A kezdeményező készséget kioltó folyamatos válság már létformájukká vált.
A válságmendzsmentről, mint állandósult létformáról beszélt dr. Ivády Vilmos, a Semmelweis egyetem gazdasági-műszaki főigazgatója, aki azt vizsgálta az IME konferenciáján elhangzott előadásában, hogy miként hat a permanens krízis a menedzsmentre.
Szépirodalmi példával, Szolzsenyicin: Iván Gyenyiszovics egy napja című regényével illusztrálta a túlélés lényegét: „már az is jó, ha megúsztuk a mai napot". A folyamatos válsághelyzetben mindenki túlélővé válik, átalakul a magatartása és a célrendszere: nem a kitörésre koncentrál, hanem „csak" a túlélésre.
Így van ez a kórházi menedzsmenttel is, amely a folyamatosan beszűkülő mozgástérben különböző praktikákkal igyekszik biztosítani intézménye túlélését. A vezetők „fineszét" bizonyító praktikákat rendkívül szellemesen, a regényből vett részlettel illusztrálta, behelyettesítve a megfelelő kifejezetéseket: „Ezektől a százalékoktól (tvk) sok függ, jóval több, mint magától a munkától. Ha egy brigadérosnak (szakmai, gazdasági vezetőnek) esze van, a százalékokra (tvk) megy rá. Ettől függ az élelmezés (OEP bevétel). Bizonyítsd be (OEP jelentés), hogy megcsináltad azt is, amit nem csináltál; amire magas a norma (szakmai protokoll, ÁNTSZ előírás), igyekezd lenyomni. De ehhez jó sok finesze legyen ám a brigadérosnak (szakmai, gazdasági vezető)."
Ivády szerint a válságmenedzsment területei fokozatosan beszűkülnek, hiszen nincs ráhatásuk a bevételekre, a tvk visszafogása miatt egyre kisebb a teljesítménynövelési érdekeltség. 2011-re azonban némi optimizmussal tekint, hiszen a tervek szerint újra belép a tvk feletti degresszió. Ugyanakkor a kiadási oldalon is csekély eredményesség ígérkezik: a kiadáscsökkentő lehetőségek kimerülnek, nem lehet például tovább „fejni" jutalmazás helyett a húzó szervezeti egységeket. Megtakarítási lehetőségek inkább az intézményeken kívül keresendők: némi mozgásteret lát az intézmények együttműködésében, az ellátás térségi szervezésében, a betegutak menedzselésében.
A folyamatosan alkalmazott válságkezelő eszközök kedvezőtlen állandósult hatásaként elhal a kezdeményező készség, a dolgozók külföldi munkavállaláson gondolkodnak, másodállást vállalnak, igényt tartanak a paraszolvenciára, vagy egyszerűen közönyössé, fásulttá válnak.
A hosszas válságmenedzsment nem a kilábaláshoz, hanem a stagnáláshoz vezet, mert egyetlen célja van: az életben maradás. Ivády Vilmos azzal zárta előadását, hogy „nincs hová szöknünk, nincs hová hátrálnunk, de van még fineszünk és nem adjuk fel, a válság már amúgy is létformánkká vált…"
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!