Zacher doktor, az A4-es munkaalkoholista

Szilveszterkor, újév hajnalán lépett be először új osztályának ajtaján az ország egyik legnagyobb egészségügyi intézménye, a Honvédkórház január 1-vel kinevezett főorvosa. Dr. Zacher Gábor, akit egy ország toxikológiai szakemberként ismer, ugyanis itt a sürgősségi osztályon akarta köszönteni az új évet, és egyúttal jövőbeni kollégáit. Az azóta eltelt három hétben az új osztályvezető alig volt otthon, és nem aludt sokat, mert mint mondja egy ekkora rendszert, mint a Honvédkórház, át kell látni.

- Könnyű volt a döntés, hogy otthagyja a Péterfy toxikológiai osztályát, amit sokak szerint ön tett szakmailag jól működő, országos centrummá?
- Egy ilyen kérdésre csak nem lehet a választ. Persze, hogy nem egyszerű eljönni egy olyan helyről, ahol 16 évet dolgozott az ember, ahol a munkába beletette szívét, lelkét, tudását, ahol sokáig egy csapat tagja volt. Ahol az eredmények közül sok mindenre valóban büszke vagyok. Viszont a másik oldalon ott volt az a tény, hogy én a Honvédkórházban nőttem fel, itt voltam műtőssegéd az egyetem alatt, itt dolgoztam szakorvosjelöltként, itt kezdtem a pályát. Olyan kollégákkal dolgozhattam együtt itt, akiknek nagyon sokat köszönhetek. Sajnos már nem mindegyikkel találkozhatok újra. De visszatérve, tehát, amikor megkerestek, egy ilyen felkérésre nem lehetett nemet mondani. Egyébként a feleségem emlékeztetett: amikor ’97-ben a Honvédkórházból átmentem a Péterfybe, azt mondtam, egyszer még biztosan visszajövök ide.

- Nem kis változást jelenthet ez az új feladat. A toxikológiai osztály bár kétségtelenül nagyot fejlődött az ön vezetése alatt, a Honvéd sürgősségi centrumával össze se hasonlítható. Érzékeltetné, hogy mekkora a különbség a korábbi és a mostani osztálya között, például az esetszámban?
- A Péterfy toxikológiáján naponta úgy 25-30 esetet láttunk el, a Honvédkórházban általában ennek a négyszeresére kell felkészülni, de az eltelt három hét alatt is volt olyan nap, amikor 150 új beteg fordult meg az osztályon. Ráadásul rettentő sokféle eset kerül hozzánk az ujjtöréstől kezdve az égési sérüléseken át a stroke-ig. Több mint egymillió ember sürgősségi ellátásáért felelünk, de az osztály nagyságát mutatja a létszám is: 41 orvos dolgozik itt, és összesen 140-en vagyunk.

- Nem ijesztő ez egy kicsit?
- Nem, mert mint egy A4-es munkaalkoholista, én is szeretem a kihívásokat. Ehhez kitűnő szövetségeseim is vannak, ugyanis nagyon-nagyon jó a csapat. A kollégáim baromi okosak, tehetségesek, harapósak. Ráadásul itt, a Honvédkórházban olyan XXI. századi körülmények között dolgozhatunk, ami bárhol a világon felvállalható. Biztos vagyok benne, hogy ha fűrésszel kivágnák ezt a sürgősségi osztályt, és letennék New Yorkban, Los Angelesben vagy Londonban, senkinek nem tűnne fel, hogy ez nem a helyi kórház osztálya. Emellett óriási képzési potenciál is van itt, legyen szó továbbképzésekről vagy akár nővérkurzusokról.

- A rengeteg beteg, a nagy forgalom sok helyen taposómalommá teheti az ellátást, fásulttá teheti az orvosokat, ápolókat. Nem fenyeget itt ez a veszély?
- Nem taposómalomként élem ezt meg, inkább folyamatos háborúként. És bár valóban nagyon sok a beteg, hiszem, hogy mindegyikre külön oda lehet figyelni. Úgy látom, hogy a csapatom is olyan orvosokból áll, akik így gondolják.

- És a betegek is tudomásul veszik, hogy a sürgősségi osztályon, lehet, hogy akár 2-3 órát is várniuk kell?
- Hát igen, olykor nehéz megértetni a betegekkel, hogy a súlyosabb eseteket előbb látjuk el, még akkor is, ha később érkeztek. Sokan a háziorvosi rendelés meghosszabbításaként fogják fel a sürgősségi ellátást. Múltkor egy középkorú férfi azt mondta, este a villamoson jutott eszébe, hogy leszáll és bejön az osztályra. Elmagyarázta, hogy már régóta fáj a dereka, de nem jut el vele a háziorvosához, mert a munkaideje tovább tart, mint a rendelés. Természetesen nekünk ezeket az eseteket is el kell látni, de az ilyen pácienseknek meg kell értenie, nem biztos, hogy időrendben kerülnek sorra.

- Nem töltött még sok időt az új helyen, de talán már van elképzelése arról, hogy mit szeretne meghagyni, vagy esetleg változtatni?
- Valóban nagyon rövid volt még az idő. Ez egy kétezer ágyas intézmény, egyelőre fel kell mérni mik az elvárások velünk szemben, de azt is, hogy mit várunk mi el a többiektől. Én szeretem megkérdezni a kollégáimat is, tehát mielőtt bármit változtatnék, meg fogom ezt tenni. Egy célom azért van: szeretném áthozni a Péterfyből a toxikológiai centrumot. Itt lenne ugyanis a helye, hiszen ez egy abszolút mintaosztály, és a Honvédkórházban minden adott.