Egy politikai alpinista nekrológja

Az egészségügyi miniszter rezignációja benne volt ugyan a levegőben, de az SZDSZ-kongresszus kiélezett párharcának zajában nem figyelt rá a kutya se. Ami bizonyára Gyurcsánynak sem jött rosszul. Ha már jóval a kulcsfontosságú személyi döntés előtt nyilvánvalóvá válik Molnár lapátra tételének lezsírozott volta, a kisebbik, hatalomban részes párt elnökét ma talán Fodor Gábornak hívják. A Fletó kreatúrájaként debütáló Kóka így is beleizzadt, hogy lecsutakolja magáról ezt a stigmát, hogy azután karakteres, a miniszterelnökkel (és az MSZP-vel) ütközni hajlandó, telivér liberális politikussá alakuljon a szadeszes törzsbázis számára - írja a HVG publicisztikájában.

Az egyik leginkább robbanásveszélyes tárca viselője régóta tüskének bizonyult nemcsak az ellenzék, hanem a nagyobbik kormánypárt szakpolitikai tótumfaktumai, a fajsúlyos szocialista kórházlobbi nagylábujjának körme alatt is. De mivel lemondásának opciója eskütételétől kezdve vibrált a belpolitikai mező színterén, Molnár Lajos darab idő után hasonlóvá vált egy romos épület kipofozásán napok óta dolgozó ipari alpinistához. Eleinte iszonyattal bámuljuk nyaktörő mutatványait, de lassacskán hozzászokunk istenkísértő ténykedéséhez – így hát, amikor a második hét reggelén a szédítő mélységbe zuhan, hátrahőkölve fogadjuk azt, melyről tudhattuk: bármikor előfordulhat.

Bárki lesz Molnár utóda, alapvetően két út egyikére léphet rá. A-verzióként marad a jelenlegi – hagyományos, posztkádári, etatista – társadalombiztosítás, intézményfinanszírozás. Mert ne legyenek illúzióink: a nagy ellenszélben levezényelt apróbb-nagyobb profilmódosító korrekciók dacára ez ma is ugyanaz a mamutlomhaságú, túlfejlett, kora-és torzszülött ellátórendszer. Az OEP finanszírozási monopóliumával, bürokratikus érdekkijáró lobbipotenciállal, nehezen áttekinthető gazdálkodással.

Ha valaki emellett maradna, annak tudomásulvételével teheti, hogy a mind bajosabban funkcionáló, bedőléssel fenyegető gépezet csak úgy tartható fenn, ha - fájdalmas kiadáscsökkentés, bevételnövelés mellett – drákói szigorral próbáljuk növelni a járulékfizetési fegyelmet. Így talán nem esik kómába a jelenleg már rosszulléttől szédelgő „betegségügy." És – döcögve, ugyanily csapnivaló színvonalon – tovább vegetálhat. Ámde ennek restriktív vételára legalább olyan felzúdulást kelt majd, mint a piacosítási szándékú törekvések, fejlődési perspektívát azonban nemigen jelent.

Második opció – koalíciós szakítópróbaként – a profitalapú beruházások előtti kapunyitás, valamint az egészségpénztári liberalizáció. Vagyis az öngondoskodó, egyéni felelősségre alapozott biztosítási számlavezetés kerülne a jelenlegi egalitárius, pszeudoszolidáris modell helyére. Az önhibájukon kívül leszakadtaknak persze a rászorultsági elv kompenzációs mentőövét kell nyújtania.

Ez a forgatókönyv csupán legalizálná, amit ma is tudunk: hogy az „ingyenes" egészségügyre zsebből jóval több pénzt kell fordítanunk az optimális esetben tényleg lerótt járuléknál. Hiszen a mostani járulékok összege – pláne hogy felét-harmadát elcsalják – nemigen fedezné a piaci fundamentumra helyezett gyógyászati ellátás költségeit. Mégse buknánk rajta oly sokat. Mostani járulék, plusz átlagoltan, díjfizetőkre lebontott hálapénz-átalány – nagyjából így nézne ki egy magánbiztosítási kondíció. Cserébe fokozatosan megszűnhetne a paraszolvencia.

A minisztert adó pártnak biztosan az utóbbi felvázolt lehetőség a szimpatikusabb. Mert ott nagyobb a társadalmi, szabadpiaci és belpolitikai nyereség ígérete. Tény, hogy ezért a rizikófaktor is nagyságrendekkel magasabb. De reméljük, a kijelölt utód legalább olyan ambiciózus, csúcsokra törő politikai alpinista lesz, mint a frissiben távozott, kamikáze-lelkületű bársonyszékbérlő.

A teljes cikk