A konszolidációra fordított 60 milliárd forint csak részben enyhítette a helyzetet, ezért a beszállítók védőhálót kérnek.
Habár kormány június elejére törlesztette az orvostechnikai eszközbeszállítók felé a március végéig fennálló lejárt tartozásokat, ez csak pillanatnyi lélegzetthez juttatta a főként hazai kis-, közepes vállalkozásokat. A konszolidációra fordított 60 milliárd forint csak részben enyhítette a helyzetet, hiszen további 30 milliárd forintnyi tartozást görgetnek továbbra is maguk előtt az intézmények, ami szeptember végére ismét megközelíthet a 70 milliárd forintot. A Magyar Orvostechnikai Beszállítók Szövetségének szakértői továbbra is egy védőháló felállítását és az életmentő eszközökáfájának 27%-ról 5%-ra csökkentését szorgalmazzák a vállalkozások ellehetetlenülésének megakadályozására - áll a szervezet lapunkhoz eljuttatott közleményében.
A kormányzat a korábban meghirdetett kórházi adósságrendezés és konszolidáció keretében mintegy 60 milliárd forintot fizetett ki június elejére az orvostechnikai eszközök beszállítóinak a lejárt tartozások rendezésére. „A kormány megmutatta, hogy komolyan gondolja az egészségügyi rendszer finanszírozásának rendbetételét, sajnos azonban közel sem oldotta meg véglegesen a problémákat. A kórházak a beszállítóknak továbbra is - a március óta lejárt számlák összegével - mintegy 30 milliárd forinttal tartoznak, aminek a kifizetésére egyelőre nem látunk lehetőséget" – mutat rá Csipő Georgina, a MOBSZ szakmai projektfelelőse, aki szerint az adósságspirál helyzete ugyan javult valamennyit, de közel sem állt meg a tartozások felhalmozódása.
Szerinte a mostani kifizetések mentőövet jelentenek, és lélegzethez jutatják ugyan a vállalkozásokat, de a problémát nem sikerült megnyugtatóan rendezni. „Amennyiben a konszolidáció nem jár együtt a finanszírozási rendszer rendezésével és a beszállítók finanszírozási biztonságának megteremtésével őszre a mostanihoz hasonló nagyságrendű lejárt számlával nézünk majd szembe" – hangsúlyozza Csipő Georgina.
A MOBSZ szakértői szerint a kórházi tartozások finanszírozására az állam kamatmentes hitelt nyújthatna a vállalkozásoknak, készfizető kezességet vállalhatna a kórházi tartozásokra, illetve megfontolandó a tartozások ingyenes faktorálása is. A védőháló működtetésében kiemelt szerepe lehet az állami hátterű hitelintézeteknek.
„Ezek bevonásával tekintve, hogy jelenleg is az állami fenntartású kórházak kintlévőségei jelentik a nehézségek forrását, sem egy kamatmentes hitel, sem a készfizető kezesség nem járna valós kiadással az állami költségvetés számára" – állítja a szakmai programfelelős.
Az orvostechnikai eszközöket beszállító vállalkozások ugyanakkor továbbra is úgy vélik, hogy az orvostechnikai eszközök áfájának 5 százalékra történő mérséklése jelenthet megoldást a cégek ellehetetlenülésének megelőzésére, így az ÁFA előfinanszírozásának a rendkívüli terhe részben csökkenne. Miközben a gyógyszerek esetén 5 százalékos kulcsot alkalmaznak, addig egy életmentő, beültethető defibrillátor vagy egy szívkatéter esetén 27%-os áfát kell fizetni. „Az áfát az orvostechnikai beszállítók rendesen fizetik, ugyanakkor az eszközök ára mellett, ezt sem kapják meg időben a kórházaktól" – mondja Csipő Georgina.
Az áfát, az ingyenesen kihelyezett árukészleteket és az egyéb költségeket is beleszámítva ezen hazai kis- és középvállalkozások – ha nem rendeződik a finanszírozás helyzete – éves árbevételükkel finanszírozzák az egészségügyet.