Élet és influenza

Mihályi Péter

Ebből a megközelítésből szemlélve megmosolyogtatóak az állatvédő mozgalmak azon akciói, amelyek a szabad szemmel jól látható, és ezért könnyen mediatizálható ügyekre koncentrálnak, s így próbálják felpiszkálni a fejlett világ polgárainak lelkiismeretét. Védik a vadászoktól és az állatkerti gyűjtőktől a pandamacikat, a bálnákat meg az elefántokat. Súlyosan aránytévesztők. Indoklásul csak egyetlen példa: 1999-ben Kenyában az Indiából importált házi marháktól a bölényekre átterjedt pestis egy év alatt több állatot ölt meg, mint az orvvadászok két évtized alatt. Számos kutatás igazolja, hogy ez az összefüggés inkább általános, mint kivételes. A közép-afrikai csimpánzokat és gorillákat is leginkább az emberbetegségek fenyegetik, szervezetükben ugyanis még nem halmozódott fel elegendő immunanyag az embertől - tegyük gyorsan hozzá: a nagyon szegény emberektől - kiinduló betegségek ellen. Ha a madárinfluenza emberi világjárvánnyá alakul, garantáltan átértékeljük mindazt, amit a zöld mozgalmakról eddig gondoltunk.

Érdekes módon az emberorvoslás egyik legfényesebb sikere lehet az egyik magyarázata, hogy egészen ez új pandémia veszélyének felismeréséig a laikus közvélemény nem tulajdonított jelentőséget az állat- és az embervilág közötti határok átjárhatóságának. Az emberiség történetének legsúlyosabb járványbetegsége, a fekete himlő ugyanis emberspecifikus, és csak ezért sikerült a XX. század második felében hatalmas anyagi és szellemi erők mozgósításával kiirtani. Ha a himlővírus képes lenne akár csak egyetlen állatfajt is megbetegíteni, a WHO által szervezett járványügyi kampány nem járhatott volna százszázalékos sikerrel. És ez általánosságban is igaz: ha egy emberre is veszélyes kórokozó menedéket talál az állatvilágban, netán szabadon élő állatfajok tucatjaiban, s ott terjedhet, variálódhat, mint például a madárinfluenza, akkor az embert fenyegető járványok féken tartása lehetetlen.
Itt olvasható a teljes cikk