A kormány az Alzheimer-betegeket az egyetlen olyan társadalmi csoportnak tekinti, amelyre nem érdemes az államnak pénzt költenie.
Ezért a betegek esélyegyenlőségének biztosítása érdekében továbbra is ragaszkodunk ahhoz, hogy az egészségügyi kormányzat váltsa valóra ígéreteit, és 2006. január 1-től legalább 90%-ban támogassa a készítményeket a protokoll szigorú előírásainak megfelelő Alzheimer-betegek számára" – áll abban a levélben, amelyet két napja juttatott el az egészségügyi tárca első emberének a Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága.
Himmer Éva, a civil szervezet elnöke a levélben megjegyzi: igazán elszomorítónak és demoralizálónak értékeltük, hogy az egészségügyi-szociális kormányzat egyetlen képviselője sem vett részt a kecskeméti IX. Magyar Alzheimer-kór Konferencián, az Alzheimer Világnap alkalmából rendezett sajtótájékoztatón, illetve a közelmúltban megrendezett Felolvasó Esten sem. Mindebből a Társaság arra következtetett, hogy a döntéshozók távol tartják magukat a több százezer embert érintő súlyos problémától, továbbra sem kívánják figyelembe venni a szakma, a betegek és hozzátartozóik igényeit.
Ezek után azt kell gondolnunk, hogy a kormány az Alzheimer-betegeket az egyetlen olyan társadalmi csoportnak tekinti, amelyre nem érdemes az államnak pénzt költenie. Hangsúlyozzuk, hogy egy civilizált társadalomnak betegségre való tekintet nélkül egyformán kell értékelni az embereket, és nem becsülheti le a mentális hanyatlással élő Alzheimer-betegeket sem. Ebből a megközelítésből az általunk kért gyógyszertámogatás pedig nem pusztán egészségügyi, hanem politikai döntés is: Így végre elérhetővé válik, hogy az Alzheimer-betegek is ugyanazt az egészségügyi ellátást kapják, mint az összes többi krónikus betegségben szenvedő sorstársuk itthon, akik esetében szintén nem a betegség meggyógyításáról, hanem kizárólag az életminőség javításáról, emberhez méltóbb élet biztosításáról van szó – fogalmaz a miniszternek elküldött levél.