Mellékhatás jelentés: egy elfeledett kötelesség

Egy több mint ezer orvosra kiterjedő hazai felmérés szerint a megkérdezett doktorok 40 százaléka véli úgy, hogy a gyógyszer-mellékhatások jelentése társadalmi munka, miközben miniszteri rendelet teszi kötelezővé, s nem is tegnap óta. A vizsgálatban részt vevő háziorvosok 87, míg szakorvos kollegáik 81 százaléka adminisztratív tehernek tartja e tevékenységet, egyharmaduk pedig úgy gondolja, már csak azért is kár bejelentést tenni, mert úgy sem történik semmi. Vannak persze szép számmal olyanok is – a megkérdezettek nagyjából 60 százaléka -, akik attól tartanak, a jelentéssel rögtön magukra húznák a finanszírozó ellenőreit. A háziorvosok és szakorvosok mintegy fele tudományos tevékenységnek tartja a mellékhatás jelentést, s valamivel több mint 20 százalékuk véli úgy: a medicináknak nem lenne szabad mellékhatással rendelkezniük. Ez utóbbi nyilván szíven üti az orvosegyetemek oktatóit, akik folyamatosan sulykolják a képzés évei alatt: nincs hatás ellenhatás, gyógyszer pedig mellékhatás nélkül.

Mindehhez nem árt tudni, hogy az Európai Unióban – a közösség 2008-as jelentése szerint - évente 197 ezren halnak meg váratlan gyógyszerreakciók miatt, miközben a mellékhatások társadalmi költsége 79 milliárd eurót tesz ki. Az EU-ban lényegében ez az 5. leggyakoribb halálok. Nem jobb a helyzet az Egyesült Államokban sem, ahol 177 milliárd dollárt kénytelenek elkölteni, arra a közel 1,5 millió emberre, akik a gyógyszerek mellékhatásai miatt szorulnak kezelésre. A Harvard Egyetem kutatói kimutatták, hogy minden egyes beteg gyógyszerelésénél 1,44 százaléknyi hibát követnek el, ám egy olyan számítógépes program segítségével, amely nyilván tartja a kórházban adott, illetve az elbocsátáskor rendelt gyógyszereket, s ezek mellékhatásait, 20-30 százalékkal csökkenthető a fenti arány.

A szakértők szerint egy millió lakosra számítva, évente 200-500 mellékhatás bejelentés tekinthető ideálisnak, vagyis olyannak, amikor működik a rendszer. Ez viszont Magyarországra egyáltalán nem mondható el, derült ki a Medical Tribune által szervezett mellékhatás konferencián. Nálunk a mélypont 2001-ben volt, amikor mindössze 97 váratlan, illetve súlyos gyógyszerreakciót jelentettek. Tavaly ez a szám 773-ra emelkedett, vagyis egy millió lakosra 70-80 jutott, sorolta a számokat az Országos Gyógyszerészeti Intézet mellékhatás-figyelő osztályának munkatársa.

Mint Pálinkó Ildikótól megtudtuk, az érvényes rendeletek szerint a súlyos és váratlan mellékhatásokat 15 napon belül az OGYI-nak kötelesek jelenteni az orvosok valamint gyógyszerészek. Más a címzettje az oltások váratlan, „természetellenes" reakcióinak, ezt ugyanis az Országos Epidemiológiai Központtal szükséges tudatni. Arra viszont már Paál Tamás, az OGYI volt főigazgatója figyelmeztetett, hogy nem minden gyógyszerreakcióval kell a hivatalig „szaladni", a doktorok feladata minősíteni a mellékhatások súlyosságát. Az illetékes uniós munkabizottságokban dolgozó Paál professzor azt is elmondta, hogy az EU-ban stratégiai kérdésként kezelik a témát, s épp most zajlik az ennek megfelelő szabályozás előkészítése is.

A sürgősségi osztályok betegeinek 28 százaléka gyógyszerek mellékhatásai miatt kerül kezelésre, míg gyerekek esetében a kórházba felvetteknél ugyanez az arány csupán 2,1 százalék. Más kérdés, emlékeztetett dr.Telekes András, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház onkológus főorvosa -, hogy ez utóbbi esetek 70 százaléka életveszély elhárítást jelent. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a mellékhatások sok esetben nehezen különíthetők el az adott gyógyszerrel kezelt betegség tüneteitől, s egyes reakciók olyan ritkák – tízezer beteg közül mindössze egyet érint -, amit a klinikai vizsgálatok során sem tudnak „feltérképezni", mivel ilyen nagyságrendben nem zajlanak kísérletek.

(Egy sajátos „mellékhatásról", a környezet gyógyszerekkel történő szennyezéséről is beszélt a főorvos. Az ezzel foglalkozó új tudomány az ecopharmacologia. A jelenségre akkor figyeltek fel az 1970-es években, amikor Indiában majdnem kipusztultak a keselyük, mert diclofenac-kal kezelt állatok tetemeiből lakmároztak.)

Miként lehetne rábírni a hazai orvosokat a gyógyszer-mellékhatás jelentésre? A kérdésre több szakember – például Koncsik Gábor, a debreceni egyetem tanszékvezetője – az oktatás fontosságának hangsúlyozásával válaszolt. Az orvostanhallgatók ugyanis igencsak hosszú képzésük alatt egy hangot sem hallanak a gyógyszer-mellékhatás jelentés mibenlétéről és mikéntjéről, szemben a gyógyszerészekkel, akik legalább néhány órán ismerkednek a témával.

Ugyancsak az oktatás fontosságát emelte ki Stankovics Lívia, a Sanofi-Aventis – amely a fentebb idézett hazai felmérést készítette - farmakovigilancia (vagyis a mellékhatásokkal foglalkozó) osztályának vezetője, aki úgy vélte: Romániához hasonlóan, ahol kredit pontokat adnak a megfelelő minőségű mellékhatások jelzéséért, nálunk is ösztönözni kellene a szakmát e kötelezettsége teljesítésére. Az osztályvezető ugyanakkor a szankcionálás lehetőségét sem zárta ki. Úgy vélte, a mellékhatás-jelentés egyik jelzője a biztonságos gyógyszeralkalmazásnak, lényegében a biztonságos betegellátásnak.