Mint arról hírt adtunk: Európában elsőként nálunk, a Fővárosi Szent János Kórházban március 15-én helyezik üzembe azt a biochip technológián alapuló automatát, amely tudásával máris kitűnik a jelenleg használt laboratóriumi eszközök sorából.
Dr Rácz Jenő, a szaktárca helyettes államtitkára szerint az a tény, hogy e forradalmian új berendezés nálunk debütál, egyszersmind jelzi, hogy a kifejlesztő jeles angol cég elismeri és példaértékűnek tartja az uniós csatlakozáshoz vezető munkánkat.
A sokat emlegetett költség-hatékonyság mérlegét azonban korántsem csupán a technika gyorsasága billenti ide vagy oda, fejti ki a Weborvos érdeklődésére Rácz doktor. Persze kétségtelenül önmagában is hatalmas dolog, hogy például e mostani újdonság óránként 180 mintából 3600 meghatározásra, azaz az eddigiek többszörösére képes azonos idő alatt. Legalább ilyen lényeges vívmány azonban, hogy a megbízható és gyors diagnosztika révén az eddiginél előbb indítható a prevenció, a gyógyítás és az utógondozás egyaránt. Vagyis mindent egybevetve, a korábbinál eredményesebben dolgozhat az egészségünk megőrzésével, a betegségek megelőzésével, megromlott szervezetünk helyreállításával foglalkozó teljes szakma.
A piac szabályozó szerepe természetesen az egészségügyben is érvényesül. Rácz doktor szerint e szerteágazó, ám nagyon is szigorú szabályok közt rendeződő folyamat egyik kulcskérdése a mind gyorsabb és megbízhatóbb diagnosztika. Ez is az indoka, hogy világszerte mind nagyobb tért hódít az úgynevezett bizonyítékokon alapuló orvoslás (BAO), amely a hazai orvosszakmai és egészségpolitikai köztudatban szintén terjed. A BAO – létrehozói megfogalmazásában - olyan módszer, amelynek révén a beteg ellátásával kapcsolatos döntéshozatal a jelenleg rendelkezésre álló legjobb tudományos bizonyítékok tudatos, meghatározott elvek szerinti mérlegelésén és körültekintő alkalmazásán alapul. Az ily módon szerveződő egészségügyi ellátás tehát a szakmai tudást és tapasztalatot a szakirodalom módszeres elemzése alapján rendelkezésre álló legerősebb tudományos bizonyítékokkal integrálja.
E szemlélet abból indul ki, hogy az egészségügy nemcsak része a táradalomnak, hanem bizonyos mértékig a társadalmi civilizáció mérőeszköze is. Ugyanakkor azzal is számol, hogy az egészségügyi szolgáltatások kínálati bővülésével a Föld legfejlettebb országai sem képesek lépést tartani. Nem magyar sajátság tehát, hogy a „tudományosan lehetséges" és a „gazdaságilag megengedhető" konfliktusát élezve a szolgáltatóipar, az orvosok és az ellátásra jogosultak részéről egyaránt nyomás nehezedik a kormányokra, sürgetve az egészségügyi kiadások növelését. A kérdés megoldása mindenütt komplex, hosszú távú stratégiát követel. A rendelkezésre álló, a kelleténél mindig kevesebb forrás optimális felhasználása az egészségügyi rendszer valamennyi résztvevőjének - beleértve a beteget, az ellátót, a biztosítót és a politikusokat egyaránt - elemi érdeke.