Megvan a János kórház főigazgatójának ideiglenes utódja. Vagy mégsem?
A fővárosi egészségügyi bizottság tudomásul vette Kázmér Tibor, a Szent János Kórház főigazgatójának lemondását. A testület mai ülésén úgy határozott, hogy pályázatot ír ki a tisztség betöltésére, s a jövendő főigazgató munkába állásáig a kórházi szervezeti és működési szabályzatban (szmsz) megjelölt vezető tölti be az intézmény első számú irányítói posztját.
Következő napirendjében az egészségügyi bizottság elfogadta a János kórház új szmsz-ét. Ez a változat a Szent Margit Kórházzal és a Budai Gyermekkórházzal történt egyesítést is figyelembe véve, az új „telephelyek" vezetői személyében főigazgató-helyettesi tisztséget is beemel a Szent János Kórház irányítói tisztségeinek körébe. Mivel a Margit kórház korábbi főigazgatója már máshol tölt be ugyanilyen posztot, az új szmsz szerint Badacsonyi Szabolcs, a Budai Gyermekkórház vezetője lett a János kórház egyetlen főigazgató-helyettese.
Az utóbbi napok városházi nyilatkozatai, és az szmsz-módosítás alapján természetesnek tűnt, hogy a tisztségéből március elsején megváló főigazgató helyébe automatikusan az új főigazgató-helyettes lép. Badacsonyi Szabolcs azonban ezt a feltételezést nem erősítette meg a Weborvos érdeklődésére. Mint az ülésterem előtti folyosói beszélgetésekben elhangzott, bár a kórház új szmsz-e már tartalmazza a főigazgató-helyettesi tisztséget, a főigazgató helyettesítésére mégis az orvos igazgatót hatalmazza fel a dokumentum. Egy szintén folyosói megjegyzés szerint viszont a János kórháznak nincs kinevezett orvos igazgatója, mert ezt a feladatot Nyulasi Tibor megbízásos jogviszonyban látja el.
A folyosón elhangzott dilemmára Szolnoki Andrea, az egészségügyi bizottság elnöke a Weborvosnak megerősítette, hogy a testület a főigazgató szmsz szerinti helyettesét, az orvos igazgatót jelölte ki a János kórház ideiglenes vezetőjének. Az intézménynek pedig van orvos igazgatója, Nyulasi Tibor személyében. Havas Szófia, az egészségügyi bizottság alelnöke iratai közül kikereste Nyulasi Tibor szerződésének másolatát, amelyben a szakembert az orvos igazgató feladatainak ellátásával bízták meg. Havas Szófia szerint a birtokában lévő papír valóban nem kinevezés, hiszen nem pályáztatták meg az állást, ám a betöltendő feladat így is ugyanaz.
Egy munkaügyi szakértő a Weborvosnak úgy vélekedett, hogy az orvos igazgató akkor helyettesíthetné a főigazgatót, ha az beteg, elutazott vagy más hasonló ok miatt, váratlanul, rövid ideig kell pótolni őt. A János kórház esetében azonban a felmondott főigazgató feladatainak hosszabb idejű ellátásáról van szó, amire az intézményben van kinevezett főigazgató-helyettes.