A kórházakból nehéz kilopni a betegeket, az egészségügy reformja többek között ezért kezdődött a szakrendelők fejlesztése helyett a kórházak rövidre vágásával.
Az Egészségügyi Minisztérium alig néhány napja kinevezett államtitkára a reform eddigi és további lépéseiről szólt, s arról, miért elodázhatatlan a változtatás. Kincses szerint a reform nem esztétikai kérdés, hanem – többek között – hamis mítoszok rombolása. Példaként a valójában sohasem létező ingyenességet említette, amit a vizit- s a kórházi napidíj, valamint a tájékoztató jellegű betegszámla bevezetése tett láthatóvá. Az átalakítás további célja az egészségügyi rendszer hozzáigazítása a megváltozott technológiákhoz valamint demográfiai helyzethez. Ezzel kapcsolatban arról is szólt, hogy a súlyponti kórházak kijelölésénél – az egyenlő hozzáférés szavatolása érdekében – a földrajzi elhelyezkedés volt a döntő momentum, s nem az intézmények „egyenértékűsége".
A reform második szakaszának feladata egyrészt a szerkezet- és a működés átalakításának folytatása, illetve az eddigi lépések „finomhangolására". Az utóbbit illetően kerül sor az intézményi és az országos várólisták összehangolására, az ellátási kötelezettség és a finanszírozott orvosi beavatkozások mennyiségének (teljesítmény volumen korlát) összehangolására.
Kitért arra a sokak által hangoztatott érvre, miszerint a kórházi struktúra átalakítását megelőzve először a járóbeteg rendszer modernizálására kellett volna sort keríteni. Amíg kórházak vannak, addig lehetetlen „kilopni" onnan a betegeket – állította az államtitkára -, de a kormányzati indokok között szerepelt az is, hogy a járóbeteg-ellátás átalakításának egyetlen érdemi forrása az uniótól érkezik, 2008-2011 között. Addig viszont – nyomatékosította Kincses Gyula – nem lehetett a reformmal várni.
A reform második szakaszának egyik legvitatottabb pontja a biztosítási rendszer átalakítása, ami az államtitkár meglátása szerint ténylegessé teszi a jelenlegi névleges szolidaritást. Többek között a járulékfizetési fegyelem megszilárdításával, „a mindenki után fizessen valaki" elv maradéktalan érvényesítésével, illetve azáltal, hogy a társadalombiztosítás forrásaiból oda juttatja a legtöbbet, ahol arra a legnagyobb szükség van.
Határozottan cáfolta, hogy bárki amerikai típusú biztosítási rendszert akarna létrehozni, s azt is, érdemi kérdésekben ellentét lenne a kormánykoalíció tagjai között. A sajtóban nagy publicitást kapott vita a két párt eltérő értékfilozófiájából adódott: az MSZP a területek kiegyenlítésére, a felzárkóztatásra, míg az SZDSZ a betegekért versengő biztosítók eredményezte minőségjavulásra helyezte a hangsúlyt. Megoldásként a megyei pénztárak adódtak, amelyek elég nagy területet ölelnek fel ahhoz, hogy érvényesüljenek a szervezési előnyök, viszont elég kicsik ahhoz, hogy verseny alakulhasson ki. Amelynek eredményeként Kincses Gyula szerint 8-14 pénztár marad majd „porondon".
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!