Európában a franciáknak írják fel a legtöbb gyógyszert, derült ki egy négy országra kiterjedő vizsgálatból.
A franciák 2004-ben átlagosan 30 eurót (35,86 USD-t) költöttek receptköteles gyógyszerekre, ami többek közt annak tulajdonítható, hogy az orvosi vizsgálatok 90 százaléka receptfelírással végződik. Ugyanez a ráta a spanyoloknál 83, a németeknél 72, a hollandoknál pedig 43,2 százalék. A „francia kivételt", így a CNAM, az egészségügyi rendszer struktúrája nem indokolja.
A négy nemzetre kiterjedő felmérés során 4000 pácienst és 1000 orvost kérdeztek ki, s megállapították, hogy a franciák sem járnak többet orvoshoz, mint a spanyolok, a németek vagy a hollandok, de ritkán távoznak recept nélkül a rendelőkből. A francia orvosok 46 százaléka szerint a betegek „nyomást gyakorolnak rájuk", hogy felírják a kívánt gyógyszereket. 92 százalékuk nem szívesen ír fel altatókat a páciensek kérésére, mindössze 27 százalékuk gondolja úgy, hogy az illetők csakugyan rászorulnak az ilyen szerekre.
A „fogyasztói igény" és az orvosok álláspontja közti ellentét a gyógyítás egyéb területein is tapasztalható. Mindazonáltal a francia páciensek 80 százaléka a németekhez, hollandokhoz és spanyolokhoz hasonlóan úgy tartja, hogy nem minden vizsgálatnak kell okvetlenül receptfelírással végződnie, és számosan az olyan orvosban is megbíznak, aki tudja „hogyan helyettesítse az orvosságokat hasznos tanáccsal".
Miközben az orvosok „nyomást" emlegetnek, a francia betegek kívánságlistáját nem a receptek vezették. 78 százalékuk első helyen a helyes diagnózist várta el, 35 százalékuk az orvosi tanácsot, 33 százalékuk, hogy „meghallgassák" – és csak 25 százalékuk, hogy recepttel távozhassék. Az orvosok 44 százaléka azt mondta, azért részesíti előnyben a receptírást, mert nem hiszi, hogy a beteg megfogadja a tanácsait.
A CNAM közölte, hogy a vizsgálat eredményeit az ésszerű gyógyszerhasználatot előmozdító kampányban szándékszik felhasználni. A kampány célja a statinok és a pszichotróp szerek (a szervezet által vélelmezett) túlfogyasztásának visszafogása lenne.