdaság meggyilkolását, tönkretételét emlegették. Mindenféle intézkedést követeltek, (struktúraátalakítás, kapacitáscsökkentés stb). A bérezés átmenetileg javult (sajnos akkor magasabb volt az infláció, és a béremelés hatása korrekciók nélkül lassan elolvadt), és ennek volt azért egy kis stabilizáló hatása, mert 2004-től tagjai lettünk az Európai Uniónak, és attól kezdve „a munkaerő szabad áramlása” elkezdte finoman kifosztani az addig se túl jó helyzetben lévő ápolást és az orvosi hiányszakmákat. A béremelés hatására a hálapénz elkezdett csökkenni. Ettől kezdve, az orvosok egyre nagyobb része kezdte felfedezni a magánellátások világát. Néhány szakmában eddig is jelentős volt (fogorvoslás, plasztikai sebészet, bőrgyógyászat, pszichiátria stb.), de utána ez szélesedett. A sokat szidott lakásrendelők helyett már kisebb - nagyobb szolgáltató központok jöttek létre. Ha ma valaki körülnéz az interneten, hatalmas magánorvosi kínálattal találkozik.

A köz- és a magánellátás különös szimbiózisa jött létre, az idősebb hitelképes orvosok magáncéget hoztak létre, a fiatalabbak itt részállásban, a főállásuk mellett kiegészíthették a jövedelmüket. A kórház és rendelőintézeti igazgatók az ellátásuk szükségletei és a működési feltételek előírásai miatt „szemet hunytak” a jelenség felett, mintegy „munkaidő kedvezményt” adtak a státusban maradásért, mivel bért úgyse tudtak emelni. Később újabb jelenséggel gazdagodott a közellátás és a magánorvosok kapcsolata: a hiányzó szakemberek pótlását, lényegesen magasabb díjazásért, szerződéses viszonyban magánorvosok vállalták.

2006-ban újabb paradigma váltás készült, (kormányváltás nem volt, de az egészségügyben kurzusváltás történt) magánbiztosítókra alapozott „több biztosítós rendszer” kezdett körvonalazódni, párhuzamosan intézménybezárásokkal, és egyéb beavatkozásokkal. Tiltakozási hullám, elvándorlás fokozódása lett a következmény. A bérhelyzet nem javult, a hálapénz is maradt, a mértékéről persze viták folytak.

Volt még egy krónikus jelenség: az egészségügyi intézmények finanszírozását, különféle technikákkal alacsonyan tartották. (tudományosan nevezhetjük austerity – „kiszárítási” programnak, a kitalálói és a fenntartói úgysem fogják elismerni) Ha netán kicsit többet tudtak volna teljesíteni, akkor egy durva, „kőbaltás” módszerrel megakadályozták a többletbevételt. Ez a hírhedt TVK, azaz teljesítmény – volumen korlát. A boldogtalan kórházigazgatók azt voltak kénytelenek megbeszélni a főorvosaikkal és egyéb kollégáikkal, hogy ha azt akarják, hogy legyen gyógyszer, műszer, eszköz, ágynemű, fűtés stb. azaz maradjon meg az intézményük, a munkahelyük, akkor ne akarjanak béremelést. Egy ördögi körbe lett bezárva a gyógyító szakellátás.

Ebből csak az országot irányító politika teljes és hosszú távú segítségével lehetne kiszabadulni.

Én az elmúlt 30 évet a magyar egészségügy életképességének, fennmaradási küzdelmének a történeteként élem meg. A lakosság valóságos szükségletei, a gyógyító pálya vonzása, nagyon sok negatív hatás és rossz beavatkozás ellenére fenntartották a közösségi egészségügyet is. De ez a COVID járvány, a rendkívüli helyzet sok olyasmit a felszínre hozott, amit legfeljebb csak azok a szakemberek tudtak, akiknek sem a politikusi külvilág, sem a nyilvánosság nem hitt el. Többnyire csak egyes epizódokat, felületi jelenségeket láttak, és azok fölött szörnyülködtek.

A járvány kezdete óta szinte minden írásomban foglalkoztam a gyógyítók, az ellátó szervezeteik és a gazdaság összefüggéseivel. Benne a bérek, jövedelmek nagyon súlyos problémáival. Aki a Tisztelt olvasók közül ezeket végig akarja tekinteni, a cikk végén az időrendi sorrendben feltett linkek segítségével megteheti.

Most, a járvány második hullámának emelkedő szakaszában a kormány – szinte váratlanul – napirendre vette az orvosok bérhelyzetének valamilyen megoldását. Örüljünk ennek!

Nem lesz könnyű feladat! Nem tudjuk, hogy milyen előkészítő elemzéseket végeztek? Nem ismerjük a BCG tanulmányt, de biztos vagyok benne, hogy a bérhelyzet, a gazdálkodás szűkössége komoly kritikai elemzést kapott.

Minimum 30 év adósságaival, következményeivel, egymásra rakódott téves nézeteivel és rendszerhibáival kell szembenézniük.

Bármennyire is vonzó lenne egy reformmal összekapcsolni, azt javasolom, hogy szigorúan különítsék el a bér és a jövedelem növeléséhez kapcsolódó kérdéseket az egészségügy szervezetének, működésének a korszerűsítésétől, átalakításától. Együtt kezelve túl bonyolult, túl sok előre nem látható mellékhatással kell számolni.

Néhány javaslat:

1.0  a béremelés, az mentőöv. Életmentés, hogy minél több orvos (és egészségügyi szakember, dolgozó) túlélje a járvány okozta rendkívüli helyzetet és megmaradjon a magyar egészségügy szolgálatában. Most a mérték se közömbös, tisztességes megélhetést nyújtson, és akadályozza meg az elvándorlást. Hozzon haza külföldről annyi orvost, ápolót, amennyit csak lehet.

1.1 az orvosi béremelést össze kell hangolni minden egészségügyi dolgozóéval, (ápolás, asszisztensek,  gazdasági-műszaki szakemberek, informatikusok, menedzsment) mert ezek szoros együttműködésben dolgoznak. Ezeket nem szabad belharcokkal megosztani. (A gyógyítók lelke)

1.2  a bérek allokációja komoly probléma lehet. A Hbcs és a pontrendszer nem közvetít arányosan, azt az intézmény helyzete, szakmai összetétele, és számos egyéb dolog befolyásolja. Külön csatornát nyitni ugyan lehet, de az nagyon kemény előkészítést igényel.

1.3  a többletmunka, helyettesítések, túlórák nagyon pontos szabályozást és követést igényelnek, mert az alapbérhez kapcsolódnak.

1.4  nagy hallgatás övezi a vezető orvosok, a kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtó, a fiatalabb orvosok (rezidensek, fiatal szakorvosok) képzésében, tréningezésében kulcsszerepet játszó főorvosok, docensek, professzorok jövőbeni helyzetét. Az elmúlt évek rendkívül kártékony „orvosbárózása”, bulváros és politikai bűnbakképzése teljesen céltalan volt. Legfeljebb elkergeti azt a szakmai elitet, akinek mind a súlyosabb betegek biztonságos ellátása, mind a fiatalabb orvosgenerációk képzése terén feladata van. El kellene kerülni, hogy a nyugdíjas professzorok és a tanulatlan, gyakorlatlan fiatal orvosok országává váljunk.

2.0  a rendszer korszerűsítése, ha úgy tetszik reformja nem egy rövid futam. Nagyon komoly előkészítést, szabályozást, összehangolást igényel. Végül is az alapellátás, a járó és fekvő szakellátás már önmagában 3 szint. A betegek mozgása, mozgatása a szintek között a korszerűsítés egyik kulcsfeladata, ráadásul az orvosi technológia fejlődésével változik. Az aktív kórházi ellátás progresszív rendszere további 3 szint. Az egész rendszert átszövi  sürgősségi ellátás prioritása.

3.0  a magán jogviszonyban dolgozók, akik lehetnek részfoglalkozásúak, főállásúak ma nagyon jelentős teljesítményt nyújtanak a közösségi ellátásokban is. Őket nem lehet kiönteni a „fürdővízzel”, mert a hiányuk nagyon hamar veszélybe sodorhatja a közösségi ellátásokat.

Kincses Gyula szakpolitikusként az elmúlt 30 év minden folyamatában valamilyen szerepet játszott. Kormánypárti, ellenzéki oldalakon is. Kásler Miklós is ennek az egészségügyi rendszernek régi szereplője, gyakorló orvosként, intézményvezetőként és az utóbbi években politikusként.

Most fordított felállásban találkoznak, Kásler képviseli a politikát, Kincses az orvosokat. Ha találkoznak a gondolataik, az ismereteik és az érdekeik, akkor ebből elindulhat valamilyen kibontakozás. Ez nem lesz se egyszerű, se könnyű. Megérzik -e ennek a teljes felelősségét?

Hic Rhodus, hic salta!

Kíváncsian figyelem, elérkezett – e már ennek az ideje?

A cikk alatt időrendi sorrendben láthatók azon írások címei, amelyek az elmúlt hónapokban az egészségügyi gazdaság, és a szervezés kérdéseit érintették. Ezekből is látható, milyen bonyolult, sokrétű az a közeg, amelyikről beszélniük kell, ha valóban alapvetően javítani akarnak az egészségügy helyzetén.

Most van igazán súlya a jelszavaknak:

VÉDD AZ EGÉSZSÉGÜGYET   VÉDD AZ ORVOSOKAT  VÉDD AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓKAT

A helyzet fokozódik (03.23)

Vitam et sanguinem (04.14

Hiány, adósság, „tisztes szegénység” Az egészségügy gazdaságtana (05.30)

A reform a járvány miatt elmarad. Hála Istennek! (06.06)

Elöl templom, hátul üzlet (08.05)

...sed avenam non? (09.26)